Sajtos rizottó pirított gombával

Sajtos rizottó pirított gombával

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó – tartja a közmondás. Így mivel már előzetesen megígértem, következzen most a receptleírás. De még mielőtt rátérnék a lényegre, hadd osszak meg néhány információt a Villa Pátzay borászatról, amelynek egyik tétele szerepel az étel mellett, mint borajánlat:

Badacsonytomaj egyik legszebb pontján, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén fekvő Villa Pátzay borászat ma megtekinthető épülete 2010-ben készült el, s még ebben az évben megkapta a „2010 legjobb ipari épülete” díjat. A 2007-ben alakult céget Pátzay István vásárolta meg 2017-ben, és az ő nevéhez kapcsolódik a borászat felvirágzása. A borászat jelenleg 17 ha saját területtel rendelkezik, 2018-ban ezekről a területekről olaszrizlinget és szürkebarátot szüreteltek, nagyrészt azonban vásárolt szőlővel dolgoznak. Főborászuk az a Zsurki Sándor, akinek nevével már több tokaji pincészetnél is találkozhattak a borrajongók: Andrássy, Gróf Degenfeld, Pajzos-Megyer, nem mellesleg Serpens néven saját pincészetet is alapított Tokaj-Hegyalján. A borászat jelenlegi évi mennyisége 250 000 palack, melyet a tervek szerint folyamatosan növelni fognak a jövőben. A Villa Pátzay borászat célja a friss, roppanós, gyümölcsös borok készítése, de ugyanakkor termékpalettájukon megjelennek az elegáns, hordós érlelésű tételek is.

Brie sajtos rizottó, pirított gombával

Hozzávalók (4 személyre):

  • 32 dkg rizottó rizs

  • 10 dkg brie sajt

  • 10 dkg csiperkegomba

  • 10 dkg vaj

  • 1 fej salottahagyma

  • 6 dl zöldségalaplé (víz)

  • 2 dl Villa Pátzay Prémium Pinot Gris 2017

  • 1 gerezd fokhagyma

  • 0,5 dkg reszelt parmezán

  • 0,2 dl olívaolaj

  • 0,02 dl szarvasgomba olaj

  • kakukkfű

  • rozmaring

  • bors

Elkészítés:

A hagymát finomra vágjuk, és olívaolajon üvegesre pároljuk. A rizst sóval fehérre pirítjuk, majd szakaszosan fehérbor és a zöldségalaplé hozzáadásával készre pároljuk. A gombát felaprítjuk, forró serpenyőben olajon megpirítjuk, sóval, borssal, fokhagymával, kakukkfűvel és rozmaringgal fűszerezzük. Az elkészült rizshez hozzáadjuk a vajat és a felkockázott brie sajtot. A megfelelő állag eléréséhez adhatunk még hozzá ízlés szerint zöldségalaplevet vagy vizet. Tálaláskor megszórjuk parmezánnal és szarvasgomba olajat csepegtetünk rá.

Borpárosítás:

Pátzay Prémium Pinot Gris 2017

Halvány citromszín megjelenés, közepestől picivel visszafogottabb illatában mandula, alma, őszibarack, olajos nüanszok, pirított magvak, karácsonyi fűszerek, csillagánizs, zöld dióhéj, és kis marcipán. A korty szépen visszatükrözi az illatában észlelt jegyeket, melyhez társul némi hordófűszer, olajos magvak és egy kis bors. Tartalmas lecsengésében kis kesernyésség és érett fehér húsú gyümölcsök.

Recept: VERITAS WINEBAR

Borajánlat: NOREPLIKA


Related Posts

Magyarország meghatározó éttermei és séfjei

Magyarország meghatározó éttermei és séfjei

Nem kis energiát belefektetve a projekt megvalósításába, végre megszületett a hamarosan induló új sorozat: Magyarország meghatározó éttermei és séfjei címmel, amely havonta kétszer, vasárnaponként fog megjelenni az oldalon. És hogy miről fog szólni? – mindegyik séf és étterem hozzájárult egy recepttel, amihez én párosítottam borokat. […]

Füstölt lazacrózsák

Füstölt lazacrózsák

Hozzávalók (4 személyre) 25 dkg melegen füstölt lazac szeletek 60 dkg paszternák, tisztítva, aprítva 1 fej hagyma, aprítva 1 gerezd fokhagyma 1 rúd vanília 2 dl tejszín 10 dkg vaj 4 kk lazackaviár 1 kis csokor zöldborsó hajtás ehető virágok mix​ Elkészítés Egy edényben felolvasztjuk […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!