Bor
post-authorNémeti Sándor
2017. december 04.

St. Andrea Pincészet - A Krisztus szőlőjében alkotó borász

post

15 éves a St. Andrea Szőlőbirtok

„Ha áldottak akarunk lenni, akkor Istennek tetszően kell dolgoznunk, élnünk, azaz folyamatosan kell figyelnünk a természetfelettire, hiszen az Isten az, aki megáldja az embert. Ő bízta rá a „kertet”, hogy „művelje és őrizze azt” (Ter 2,15). Ezen elmélkedés rámutat arra, hogy az ember szerepe kitüntetett a termőhely tekintetében. Szeretjük Egert és lélegzetelállítónak gondoljuk azokat a lehetőségeket, amelyek az Egri-borvidéken vannak.” – állítja áhítattal a St. Andrea Szőlőbirtok tulajdonosa, ügyvezetője és borásza, Dr. Lőrincz György, akinek jelenlétében és tolmácsolásában, a budapesti St. Andrea Wine&Gourmet Bár-ban bemutatták a pincészet legfrissebb borait. A hab a tortán – Barna Ádám séf kitűnő ételkínálata mellett - pedig Ifj. Lőrincz György személyes megjelenése és az általa megálmodott borok, köztük az aszú technológiával készült 2015-ös Ajándék. Különleges esemény és különleges borok, egy olyan borászattól, amelynek Magyarországon a leghihetőbb és legprecízebb a mottója: "Törekszünk a jónak gyakorlására". És aki már találkozott személyesen Lőrincz Györggyel tudja, hogy ez a mottó nem légből kapott üres frázis. Szerénység, alázat, hitelesség, kitartás, harmónia, nyitottság, elkötelezettség, hit, szakértelem – ha néhány szóba kellene jellemeznem Lőrincz Györgyöt, ezek a szavak jutnának róla eszembe. Viszont ebből sem csinálnék semmilyen titkot: ha Eger, akkor nekem a St. Andrea Borbirtok. Borászat, amelynek fennállása óta bőven jutott mindenből: mélységek, küzdelmek, de szerencsére legfőképpen sikerek. A mélységekről, reménytelenségről és hitről Lőrincz György így fogalmaz: „2005-ben meghalt az üzlettársam, István. Új időszámítás kezdődött és reményvesztettség lett úrrá rajtam. Féltem és mérhetetlenül szomorú voltam a gonoszságot megtapasztalva, melyre a családját használta az ördög az irányomban. Kis híján teljesen elvesztem. (…) Karácsonykor elkezdtem olvasni a Szentírást. 2006 életem fordulópontja lett. Társaim lettek a bajban, igaz segítők, András és Attila. Az Isten lenyúlt hozzám és én megértettem, hogy szeretve vagyok.”

St. Andrea Szőlőbirtok

A St. Andrea Pincészetet nem a borokon keresztül ismertem meg először, hanem egy Lőrincz Györggyel nagyon régen készített tv-s interjún keresztül. Azóta figyelemmel kísérem boraikat, amelyek évről-évre egyre letisztultabbak, precízebbek és egyre közelebb járnak ahhoz a megfejtéshez, hogy mi is valójában az egri bor és stílus, és természetesen a bikavér. A birtokot 2002-ben alapította - akkori üzlettársával, László Istvánnal - Lőrincz György Egerszalókon, a birtok pedig feleségéről, Andreáról kapta a nevét. Jelenleg négy településen, kilenc dűlőben 45,5 hektáron művelnek szőlőt. 2013 óta Ifj. Lőrincz György - aki a profi labdarúgást elhagyva, szőlész-borász mérnöki diplomát szerzett a Corvinus Egyetemen - is kiveszi rendesen a részét a borászati munkákból. Elmondása szerint az első hely, amely megpecsételte sorsát és elindította azon az úton, hogy szőlővel és borral foglalkozzon, az Tokaj és a Tokaji-borvidék emblematikus egyénisége, Szepsy István volt. Tokaj után útja Ausztriába, majd Új-Zélandra vezetett, viszont visszatérve 2014-től édesapja egyre komolyabb feladatokkal bízza meg a borászat körül. Úgy gondolja, hogy Eger elsősorban hagyományaiból kiindulva házasított borfelfogásra van ítélve, és ezt ők, a pincészetnél is így gondolják. Éppen ezért ha egri borról beszélünk, akkor szerinte egyértelműen a házasításokban kell kicsúcsosodnia.  Hitvallása szerint Isten áldása és kegyelmei nélkül nem lennének képesek semmire.

Bikavér

Lőrincz György a bikavért – a maga nehéz örökségével együtt - kötelező feladatnak érzik, egy olyan megkerülhetetlen ügynek, ami nagyon komplikált és összetett. A „hogyan tovább” kérdését ők is sokszor hallották már a sajtóban, de ez nekik, bortermelőknek is szintén nagyon fontos, éppen e miatt sokat gondolkodnak azon, hogy ezt a hatalmas adottságú borvidéket, hogyan lehet olyan pályára állítani, amely egyrészről méltó az adottságaihoz és ennek megfelelően jó üzenetté tud formálódni. Fontos viszont megjegyeznie, hogy több mint egy éve, - kisebb-nagyobb bortermelők együtt gondolkodásával - nagyon komoly műhelymunka kezdődött Egerben. Ennek pedig egy-két eredménye már tetten érhető. A legfontosabb küldetésük az Egri Bikavér tisztázása hosszútávon, de ez egy nagy türelmet igénylő folyamat.

