Bocuse d’Or 2016: Michelin-csillagos konyhává válik Budapest

Bocuse d’Or 2016: Michelin-csillagos konyhává válik Budapest

Budapest nyerte meg a világ legrangosabb séfversenyének, a Bocuse d’Or európai döntőjének rendezési jogát, olyan városokat megelőzve, mint London, Bécs és a lengyelországi Lodz. A 2016. május 10-11-én zajló eseményen, amelynek a Hungexpo területe biztosít majd otthont – a Sirha Budapest Kiállítás keretén belül-, világossá válik, kik a kontinens legígéretesebb séfjei, hiszen a zsűri tagjai Budapesten választják ki azokat az európai országokat, amelyek részt vehetnek a Bocuse d’Or 2017-es lyoni világdöntőjén. Az erről szóló megállapodást, Jerome Bocuse, az évszázad séfjének is megválasztott, a séfversenyt alapító Paul Bocuse fia jelenlétében, március 30-án írták alá a New York kávéházban.

2008 óta, vagyis a Bocuse d’Or európai döntőjének alapítását követően nem kevesebb, mint 10 európai versenyző állhatott a lyoni dobogóra. A különböző kontinensekről érkező versenyzők számának egyensúlya, illetve az ázsiai-csendes óceáni és latin-amerikai döntők jelentősége miatt a Szervezőbizottság az eddigi 12 helyett csak 11 helyet biztosít a Bocuse d’Or lyoni világdöntőjében az európai séfeknek.

A Budapesten megrendezésre kerülő esemény kiváló promóciós eszköz és országimázs-építő lehetőség. Alkalmat ad arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek hazánk termékei, kulturális és turisztikai kincsei, illetve gasztronómiája. Az esemény fontosságát, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes is kiemelte a sajtótájékoztatón, és megemlítette, hogy a magyar kormány is komoly részt vállal az európai döntő megrendezésében és egy kormányhatározatban gondoskodtak arról, hogy a 2016-os döntőhöz minden anyagi forrást biztosítsanak. A főpolgármester-helyettes úgy látja, hogy az európai döntő megrendezésének joga egy elismerés annak a munkának, amit az elmúlt években a gasztronómiában ment végbe Magyarországon és Budapesten, köszönhetően a gasztronómiában dolgozóknak és azt képviselőknek, akikben megvan a minőségi újításnak a vágya. A minőségi kultúrának egy fontos részét képezi a gasztronómia.

Hamvas Zoltán, a magyarországi Bocuse d’Or Akadémia elnöke és az Onyx étterem társtulajdonosa elmondta, hogy először 2011-ben született meg a gondolat, hogy próbálják megszervezni Budapesten az európai döntőt. Soha ilyen lehetőség nem volt Magyarország és Budapest gasztronómiájának bemutatására, mint a 2016-ban megrendezésre kerülő versenyen, és mindent el fognak követni, hogy Magyarország legjobb alapanyagait, legjobb éttermeit és gasztronómiáját mutassák be a sajtónak, a séfeknek és az idelátogató vendégeknek. Bár régebben nehéz volt a minőségi alapanyagokat beszerezni, most már könnyebb a helyzet. Míg 2007-ben, amikor az Onyx éttermet megnyitották nem tudtak magyar alapanyagokkal dolgozni, most már van olyan menüsor, amihez kizárolag magyar alapanyagokat használnak fel. A Bocuse d’Or-on mindig két kötelező alapanyagból kell elkészíteni az ételeket, az egyik húsos, míg a másik egy halas étel kell, hogy legyen. Úgy néz ki, hogy a vadhús lehet az egyik alapanyag. Hamvas Zoltán szerint, ha lehet, akkor azt szeretnék, hogy mindkét alapanyag magyar legyen az európai bajnokságon. Ami a magyar indulót illeti, Hamvas Zoltán azt is elárulta, hogy már nagyban folyik a megfelelő tréner megtalálása, aki majd felkészíti a versenyzőt. A tréner nem kizárt, hogy külföldi séf lesz. A nem titkolt cél pedig az eddigi elért eredmények túlszárnyalása.  Az 1987 óta megrendezésre kerülő Bocuse d’Or versenyen, magyar versenyző csak négy éve indult. Széll Tamás egyből a tizedik lett, míg idén Molnár Gábor a 13. helyezést érte el.

Florent Suplisson, a GL Events gasztronómiai események igazgatója elmondta, hogy gasztronómia nélkül már nem érdekes egy ország, kihangsúlyozva, hogy minden országnak promótálnia kell a saját termékeit, séfjeit és vendéglőit. Az eddigi eredményeket figyelembe véve, azt lehet mondani, hogy Európában van a legmagasabb színvonal, ami a séfeket illeti. Jerome Bocuse szerint, a Bocuse d’Or azért is a világ legelismertebb gasztronómiai versenye, mert itt a séf van a középpontban.  Meglátása szerint Magyarország egyre inkább versenyképes, hiszen a magyar gasztronómia nagyon fejlődik. Ganczer Gábor a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökségi tagja, azt nyilatkozta, hogy 2016 májusában, Budapesten, a várhatóan 20 000 szakmai látogatót 350 kiállító várja. Fontos, hogy minél több nemzetközi és magyar kiállítót tudjanak Budapestre hozni.

Tehát a nagy presztízsű szakácsverseny története során először kerül megrendezésre a Bocuse d‘Or európai fináléja Magyarországon, ahol a húsz versenyzőnek a commis és trénere segítségével 5 óra 35 perc alatt egy hús-és egy halételt kell prezentálnia. A megfelelő íz önmagában még nem garantálja a győzelmet. A köretek mennyisége, a látvány, a tálalás mind-mind szerepet játszik a pontok alakulásában.

De ki fogja Magyarországot képviselni?

2015 májusában írnak ki egy pályázatot, ennek döntője állítólag novemberben lesz. Innen az első hat bekerül a 2016 februárjában tervezett döntőbe. A győztes séf képviselheti Magyarországot a 2016-os májusi európai döntőn.


Related Posts

40 év sötétség volt Magyarországon – Hamvas Zoltán

40 év sötétség volt Magyarországon – Hamvas Zoltán

Alig találni Magyarországon olyan vendéglátós szakembert, aki szeretné jól végezni a munkáját, az ágazatban pedig egyértelműen fehérítésnek kell következnie – vallja Hamvas Zoltán a hazai gasztronómiai élet meghatározó alakja, aki szerint jó lenne, ha a diákok nem csak filmeken vagy fotókon látnának halakat, húsokat és […]

Feltenni Tokajra a koronát

Feltenni Tokajra a koronát

Legalábbis ez lenne a nem titkolt célja Váradi Józsefnek, a WizzAir légitársaság vezérigazgatójának, aki Juliet Victor Winery néven új prémium borászatot alapított Mádon. Mint ahogyan a szeptember 14-i hivatalos megnyitón is ecsetelte, a terv egyértelmű: „azt a missziót tűztük ki magunk elé, hogy a világ […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!