Bor
post-authorNémeti Sándor
2019. május 12.

Divatos lett véleményekkel dobálózni Tokajról – Keresztes Ákos tokaji borásszal beszélgettem

post

„Sok feladat vár még ránk, nyilván tapasztalható fejlődés a borvidéken, de ez mit sem ér, ha közben kihal egy generáció és nem lesz helyette más, aki folytassa a megkezdett munkákat. Az idősek nagy nehezen továbbra is művelik a szőlőt, de egyre inkább nem éri meg számukra. Maximum a befektetett pénzük térül meg, de a munkájuk és energiájuk nem.” – mondja a „Tokaj, arcok és hitvallások” sorozatom legújabb interjújában a tarcali Myrtus Pince fiatal tulajdonosa és borásza Keresztes Ákos, aki pályafutása alatt már megjárta a Patricius Borházat és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokot. Szerény, halk szavú, csak akkor beszél, ha valami fontosat el akar mondani, inkább hagyja, hogy helyette a borai szólaljanak meg. Mind Ákosra, mind pedig a boraira különösen érdemes figyelni a jövőben, főleg arra a 2016-os évjáratú 6 puttonyos aszúra, melyet szerencsém volt eddig kétszer is kóstolni. Nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint elkészíteni a világ legjobb édes borát. Kívánom neki, hogy így legyen! Végül is hol máshol sikerülhetne ez, mint Tokaj-Hegyalján?!

Szokták mondani, nem esik messze az alma a fájától, könnyű volt meghozni azt a döntést, hogy te is borral foglalkozz?

Kecskeméten születtem, itt is érettségiztem a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolában, ahonnan utam Budapestre, a Corvinus Egyetemre vezetett tovább, ahol okleveles élelmiszeripari mérnök diplomát szereztem. Aztán egy kis kitérő után a Dél-Balatoni Szőlőskert Kft-nél, ahol borászként helyezkedtem el, fiatal újoncként kerültem Tokaj-Hegyaljára. Egy olyan családból származom, mely több generációra visszamenőleg szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozott. Édesapám Kecskeméten a helyi borkombinátnál dolgozott borászként, ahol egy ideig ellátta az ügyvezetői posztot is. A mai napig vannak szőlőink Kecskeméten, így valamilyen szinten az én utam is adva volt. Ebben a miliőben nőttem fel, a bor és szőlő természetes közelségében, könnyű volt meghozni azt a döntést, hogy borászként szeretném elképzelni a jövőmet.

De még mielőtt Magyarországon dolgoztál volna, lehúztál külföldön is egy szüretet. Milyen impulzusok értek ott?

Igen, Amerikában, pontosabban Kaliforniában egy hatalmas borászatnál. Szinte kisebb kulturális sokkot éreztem, amikor láttam, hogy milyen professzionális borkészítési technológiákkal dolgoznak, és milyen precízen működnek a dolgok. Miközben Magyarországon a 90-es években alig volt lehetőség és igény a 40 éves dohos hordókat kicserélni, és a tartályokat sem tudták normálisan elmosni, Amerikában halmokban álltak az új hordók, és hatalmas hűthető-fűthető tartályok álltak rendelkezésre a borkészítéshez. Teljesen más világ, mint amihez Magyarországon hozzászoktak a szemeim. Sajnos a KGST államok piacainak kielégítése nagyon lerombolta a bor minőséget és a borászatokat. Mélyről indultunk a rendszerváltás óta, szerencsére azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül a borágazat Magyarországon.

Alföldi gyökerekkel mégis hogyan jött képbe Tokaj?  

Bármerre is jártam külföldön, azt tapasztaltam, hogy a világ két bort ismer Magyarországról: a tokaji aszút és az egri bikavért. Egyébként sokszor még azt sem tudták, hogy merre helyezkedik el Magyarország. Szeretem a hazámat, a történelmét és a bort, véleményem szerint a bor számunkra nemzeti ügy. Hol máshol tudna alkotni, kísérletezni és megpróbálni a világ legjobb édes borát elkészíteni az ember, mint Tokajban?! Mert nekem ez a célom! Hiába hívtak külföldre több pincészethez, soha nem akartam máshol dolgozni. Bár Franciaországban Sauternes-ben, és Németországban is van pár hely, ahol szép édes borokat lehet készíteni, véleményem szerint egyik borvidék sem veszi fel a verseny a Tokaj-Hegyalján készült édes borokkal. Aki pedig hozzám hasonlóan hisz az édes borokban, és nem szeretné elhagyni hazáját, annak csak egy út van: a Tokaji borvidék. Ezt tettem én is, hiszen 2005-ben a Bodrogkisfaludon található Patricius Borháztól kaptam egy lehetőség, én pedig fiatal borászként éltem ennek lehetőségével. Nagy feladatot és komoly kihívást jelentett számomra, hiszen akkor még csak 22 éves voltam, rutintalan, de tele ambíciókkal.