[caption id="attachment_13978" align="alignnone" width="5184"]St. Andrea Ajándék 2015 St. Andrea Ajándék 2015[/caption]

Kóstolt borok

St. Andrea Panagia Egri Cuvée Superior 2016

Fehér házasítás, mely 2013-ban indult el Grand Superior néven és csak egy hordó készült belőle. A bor Szűz Máriának van szentelve és az ő tiszteletére van elkészítve, éppen ezért ez a neve. Panagia görög szó, jelentése pedig legszentebb és Görögországban Szűz Máriát hívják így. Gazdag, telt alapanyag, egyértelműen még nagyon fiatal. Mind illatában, mind ízjegyeiben a hordó jelenléte még nagyon határozott, mellette pedig fehér gyümölcsök, citrusok, körte, szőlő, kevés virág és egy leheletnyi kukorica is díszíti aromajegyeit. Pihenve felüti a fejét a vajasság, méz, fehérbors, kevés csalán és birs. Szájban - az illatához képest - a hordó markánsabb képet fest, díszítésként déli gyümölcsök. Markáns savak, gazdag alkohol, lime és grapefruit lecsengésében. Tetszetős bor, a felszolgált étel pedig jó választás. Az összetételében a világfajták dominálnak: rajnai rizling, pinot blanc, chardonnay és sauvignon blanc, amihez kevés hárslevelű is társul.

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Pinot Noir 2014

Lőrincz György egyik kedvenc szőlőfajtája. A 2014-es pinot egy rendkívüli kihívásokkal tarkított évjárat eredményeként született meg. A Nagy-Eged-hegy játékos, gyümölcsös oldala. Sok – elsősorban édes jellegű - fűszer és piros bogyós gyümölcsök, kék virágok, bájos, kedves, könnyedebb és jól iható bor. Mégis egyben tartalmas és izgalmas, melyben kis pihenés után előbújik egy cseppnyi kakaó és földesség.  Kóstolva szintén a fűszerek és a gyümölcsök dominálnak és a magasabb savszerkezet. Kellemes hossz, kissé fanyarkás lecsengés. Nem a komplexitásával vívja ki nálam az elismerést, hanem könnyedségével és eleganciájával. Nem egy mindennapi bor, amely mégis megállja helyét akár a hétköznapokban is.

St. Andrea Merengő Egri Bikavér Grand Superior 2013

A pincészet életében a 10. Merengő, egy vibráló, hangsúlyos évjáratból érkezik a pohárba. Tartalmas, komoly és fiatal, közepestől kicsivel intenzívebb illatában szilva, szárított kékvirágok, feketecseresznye, elegáns, finomra hangolt aszalványok, sok fűszer és erdei fekete gyümölcsök. A ’13 Merengő a gyümölcsök és a zamatok közjátéka, melyet pár év múlva még nagyobb boldogsággal fogyasztanék el. Lesz is rá mód: Lőrincz Györgytől ajándékba kaptam egy palackkal. Illatában kis idővel megjelenik finom formátumban az animalitás, cappuccino, szilvalekvár és egy kevés foszfor is. Kóstolva a tannin szerkezete – bár kifinomult - még nagyon fiatal. Modern felfogású bor, szintén emelkedett savakkal, fanyarkás lecsengéssel, ami még időt igényel.

St. Andrea Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér Grand Superior 2013

Komoly struktúra és felépítés, komplex és izgalmas. Mély, feketébe hajló mag, lilás szélekkel, aroma felépítésében pedig cigánymeggy, feketecseresznye, sok friss és érett fekete erdei gyümölcs, friss és érett szilva, és sok fűszer. Kóstolva sűrű, gazdag és fiatal, de már most is nagyon élvezhető, főleg, ha valami étel is társul mellé. Hosszantartó lecsengésében karácsonyi fűszerek, csillagánizs és étcsoki.

Krémes,sütőtök

St. Andrea Ajándék 2015

Aszú technológiával készült egri különlegesség a Hangács-dűlő botritiszes hárslevelűjéből, melynek születésénél többen is bábáskodtak, például Tokajból Szepsy István. 8,7 alkohol, maradékcukor 200 g/l, savtartalom 8,3. Komoly beltartalom, aranyszín, illatában tömény birsalmasajt és birskompót, déli gyümölcsök, kandírozott ananász, sevillai narancs lekvár, kóstolva inkább a birs és a déli gyümölcsök friss és kandírozott formában dominálnak.

A borok szépek, izgalmasak, a címkék letisztultak, modernek, a borászok hiteles emberek. A személyes kedvencem a Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér Grand Superior 2013 volt. A meghívásért és az élményért köszönet Dr. Lőrincz Györgynek és a szervezőknek is. 

Képek: Németi Sándor 

Ez is érdekelhet

Gasztronómia

Klasszikus francia almás pite

2024. január 05.
Bor teszt-értékelés

Vegán rozé Villányból

2021. június 16.
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Terítéken az új Vida borok

2019. március 01.
Gasztronómia
Bor teszt-értékelés

Küldj egy üzenetet!