Bor
post-authorNémeti Sándor
2018. szeptember 11.

Borral kapcsolatban abszolút igazságok nem léteznek

post

„Fajtabor vagy házasítás? Összetett kérdés és mindkettő működhet, de mindennek az alapját a minőség kell, hogy megadja. Legalábbis ez lenne a kiinduló pont” - mondta Lamport József, a Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok borásza. Persze sok egyéb érdekes téma is felmerült Egerben, például, hogy vajon a nemzetközi vagy a helyi fajtákon keresztül kellene az egri borokat megismertetni külföldön. A válaszok különböztek, de három dolgot el kell ismerni:

  • az Egri borvidéken a kékfrankos külön figyelmet igényel

  • a másodgeneráció nagy jövő előtt áll

  • borral kapcsolatban abszolút igazságok nem léteznek

Lőrincz György Lőrincz György

Az Egri Borút Egyesület szervezésében augusztus 24-25. között került megrendezésre második alkalommal a VINO Kóstoló Ünnep, amelynek idén Eger egyik legnagyobb épületegyüttesének az udvara, a néhány éve, több mint 1, 3 milliárd forintos beruházással felújított Egri Érseki Palota adott otthont. Az új helyszínen bor-és gasztronómiai kiállítók, kulturális programok és koncertek várták az érdeklődőket, illetve az egriek mellett néhány vendégpincészet is érkezett Tokajból. Ha valakinek esetleg még ez sem lett volna elég, azok számára a szervezők az Érseki Palota különtermében két mesterkurzust is szerveztek: augusztus 24-én nyolc pincészet ritkán kóstolható csúcsboraival a Nagy Egri, illetve augusztus 25-én a Kékfrankos Mesterkurzust. Szóval minden adott volt a jó hangulathoz, és merem remélni, jövőre még többen látogatnak ki.

Múlt évben sajnos egyéb elfoglaltságok miatt kénytelen voltam kihagyni az eseményt, de idén Lőrincz György, az Egri Borút egyesület elnökének és a St. Andrea Szőlőbirtok tulajdonos-borászának meghívására szerencsére ott tudtam lenni, sőt, még a rendezvény egyik kiemelkedő programján, a Nagy Egri Mesterkurzuson is részt vettem. Előtte viszont az újság-és borszakírókból álló csapattal tettünk a St. Andrea Szőlőbirtokra egy rövid kitérőt, ahol nem kis meglepetésre azt tapasztaltuk, hogy a pincészetnél már javában zajlottak a szüreti munkálatok: éppen a Nagy-Eged hegy frissen szüretelt chardonnay-ja érkezett be. Lőrincz György elmondása szerint az idei szüret - a megszokottól - nagyjából egy hónappal korábban kezdődött, erre pedig már rég volt példa, így ők is kíváncsian várják, hogy a 2018-as évjáratból vajon milyen borok születnek majd.

Almagyar Érseki Szőlőbirtok Almagyar Érseki Szőlőbirtok

Gyors körbenézés után elindultunk az Almagyar Érseki Szőlőbirtokra, ahol a pincészet társtulajdonosa és borásza Csutorás Ferenc látta vendégül a csapatot. A hatvan férőhelyes teraszról és a birtokon lévő kis kunyhókból pazar rálátás nyílik a Nagy-Egedre, nem mellesleg a szőlők közt található medence is csábító látványt nyújt. Bizony egyszer civilben is visszatérek bepótolni, ami most kimaradt: beugrani a medencébe és ott kóstolni borokat. További latolgatások helyett most inkább megmutatom kóstolási sorrendben mi tetszett a mesterkurzuson.

Juhász Testvérek Egri Kékfrankos Grand Selection 2011

Rég kóstoltam Juhász-borokat, így kellemes meglepetésként ért ez az 50 éves telepítésű ültetvényről készült kékfrankos. Igaz, Egerben a 2011-es, több borász szerint is különleges évjárat volt: száraz, meleg, szép hosszú ősszel. Mint ahogyan Gál Viktória a Gál Tibor Pincészettől is hozzászólásában említette, a Juhász Pincészet elképesztően dinamikusan fejlődött az elmúlt tíz évben, tökéletesen megtalálva saját útját mind a gasztro, mind pedig a szupermarketes-szegmensben.  A 22 éves családi birtok saját 60 hektárról készít borokat, a többit pedig felvásárolt szőlőből. A 2011-es Grand Selection-t 20 hektóliteres fakádakban erjesztették, 18 napig héjon áztatták, majd 36 hónapig másodtöltésű 700 l-es tölgyfahordóban érlelték. Pohárban időre van szüksége, illatában érett gyümölcsök, édes fűszerek, szilva, foszfor és földes jegyek, kóstolva édes jellegű karakter, puha, selymes tannin, szilva és kevés füst. Szintén dicsérendő a 12, 66% alkohol.