A Patricius Borházon kívül még a Gróf Degenfeld Szőlőbirtoknál is megfordultál, ahol 2009-től 2014-ig a borászati munkákat irányítottad. Milyen indíttatásból hoztad létre a kis családi pincészetedet? 

Alkalmazottként az ember keze bizonyos mértékben meg van kötve, és nem tud teljes mértékben kibontakozni. Hiába látja a szőlőt, dolgozik nap, mint nap vele, és vannak elképzelései, a végén mindig alkalmazkodnia kell a cég megjelölt termékskálájához. De ne értsen senki félre, ez egy természetes folyamat. Viszont a saját pincézetem megalakulásával adva volt számomra az a lehetőség, hogy saját lábamon álljak, és teljes mértékben abban a felfogásban készítsem boraimat, ahogyan én szeretném. Szerencsére nem kellett teljesen az alapoktól felépíteni, hiszen a feleségem szülei által alapított Pataky BorBála pincészetet vettük át, majd átkeresztelve feleségem egyik kedvenc virága után, útjára indítottuk 2008-ban Myrtus Pince név alatt. Kizárólag a saját borászatommal csak 2014-től foglalkozom. Nem voltak könnyűek a kezdeti évek, a gyerekeink kicsik voltak, sok minden bizonytalan volt.

Mit kell röviden tudni a pincészetedről?

Összesen két és fél hektárnyi szőlővel rendelkezem a Vigyorgó-, a Mestervölgy-és a Lestár-dűlőkben. Kis pincészet vagyunk, és a tervek szerint nem is szeretnénk nagyobbra nőni. Persze nem zárkózom el semmitől, hiszen van két gyermekem, akik láthatóan érdeklődnek a szőlő iránt. Ketten visszük a borászatot, ez bőven megfelel számunkra. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sajnos nem találok olyan embert, akit nyugodt szívvel beengednék a szőlőbe. A furmint, hárslevelű, muskotály, zéta és kövérszőlő mellé, idén egy kis mennyiségű kabart is telepítettem. Nemrég sikerült egy régi házat vásárolnom, a tervek szerint ott lesz a feldolgozó, itt ahol most is beszélgetünk, a tarcali Keresztúri úti pincesoron pedig az érlelés.

Milyennek látod az aszú szerepét a borvidéken?

Megkérdőjelezhetetlenül az első és legfontosabb bor. Nagyon jó fajta a furmint és készülnek belőle szép borok, de páran ebben a száraz furmint őrületben átesnek a ló másik oldalára, kicsit elfelejtve az aszú szerepét a borvidéken. Pedig ha valamiről híres ez a borvidék, akkor az az aszú.

Van, aki úgy látja, hogy a száraz furmint boroknak a többsége inkább Magyarországon fogyjon el. Neked mi a véleményed erről?

A száraz furminttal semmi gond nincs, még akkor sem, ha kicsit a kényszer szülte. Ne felejtsük el, hogy még nem is olyan régen a magyar bor reputációja nagyon alacsony volt külföldön, viszont a száraz furmintnak köszönhetően ismét megnyíltak a kapuk Tokaj előtt ezeken a piacokon. A mai napig igény van rá, hiszen sokkal több ember iszik száraz bort a világban, mint például édeset. Ezzel együtt fontos szem előtt tartani, hogy az édes bor a mi múltunk és a jövőnk is egyben. Nem gondolom, hogy a furmintnak nincs lehetősége a külföldi piacon, viszont nem árt tudni, hogy száraz borokat nagyobb mennyiségben és elfogadható minőségben körülbelül 10 éve kezdtünk el készíteni a borvidéken. Ebből kifolyólag téves lenne, ha mi megpróbálnánk magunkat egy lapon említeni egy jó Sancerre borral. Talán majd egy-két generáció múlva, ha többek között újra megismerjük a dűlőinket és tudjuk mit és hová érdemes telepíteni, miközben azt is megtanultuk, hogyan érdemes dolgozni a szőlőben és pincében.

