Moric Blaufränkisch 2014 - WineArtCulture

Moric Blaufränkisch 2014

Moric Blaufränkisch 2014

Még múlt évben vittem magammal egy baráti vakkóstolóra és hoppon is maradtam: kiderült, hogy dugós, így semmi más nem maradt a tarsolyomban, mint egy – inkább a vicckategóriába sorolható – a Lidl-ben eredeti áron közel ötezer forintos Barolo DOCG bor. Igaz, leértékelve egy ezresért jutottam hozzá, és ezért a pénzért túlszárnyalta azt, amit egy hozzá hasonló árfekvésű magyar bor tud élvezetben nyújtani. Ötezerért viszont inkább az ujjaimat törném el, mintsem, hogy lehajoljak érte újból az üzletben. Szerencsére másnap az Árkád Bortársaság üzletében kérdés nélkül cserélték a dugós bort. Taps, ováció – ilyen is ritkán fordul elő Magyarországon. De hogy visszatérjek néhány gondolat erejéig a vakkóstolóra: igazán tanulságos és sok mindenről lehull a lepel, amikor az ember úgy kóstol borokat, hogy sem szőlőfajtáról, sem országról, sem termelőről nem tud semmit előzetesen. Az est egyértelmű csalódása – legalábbis nálam – Maurer Oszkár Birtokvörös 2013-asa volt, ami pedig a szőlőfajtát illeti, mindenkit megdolgoztatott rendesen a Robert Mondavi Pincészet, Napa Valley-ből származó 2013-as cabernet sauvignon bora. Borok ide vagy oda, az est fénypontja mégis – a gyönyörű és egyértelműen a legjobbnak választott Domaine Thenard 2003-os grand cru pinot-ja mellett – Sánta Zoltán, nemzetközi borakadémikus, saját készítésű csirkepaprikása volt. Nem mellesleg a pinot is remekelt az étellel.

Aztán a karácsonyi semmittevés és filmnézések közepette, gondoltam itt az ideje, hogy felbontsam a Moric kékfrankost.  A Moric Borászat tulajdonosáról és borászáról, az 1963-ban született, több generációs burgenlandi borász családból származó Velich Roland-ról – aki régen sí-oktató és krupié is volt – a Bortársaság honlapján ITT tudtok bővebben is olvasni. Borai spontán erjednek, a kén az egyetlen hozzáadott anyag a borkészítés során, nincs derítés és a borok szűretlenül kerülnek a palackba.

Moric Blaufränkisch 2014

Tiszta, korrektül elkészített, jó ivású, enyhén rusztikus bor, amelybe belekötni nem lehet, viszont jelenleg az összhangot és a komplexitást máshol kell keresni. Ettől függetlenül dekantálással és idővel – főleg a második napon – élményt tud nyújtani. Nem nagy testével szeretné magára irányítani a figyelmet – mint egyes magyar kékfrankosok – hanem a légiességével és zamatosságával, amelyhez árnyaltan némi vadság és – inkább az első napon – nyersesség társul. Levegőztetéssel aromajegyeiben előbújnak a piros gyümölcsök, vadcseresznye, ribizli, sok fűszer, kis vanília, meggylé és viola, pihentetve kontúrként pedig kevés föld, friss-és kandírozott eper, szárított virágok, szilva és étcsoki. A korty vékonynak hat, savai élénkek, ízjegyeiben pedig ribizli, éretlen kökény és némi citrusosság fedezhető fel. A tannin csiszolatlan, utóízében savanykás. Még pályája elején tart, kíváncsi lennék rá úgy másfél év múlva is, de gondolom, addigra már bottal üthetem a nyomát a boltokban. 6/10


Related Posts

Szakbarbárok, plecsnivadászok kíméljenek!

Szakbarbárok, plecsnivadászok kíméljenek!

A bort inni, élvezni kell. Főzni valamit mellé, majd körbeülni az asztalt barátokkal, családdal, és kinevetni hangosan az egész világot: politikát, játszmákat, érdekeket, hazugságot, képmutatást, inflációt. „Igyál, a többit majd hozza a bor.” – és mennyire igaza volt Hamvas Bélának, amikor 1945-ben Balatonberényben A bor […]

A sommelier-nek nem az a dolga, hogy diktatórikus legyen az asztalnál – John Szabo Master Sommelier-vel beszélgettem

A sommelier-nek nem az a dolga, hogy diktatórikus legyen az asztalnál – John Szabo Master Sommelier-vel beszélgettem

A magyar származású, világszerte ismert és elismert, Kanadában élő John Szabo Master Sommelier-t sikerült elcsípnem egy hosszabb interjúra, azon kevés alkalmak egyikén, amikor éppen Magyarországon járt. Azok számára, akik kevésbé járatosak a borvilágban, hadd szolgáljak róla néhány információval: első kanadaiként kapta meg 2004-ben a Master […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!