Nem olcsó, de a világ egyik legjobb pezsgőspohara

Nem olcsó, de a világ egyik legjobb pezsgőspohara

Első olvasásra akár egy hatalmas fizetett hirdetésnek tűnhetnek soraim, de mindenkit szeretnék megnyugtatni: a Lehmann cég nem szorul arra, hogy pont velem vegye fel a kapcsolatot és fizessen azért, hogy írjak róluk néhány jó szót. Csupán annyi történt, hogy pezsgőkóstolás terén az elmúlt időben elég sok pohár fordult meg a kezemben, de most úgy tűnik, hogy ezzel a kehellyel végre megtaláltam az igazit. Nem olcsó, de ha azt veszem számításba, hogy a cég közel 20 ezer mosásra garantálja az élettartamát, nyugodtan mondhatom, hogy ennyi pénzért ez ajándék. A szerény számításaim szerint, ha minden nap innék pezsgőt, akkor is közel 55 évig kitartana. Nem mellesleg kóstolni belőle isteni. A kialakításának köszönhetően az aromák is sokkal koncentráltabbak lesznek, a pezsgő erősségeit vagy hibáit is jobban kihozza. Ha valakit esetleg érdekel a Lehmann Glass, Philippe Jamese által tervezett Grand Champagne pezsgőspohár vagy a Lehmann cég, a google segítségével kihalásztam néhány rövid információt.

Néhány szó a Lehmann cégről

Gérard Lehmann és Gérard Basset 1970-ben döntött saját, közös cég alapítása mellett. Gérard Lehmann ekkor már több, mint 30 éve poharakat tervezett Franciaország legnagyobb borászatainak és pezsgőházainak, Monsieur Basset pedig olyan címek birtokosa, mint a Master of Wine, Best Sommelier in the World 2000, Master Sommelier és Decanter Man of the year 2013. A közös márka megszületésének legfontosabb célja a borfogyasztás élvezetének egy magasabb szintre emelése volt. Napjainkban a világ legjobb sommelier-jei, borászai és chef-jei segítik tapasztalataikkal és véleményükkel a már meglévő termékcsaládok fejlesztését, illetve az újak megszületését. A Reims-i székhelyű cég két márkát hozott létre, a Lehmann Glass-t, mely prémium minőségű poharakat és dekantálókat forgalmaz, és a Lehmann Selection-t, mely vendéglátóipari egységeket szolgál ki üvegáruval és egyéb eszközökkel.

Jamesse Prestige

A Lehmann Glass folyamatos tökéletességre való törekvése során született meg 2016-ban a Jamesse Prestige Signature Collection. A tervezés folyamán szorosan együttműködtek Philippe Jamesse-szel, aki a 2 Michelin-csillaggal büszkélkedő Domaine les Crayères sommelier-je. Céljuk egy olyan kollekció megalkotása volt, melyben a bor mindent meg tud mutatni magából, így növelve a kóstoló élményét. A Jamesse Prestige Grand Champagne 45 szájjal fújt és mint a kollekció többi tagja, húzott jellegű. Ez azt jelenti, hogy egy darabból készült, megszakítás nélkül.

Ha szeretitek a pezsgőt ne a megfelelő poharakon próbáljatok spórolni.

(a képeket a cég facebook oldalán találtam ITT)


Related Posts

Fogasfilé mángoldrizottóval Villa Medici módra

Fogasfilé mángoldrizottóval Villa Medici módra

A Villa Medici Étterem családi vállalkozásként 1991-ben nyitotta meg kapuit Veszprémben a Viadukt lábánál és azóta is töretlenül áll a magyar vendéglátás élvonalában. Az étterem már a megnyitáskor is úttörőnek számított mind az alapanyagok használatában, mind pedig az ételek kínálatában, mottójuk és ars poeticájuk nagyon […]

Nem azért jöttünk Somlóra, hogy népszerűek legyünk – Prisztavok Zoltánnal beszélgettem

Nem azért jöttünk Somlóra, hogy népszerűek legyünk – Prisztavok Zoltánnal beszélgettem

Nem azért jöttünk Somlóra, hogy népszerűek legyünk, hanem hogy hatékonyak, és inkább azokra szeretnénk koncentrálni, akikkel jó együtt dolgozni – vallja legújabb interjúmban a Kreinbacher Birtok kereskedelmi-és marketing vezetője Prisztavok Zoltán, akitől többek között azt is megtudtam, hogy milyen új tervekkel látnak neki a pezsgőkészítéshez […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!