Mennyit változott Tokaj-Hegyalja, 2005 óta, mióta ideköltöztél?

Országszerte bármilyen tokaji kóstolón járunk, szerencsére rossz borral már nem találkozunk. Ez nagy változás ahhoz képest, hogy milyen ihatatlan borokba lehetett belefutni régebben. A borvidék pedig napról-napra szépül és fejlődik, de sajnos az egyik legnagyobb problémára még mindig nincs ellenszer.

Mi lenne az?

Kihalnak az emberek a borvidékről, a fiatalok pedig elmennek. Az idősek nagy nehezen továbbra is művelik a szőlőt, de egyre inkább nem éri meg számukra. Maximum a befektetett pénzük térül meg, de a munkájuk és energiájuk nem. Így pedig egyre nehezebb lesz a jövőben, főleg, hogy a gyerekek látva ezeket a szinte reménytelen helyzeteket, inkább mással fognak foglalkozni majd a jövőben.

Van-e kiút ebből?

Csak akkor, ha a borainkat jó áron el tudnánk adni, lenne igény rájuk, és így megérné szőlővel foglalkozni. Nekem valamilyen szinten szerencsém van, mivel a borkészítés mellett van két házam, amit szálláshelyként kiadok, és onnan is érkezik pénz. Jó látni, hogy egyre több magyar és külföldi turista keresi fel Tokaj-Hegyalját. Sajnos tavaly a borvidéken megint visszatértünk a szőlő kilónkénti 60-70 forintos árakra, pedig a 130 forint sem volt sok. Ilyen kilátások és kondíciók mellett Tokajban most ráfizetéses szőlőt termelni. Ez elég elszomorító, pedig Magyarország története összefonódott a szőlővel és Tokajjal, nem mellesleg ez a borvidék évszázadok óta a bortermelésről szól. Sürgős lépéseket kell kilátásba helyezni, másképpen szomorú idők köszönnek Tokajra. Sok feladat vár még ránk, nyilván tapasztalható fejlődés a borvidéken, de ez mit sem ér, ha közben kihal egy generáció és nem lesz helyette más, aki folytassa a megkezdett munkákat. Szintén fontos lenne a borvidéken, hogy erősítsük a helyi, minőségi vendéglátást. Olyan új szálláshelyeket és gasztronómiai helyeket kell kialakítani, melyek méltóak a tokaji borok hírnevéhez, hiszen a vendégek igénylik a minőségi kikapcsolódást. Legyen élmény minden egyes perc, amit a fogyasztók, a vendégek eltöltenek Tokaj-Hegyalján. A sikeres borvidék egyik kulcsa az elégedett vendég, aki máskor is visszatér. Vonzóvá kell tenni a szőlőtermesztést, az ember ne nyűgnek érezze, hogy ezzel foglalkozik. Ha nem találunk sürgősen megoldást, ez akár meg is ölheti a Tokaji borvidéket.

Hogyan lehetne elérni, hogy igény legyen a jó áron eladott tokaji borokra?

Be kell látnunk, hogy Tokajban alapvetően nem kell a belpiacra termelnünk a borokat. Hiába akarják egyesek a belsőpiacra helyezni a hangsúlyt, azzal csak azt lehet elérni, hogy a szuper- és hipermarketekben egyre olcsóbban adják a bort, nehogy a nyakukon maradjon. Számunkra az egész világ jelenti a piacot, hiszen olyan ritka kincs és név van a kezünkben, amit senkinek nem kell bemutatni külföldön. Tokaj világ brand, apró, de mégis az. A világ minden borvidéke történelmet és tradíciót szeretne magának, mi pedig mindezekkel rendelkezünk, és erre az egész kommunikációt fel lehetne építeni. A világ legjobb édes bora Tokajban készül, és ezt alá is tudjuk támasztani aszúinkkal. Szerintem ennél több nem is kell. Viszont van itthon 22 borvidék, és ha mi Tokajra szeretnénk felépíteni egy kampányt, akkor az a többi borvidéknek biztosan rosszul esik, hiszen ők is befizetik a közösbe a pénzt.

Mi a véleményed arról, hogy eltűntek a 3 és 4 puttonyos aszúk?  

