Szepsy Úrágya Furmint 2015

Szepsy Úrágya Furmint 2015

Az elmúlt időben kicsit ritkultak a bejegyzések az oldalon, amelyről inkább az ünnepekre való készülődés és az év végi munkáim tehetnek elsősorban, mintsem a lustaságom. Amúgy is még van néhány boros történet a múlt évről, amelyről szeretnék nektek beszámolni, de ahogyan szokták mondani: ami késik, az nem múlik. Karácsony táján viszont előbányásztam a könyvespolcról a Kézdy Dánieltől ajándékba kapott, 2014 szeptemberében megjelent Tokaj – Emberek és dűlők könyvét, amely meghozta a kedvem, hogy újból megkóstoljam Szepsy István Úrágya furmintját. Nos, nem hiszem, hogy bármi újdonságot tudnék most Szepsy Istvánról mondani nektek, úgyhogy inkább meg sem próbálom. Egy valamit viszont biztos: Szepsy István Magyarország legelismertebb és – szakmai berkeken belül – legismertebb borásza. Családja az 1500-as évektől termel szőlőt és készít borokat Tokajban. Szepsy István 1951-ben született Bodrogkeresztúron, majd a Kertészeti Egyetem elvégzése után 1975-től 1991-ig dolgozott a Mádi Szakszövetkezetben és 1990-től 1992-ig részt vett az akkor induló Royal Tokaji megalapításában is. 1998-tól a Szepsy Borászat vezetője, 2005-től viszont már csak a saját családi pincéjére koncentrál, és csak Szepsy néven hoz forgalomba borokat. Több rangos szakmai és állami kitüntetést kapott az évek során: 1999-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjét; 2001-ben első tokaji borászként elnyerte Az év bortermelője díjat; 2010-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét; 2013-ban az olaszországi Comóban a világon másodikként megkapta a Les Seigneurs du Vin díjat, amelyet többen a borszakma Oscar-díjának is tekintenek. A Szepsy Pincészet jelenleg 65 hektár megművelt szőlőterülettel rendelkezik 6 település 25 dűlőjében.

Ha nem csalnak az emlékeim a 2015-ös furmint az Úrágya tetejéről, 60 éves tőkékről származik, viszont ennyi pénzért (13 000 forint) én sokkal többet várnék el. Igaz, már frissen palackozva sem tudott meggyőzni, bár akkor még azt gondoltam nyerseségének és karcosságának az idő jót fog tenni. Mind illatában, mind ízjegyeiben idősebb képet fest, mint amit az évjárat mutat a palackon. Aromajegyeiben érett körte, birsalma, citrusok, fehér-és sárga húsú gyümölcsök, kukorica, megavasodott vaj, déli gyümölcsök, amelyhez társul díszítésként némi karácsonyi fűszer és vanília. Szerkezetében viszont (továbbra is) inkább a karcosság, a magas – kissé már bántó – savak és az alkohol dominál. Épp, hogy eléri a -6 pontot, de aki rám hallgat, inkább hozzátesz ehhez az árhoz még egy 500 forintot és beruház egy Szepsy Szamorodni 2013-ra. Sokkal összetettebb, rafináltabb, dinamikusabb és elegánsabb is az Úrágya furmintnál. Pontban pedig a tízes skálán könnyedén eléri a 7-et, és talán kicsivel többre is viheti majd idővel.

(felhasznált forrás: Kézdy Dániel, Tokaj – Emberek és dűlők)


Related Posts

Fiáth Attila – Tokaj vagy Furmint?

Fiáth Attila – Tokaj vagy Furmint?

Fiáth Attilával ültem le egy kávé mellé, és ha a világot nem is váltottuk meg, de pár kényes téma szóba került: Tokaj, furmint, borstratégia, „botcsinálta” szakértők, és persze a kézművességet sem hagytuk szó nélkül. Attila tanulmányait Budapesten, Cambridge-ben és a Harvard Business School-on végezte. 2012-ben […]

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

A világot nem váltottuk meg, de akarva, akaratlanul komoly vitákat és indulatokat sikerült keltenünk a szakmában. Egy éves lett a Fiáth Attilával készített interjúm, úgyhogy ismét találkoztunk egy kávé mellett és ott folytattuk a beszélgetésünket, ahol abbahagytuk, némelyik gondolatot pedig tovább boncoltuk. Annyi biztos: a […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!