Koch Csaba Chardonnay Brut Pezsgő 2016

Koch Csaba Chardonnay Brut Pezsgő 2016

Koch Csaba két évvel ezelőtt vágott bele a pezsgőkészítésbe, az első elkészült tételeket pedig már be is mutatta néhány borszakírónak a napokban. Mivel úgy alakult az életem, hogy le kellett mondanom a meghívást, a kollegák hoztak nekem is egy palackot az évjáratos, 2016-os Chardonnay Brut pezsgőből. A tanulság egyszerű: méthode traditionnelle eljárással nem pezsgőnek szánt alapborból nem készítünk pezsgőt, így hát ennek értelmében igazán érdekes felfogás Koch Csabától úgy beleállni rögtön az elején a pezsgőkészítésbe, hogy a szőlőt nem direkt pezsgőre szüretelte. Sajnos a végeredmény engem nem győzött meg. Ahogyan a pezsgőszakértő barátomat sem, akinek otthon megmutattam vakon, mit is rejt az amúgy elegáns megjelenésű palack tartalma.

Túlárazott, nehezen értelmezhető a stílusa, lomha, és a szőlőfajta sem ismerhető fel. Egy új termék esetében a kommunikáció is szintén fontos dolog, márpedig ez a pezsgő az esélytelenek nyugalmával indul: akik hozzá vannak szokva a hagyományos eljárással készített pezsgőkhöz, nem tudják majd hová helyezni. Bármenyire is mást mutat a címke, Koch Csaba pezsgője se nem chardonnay, se nem méthode traditionnelle. Hogy mi akart lenni? Nos, ezt még mindig kutatom. A buborék és a mousse nem jön össze neki, sem minőségben sem tartásban. Szinte pillanatok alatt mindkettő eltűnik a pohárból. Illata elsőre picit zárkózott, majd lassan nyílik, de szofisztikáltságból nem sokat mutat. Halványan némi fehér virág és méz, körte, de inkább egy édeskés karakter lengi be az egészet. Nem várunk el tőle champagne stílust, de egyértelműen hiányzik belőle a frissesség. Kóstolva kicsivel többet mutat, de a korty lomha, lapos, rövid, és nincs benne feszesség és struktúra. Az egész pezsgőt elnyomja a cukros édesség.

Ha nyáron sok jéggel szeretnénk fogyasztani, annak pontosan megfelel. Kérdés, hogy ez kinek ér meg  4000 forintot… Az első évjáratra tekintettel, most inkább mellőzném a pontokat.


Related Posts

Nyurgaponty Kistücsök módra

Nyurgaponty Kistücsök módra

Csapody Balázs (ITT olvasható a vele készített interjúm), a Kistücsök Étterem tulajdonosa,  valódi csodát művelt a balatoni vendéglátással az elmúlt 25 évben, ebből kifolyólag a balatonszemesi étterem a Balaton és talán Magyarország egyik legismertebb éttermének számít. Klasszikus ízek modern csavarral, kreatív konyha és a legjobb […]

Tállya keresi az útját

Tállya keresi az útját

A Magyar Sommelier Szövetség szervezésében 6 tállyai pincészet (Dudovics, Szalóczi, Hollókői, Rózsa, Szent Benedek, Zsadányi) mutatkozott be a Gundel Étteremben, a több mint 20 borból álló kóstolóra pedig én is kaptam meghívást. Érezhetően minden pincészet keresi még a maga stílusát és útját, ebből kifolyólag kóstoltam […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!