Gál Tibor Síkhegy 2015

A második generációs pincészet közel 40 hektár szőlővel rendelkezik, a borokat pedig ifj. Gál Tibor készíti. A Bikavér és az Egri Csillag a legfontosabb számukra, így a következő éveket a házasításokban képzelik el. Ez az első olyan bor, ami 100%-ban a délkeleti fekvésű Síkhegy-dűlőből származik. A házasítás gerincét a kékfrankos adja, mellette pedig kadarka, syrah, cabernet sauvignon és cabernet franc. Lehetne akár bikavér is, de a pincészet szerint most még bátortalanok voltak, de a tervek szerint a későbbiekben Síkhegy bikavérként kerül majd a palackba. 18 hónapon keresztül 5 hl-es, 1-2-3 éves tölgyfahordóban érlelték. Meleg karakter, sok érett cseresznyével és eperrel, szilvával, fekete ribizlivel, érett erdei gyümölcsökkel, frissen őrölt rózsaborssal és karácsonyi fűszerekkel. Idővel a pohárban kibontakozik egy csokoládés-ibolyás karakter. Telt korty, kortárs, vagány, elegáns és komplex bor. A mesterkurzus legszebb bora, legalábbis számomra.

Almagyar Érseki Szőlőbirtok Almagyar Érseki Szőlőbirtok

Thummerer Rébus Egri Cuvée 2012

Cabernet sauvignon (50%), syrah (35%) és merlot (15%) házasítás, egy csapadékos és meleg évjáratból. Lamport József szavaival élve: „a saját szórakozásunkra készítettük el a bort”. A cabernet a novaji Juhszalagos-dűlőből, a syrah a Nagy-Egedről, míg a merlot a Tekenőhátról jött, az alapanyag 27 hónapot töltött fahordóban, majd 2015 júliusában került két évre pihenésre palackba. Az eredmény egy gazdag és intenzív bor. Füst, dohány, szárított eper, animalitás és kevés menta, savai kerekek, a tanninja szépen beintegrált, édes jellegű fűszerek, szilva, és érett gyümölcsök gazdagítják az összképet. Burgundi pohárból ajánlom a kóstolását. A családi vállalkozás 1984 óta foglalkozik borászattal és 100-110 hektár saját területtel rendelkezik Egerben.

Tóth Ferenc Egri Kékfrankos Superior 2013 Jubileumi

A Tóth Ferenc Pincészet idén ünnepli a 35. évfordulóját, így ennek apropójából készült el a limitált palackszámú, „35”-re keresztelt jubileumi kékfrankos superior. A szőlő a Síkhegy-dűlőből érkezett, október 21-én szüretelték, majd másodtöltésű 5 hl-es hordókban pihent 4 éven keresztül. A pincészet a közelmúltban esett át egy név-és arculatváltoztatáson, a kékfrankossal pedig 4 dűlőben közel 5 hektáron foglakoznak. Nagy test, tartalmas és vastag bor, sok fűszer, érett gyümölcs, meggymag, mazsola, kávé és konyakmeggyes bonbon. A borral nem találkozunk kereskedelemben vagy gasztronómiában, szóval, aki szeretne az elkészült 600 palackból egyet a gyűjteményébe, hívja fel a pincészetet.

St. Andrea Nagykadarka 2016

Kétség kívül nagy bor a javából, bár ahogyan már régebben is említettem, nem tipikus kadarka: 16,2 % alkohol, 6 gramm maradékcukor, masszív, nagytestű, füstös, sűrű, csokoládés, mazsolás, férfias karakterű bor, ebből adódóan szerintem megosztó lehet, de ételek mellé szívesen fogyasztanám. Inkább a termőhely tulajdonságait közvetíti, vakon nem felismerhető a szőlőfajta.

Stumpf Pincészet Stumpf Pincészet

Képek: Németi Sándor. A nyitóképet Nemes Róbert készítette

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok

A Nivegy-völgyi Borpiknik

2023. október 23.
Hírek - programok
Gasztronómia

Küldj egy üzenetet!