Tállya keresi az útját - WineArtCulture

Tállya keresi az útját

Tállya keresi az útját

A Magyar Sommelier Szövetség szervezésében 6 tállyai pincészet (Dudovics, Szalóczi, Hollókői, Rózsa, Szent Benedek, Zsadányi) mutatkozott be a Gundel Étteremben, a több mint 20 borból álló kóstolóra pedig én is kaptam meghívást. Érezhetően minden pincészet keresi még a maga stílusát és útját, ebből kifolyólag kóstoltam jó és kevésbé jó borokat, de volt, aminek kifejezetten örültem: egyrészt a borászok összefogásának, másrészt pedig a Zsadányi Pincészet 2013-as 6 puttonyos aszújának, amely a kóstoló óta már be is zsebelt egy fontos nemzetközi elismerést (az idei Challenge International du Vin borversenyen aranyérmes lett). Nem mellesleg a 2000-ben alapított, korábban Vineum néven működő Zsadányi Pincészetnél éreztem a legtudatosabb stílust.

Tállya borkészítés szempontjából mindig egy meghatározó település volt, aztán egyszer csak letűnt a térképről. Abban, hogy lassan kezd újból a köztudatba kerülni, Mádnak is komoly szerepe volt: több fontos mádi borász döntött úgy az elmúlt években, hogy itt vásárol területet magának. A változás szelét jól mutatja, hogy az elméleti 1100 hektárnyi területből az elmúlt években 700 cserélt gazdát, de hogy az adottságokat ki milyen módon tudja majd hasznosítani, az még jelenleg a jövő egyik kérdése. Mint a kóstolt borok stílusa is mutatta, van, aki sokkal jobban ragaszkodik a régi hagyományokhoz, és van olyan, aki nyitottabb szemmel jár a világban és figyelemmel kíséri a fogyasztói trendeket.

„Legalább még 10 év kell, mire a kérdések jelentős részére meg fogjuk találni a válaszokat, de már most is látható, hogy Tállyán kimagasló borok készülnek” – mondta a kóstoló végén Zsadányi László, a pincészet tulajdonosa. Jelenleg 17 dűlőben 35 hektáron gazdálkodnak, de ebből nagyjából csak 25 a termő, a többi rekonstrukció alatt van.

TKJ Habzóbor 2016

Többségében furmint, majd hárslevelű és nagyon kevés sárgamuskotály, irányított erjesztés majd érlelés acéltartályban. Visszafogott illat, enyhe virágossággal, akácmézzel és kevés citrussal, kis idő elteltével pedig érkeznek a gyümölcsök is. A buborékok gyorsan elillannak, kóstolva kissé egysíkú, a kortyban inkább a citrusok dominálnak egy kevés zöldalmával díszítve. 4

TKJ Rosé Gyöngyözőbor 2016

Furmint, hárslevelű és pinot noir, szüretelve augusztus 20 és 22 között. Picit rusztikus és populáris is egyben, aláfestésként kis vegetális jegyekkel. Illatában és ízjegyeiben sok cukrozott eper és puncs, de számomra az édes vonulata túlzottan direkt, így maximum a kánikulában tudom csak elképzelni, sok jéggel és nyakon öntve még egy kevés szódával. 4-

TKJ Brut Pezsgő 2016

80% hárslevelű és 20% furmint házasítása, Budafokon készítve, hagyományos eljárással. A bogyózást és a gyors préselést követően kifejezetten pezsgőkhöz kifejlesztett élesztővel, irányított körülmények között erjesztették. Gyors, rövid ideig tartó felhabzás, közepes buborékok, mézes-akácos jegyekkel. Érezhetően szintet lépünk, de illatában és ízjegyeiben is – a kekszes-tósztos jegyekkel szembenszámomra túlságosan sok a gyümölcsösség. 4+

Furmint Borkút 2015

Kis fülledtséggel nyit a pohárban, de gyorsan tisztul. Fűszerek, almás-körtés jegyek, kóstolva tüzes és a végén az alkohol enyhén melegít. 5

Szamorodni 2014 (száraz)

Elegáns illat, modern felfogású száraz szamorodni, kajszival és aranymazsolával, szájban fiatalos és nagyon tetszetős. Szép perspektíva. Próbáljátok ki egy-két jégkocka hozzáadásával is. 6

6 puttonyos aszú 2013

Több első osztályú dűlő terméséből gyűjtötték az aszúszemeket, melyeket egészséges és töppedt bogyókból préselt, még erjedésben lévő mustban áztattak. Friss, modern aszú, sok citrussal és trópusi gyümölccsel, szép egyensúllyal és jó savakkal. Jelenleg 6+, de idővel akár feljebb is viheti.

Hárslevelű 2012

A kóstoló végén kaptam ajándékban a Dongó furminttal együtt. Bővebben már ITT írtam róla, sőt, van hozzá egy jó kis recept is.

Dongó Furmint 2013

A 100 legjobb magyar borok listáján 2016-ban ez a furmint lett a 4., de én csak most kóstoltam első alkalommal. Aranyba hajló szín, illatában gyurma, déli gyümölcsök, birs, fehérbors és csillagánizs, kóstolva rusztikus és erősen citrusos, a hordó pedig mind illatában, mind pedig az ízjegyeiben sok. Az alkohol sajnos nem csak a címkén sok, hanem érzetre is. 5-


Related Posts

Fiáth Attila – Tokaj vagy Furmint?

Fiáth Attila – Tokaj vagy Furmint?

Fiáth Attilával ültem le egy kávé mellé, és ha a világot nem is váltottuk meg, de pár kényes téma szóba került: Tokaj, furmint, borstratégia, „botcsinálta” szakértők, és persze a kézművességet sem hagytuk szó nélkül. Attila tanulmányait Budapesten, Cambridge-ben és a Harvard Business School-on végezte. 2012-ben […]

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

A világot nem váltottuk meg, de akarva, akaratlanul komoly vitákat és indulatokat sikerült keltenünk a szakmában. Egy éves lett a Fiáth Attilával készített interjúm, úgyhogy ismét találkoztunk egy kávé mellett és ott folytattuk a beszélgetésünket, ahol abbahagytuk, némelyik gondolatot pedig tovább boncoltuk. Annyi biztos: a […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!