Sertéssült fűszeres körtével és narancsos csicseriborsóval

Sertéssült fűszeres körtével és narancsos csicseriborsóval

A március 27-én megszervezett „Ízek és Harmóniák” boresemény utolsó receptje is felkerült most az oldalra. Az eseményről már ITT írtam, a többi receptet pedig ITT, ITT és ITT találjátok meg. Természetesen mindegyikhez van borajánlat is.

Hozzávalók (4 személyre)

60 dkg sertéscomb​

​2 ek olaj

4 ek fűszerkeverék (fehérbors, kakukkfű, rozmaring, cayenne bors, só)

3 körte, mosva, magozva, szeletelve

2 ek szőlőmagolaj

fél gránátalma magja

Narancsos-csicseriborsóhoz

30 dkg csicseriborsó, megfőzve

2 db bio narancs reszelt héja és leve

1 kis ág citromfű, aprítva

3 ek nádcukor

1 kis fej hagyma

3 ek kandírozott narancshéj

Elkészítés

A sertéshúst alaposan bedörzsöljük a fűszerkeverékkel​ és az olajjal, majd alufóliába csavarva kb 4 óra alatt, 120 ‘C-on megsütjük.

A körtét felszeleteljük, összekeverjük a fűszerkeverékkel és forró serpenyőben 1 percig pirítjuk, majd teljesen kihűtjük.

A kihűlt, szeletelt sertéshúst összekeverjük a körtével és a szőlőmagolajjal, majd formába téve tálaljuk. Tetejére ízlés szerint gránátalma magokat szórunk.

Felolvasztjuk a cukrot és ezen pároljuk lassan az apróra vágott hagymát és citromfüvet.

Hozzáadjuk a főtt csicseriborsót, a reszelt narancshéjat és narancslevet is.

Amikor felforrt, kivesszük  a csicseriborsó felét és pürésítjük, majd visszatesszük a narancsos raguhoz és készre főzzük. Ízlés szerint kis sóval és citromfűvel ízesíthetjük.

Egy turmixban 7 cl szőlőmagolajat és 1 csokor friss fodormentát pépesre törünk, majd tálaláskor az ételre csepegtetünk az így elkészült mentaolajból.

Borajánlat

Szarka Pince Juharos Hárslevelű 2015

Szarka Dénes első dűlőszelektált hárslevelűje: szüretelve szeptember 28-án, majd tartályban erjesztve, és 9-10 éves hordókban 3 hónapig érlelve. A végeredmény egy korrekt, komplikációktól mentes bor. Illata eleinte kissé zárkózott, majd diszkréten nyit egy kis virággal, szőlővel, fehérhúsú gyümölcsökkel és érintésnyi akácmézzel. Szájban szikár és inkább a markáns savak viszik a prímet, ízében pedig finomra hangolt és halvány fehérhúsú gyümölcsök, citrusok. Kellemes bor, de kell neki még némi idő a palackban.

Recept: Kocsis Bálint

Borajánlat: NOREPLIKA

Fotók: Kustom Digital


Related Posts

Kovács Tamás: Ne a gumimatrac és a lubickolás legyen a Balaton fő üzenete

Kovács Tamás: Ne a gumimatrac és a lubickolás legyen a Balaton fő üzenete

Az alacsony felvásárlási árak miatt sokan felhagynak a szőlőtermeléssel, így vannak olyan falvak a Balaton körül, ahol teljesen megszűnt a szőlőtermelés. Sajnos nincs értéke a szőlőnek, és ez egy komoly probléma jelenleg Magyarországon. A múltkori Csapody Balázzsal készített interjúm után ismét a Balaton a főtéma: […]

Fiáth Attila – Tokaj vagy Furmint?

Fiáth Attila – Tokaj vagy Furmint?

Fiáth Attilával ültem le egy kávé mellé, és ha a világot nem is váltottuk meg, de pár kényes téma szóba került: Tokaj, furmint, borstratégia, „botcsinálta” szakértők, és persze a kézművességet sem hagytuk szó nélkül. Attila tanulmányait Budapesten, Cambridge-ben és a Harvard Business School-on végezte. 2012-ben […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!