Abban az esetben lenne jó a 3, illetve a 4 puttonyos aszú, ha mindenki tisztességesen készítené el. Ha olyan minőségű aszúszemet használnának fel a borászok, mint például az 5 és 6 puttonyosban. Tény, hogy üzleti szempontból jó lenne a 3, illetve a 4 puttonyos, de véleményem szerint nem vagyunk annyira ismertek a világban, hogy kategorizáljuk az édes borainkat. Mindezt úgy, hogy elvárjuk, majd a fogyasztók is megértik ezt. A fogyasztók az egyszerű üzeneteket értik meg. Ebből kifolyólag szerintem jó út, ha Tokajt az aszúval azonosítanák be, ez pedig egy olyan bor lenne, ami egyedi és drágán tudnánk eladni. Az aszú amúgy is egy olyan bor, amit ünnepek és különleges alkalmakkal bont fel az ember, és ha már így teszi, akkor ez a bor kápráztassa el. Nem biztos, hogy ezt az érzést egy 3 vagy 4 puttonyossal is el tudnánk érni, főleg, ha nem olyan minőségi szemléletben készül, mint azt elvárnánk. Az alacsonyabb puttonyszámmal gyakorlatilag csak apró pénzre váltjuk a hírnevünket a világban.

Miért kell úgy beállítani az aszút, hogy az csak az ünnepek és különleges alkalmak itala? Szerintem nektek is akkor jó, ha a boraitok elfogynak. Nem gondolod, hogy ezt a fajta kommunikációt át kellene gondolni?

Alternatíva van, ott van például a késői szüretelésű bor és a szamorodni. Persze jó lenne, ha nem csak évente egy alkalommal kerülne felbontásra egy palack jó minőségű aszú, de ne felejtsük el, az aszúból korlátozottak a mennyiségek, és nem minden évjáratban lehet készíteni. Például ha nagyon jó az év, nagyjából 1,5 millió palack készül el, ellenkező esetben ez a szám akár pár százezer is lehet.

Mindenkinek van véleménye Tokajról, és mintha mindenki ismerné a problémákra a megoldásokat. Szerinted miért van ez így?

Igen, divatos lett véleményekkel dobálózni Tokajról. Egyrészről ahhoz, hogy valós véleményt formáljunk a borvidékről, nem ártana itt élni és szembesülni a nehézségekkel és örömökkel, amit ez a borvidék ad. Másrészről csak akkor vagyunk tisztában dolgokkal, ha bejárjuk a világot és látjuk, mi zajlik körülöttünk. Persze, ettől függetlenül mindenki rendelkezhet véleménnyel, csak nem biztos, hogy az a valóságot tükrözi. Az igazat megvallva, Tokajjal szemben nagyok voltak az elvárások, de valahogy az a nagy áttörés, amit sokan vártak vagy elvártak, elmaradt. Valószínűleg sokakból ez a csalódottság beszél. Esetleg a káröröm, de ezzel nem szeretnék foglalkozni. Tény és való, a világ nem kezdte el ezüst tálcán hordani Tokajt, de az elmúlt években legalább elértük, hogy kellő tisztelettel beszéljenek rólunk. Hiszem, hogy előbb-utóbb mindennek eljön az ideje, és Tokaj ismét megtalálja útját a világban. De ehhez még türelemre és sok munkára van szükség.

Mit jelent neked borászként, emberként a Tokaji borvidéken, jelen esetben Tarcalon élni és borokat készíteni?

Kihívást, de egyben nyugalmat. Szeretek a természet közelében lenni, a szőlők közt megtaláltam a nyugalmat, semmi másra nem cserélném le az életemet. Itt találtam meg életem szerelmét, hiszen a feleségem tarcali. Ha jó bort készít az ember előbb-utóbb úgyis meg lesz a helye. Minden más mellékes.

Tervek a jövőre nézve?

Örülnék, ha a gyerekeim is látnának fantáziát Tokajban és tovább vinnék az általam megkezdett munkákat. De ha nem így fog történni, azt is el tudom fogadni. Akkor ha majd  elfáradtam eladok mindent, veszek egy kis házat a Balaton partján és horgászással töltöm majd el az életem hátralévő idejét.

Képek: Németi Sándor

A „Tokaj, arcok és hitvallások” sorozatom további interjúi:

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!