Terminal: Szerethető színvonal a város szívében!

Terminal: Szerethető színvonal a város szívében!

Örömmel fogadtam el az Erzsébet téren álló Terminál Étterem& Bárgasztronómiai tanácsadójának, Harmath Csabának a meghívását egy közös ebédre. Csaba, közismert kritikus szemléletéről a gasztronómiában, a séfek számára nem bizonyul egy könnyű tesztalanynak, tanácsaival és észrevételeivel jól tud kellemetlenkedni éttermekben, de végülis, ez is a feladata, kiszúrni mindent, ami nem helyén való, így hát nem csoda, hogy furdallt a kíváncsiság milyen az, amikor az ő elképzelései szerint működik egy étterem a város szívében. A végig kóstolt ételekből kiindulva, azt tudom mondani, hogy Csaba jó úton halad, hogy a végén még ő maga is meg legyen elégedve azzal, amibe belevágott.

Környék, épület, étterem: 

Az Erzsébet tér kezd lassan felébredni csipkerózsika álmából, tele élettel és fiatalsággal, bár leszögezném, valahogy nem tartozik a kedvenceim közé. Az egykori Sztálin téren (1946-1953), majd 1953-1990 között, a Kommunista kiáltvány társszerzője után „átkeresztelt” Engels téren, található a TERMINAL Étterem és Bár, az 1948-ban Nyiri István által tervezett, korábban buszpályaudvarként működő nagyváró épületében. Bár az 1977-ben műemlékké nyilvánított épülethez nem lehetett túlságosan hozzányúlni, a tág és világos belső helyiséget mégis igényesen oldották meg, minden kirívó és puccos megoldás nélkül. A világórákkal teli fal, a heti menü felírásához használt terület, az asztalokon megjelenő Terminál logójaként funkcionáló óra, és az egyéb megoldások, mind-mind emlékeztetnek bennünket az épület múltbeli mivoltjára. Különösen jó ötletnek tartom az eredeti váróterem padjának megtartását, és a konyha nyitott részét, ahol Hadzsala Krisztián és Varga Roland szakácsokat figyelhetjük meg, amint csendben és összeszokott módon készítik el a fogásokat. Válogathatunk a napi menüből, mely 2 fogásból (1990 Ft) vagy 3 fogásból (2590 Ft) áll, vagy a szezonális, gusztusosan összeállított étlapról, egyikben sem fogunk csalódni. Kényelmes székek, egyszerű, mutatós és letisztult formájú tányérok, bár az evőeszközök súlya, nagysága, és a vizespohár vastagsága, nem igazán nyerték el a tetszésemet, cserébe végre egy olyan hely, ahol a vájt füleimnek is szolgáltatnak kellemes zenét.

20140820_terminal2

20140820_terminal3

Fogások:

Házi érlelt marhahátszín (2190 Ft)

20140820_terminal5

Omlós, jól elkészített, saját beszállítótól származó marhahús, mely az alacsony só ingerküszöbömnek is remekül megfelel, ízletes paradicsommal tálalva. Egyszerű, de mégis mutatós tálalás, hiba nincs, plusz pont van, jöhet máskor is.

Gulyásleves marhapofából, házi csipetkével (1490 Ft)

20140820_terminal6

Leszögezném, hogy a Terminálban tálalt gulyáslevesnek semmi köze a sokszor kotyvalékként turisták torkán lenyomott, a magyar gasztronómia remekeként prezentált „ungarische Gulasch- suppe-hoz”. Végre egy gulyás, ami a marha jó részét használja fel, a hús szinte elolvad a szájban. Állaga kellemesen sűrű, a zöldségek ropogósak, és pont annyira csípős amennyire kell: nem fedi le az ízeket, hanem harmóniát alkotnak együtt. Nem sok maradt a tányérban, pedig tudtam, hogy a kóstolás java része még hátra van. Ízlések és pofonok, de szerintem túlságosan egyszerű tálalás, ha még a látványát is feldobnák egy picit, szívfájdalom nélkül hibátlannak titulálnám.

TERMINAL hortobágyi palacsinta (1990 Ft)

20140820_terminal7

A napi menü részeként, ilyen jó fogásokkal is találkozhatunk, érdemes a falon elhelyezett „napi menetrendet” figyelni. Könnyű és bőséges szaft, jó állagúra darált és kellemesen visszafogott fűszerezésű hús, egész jópofa tálalással. Nincsenek nagyratörő álmai, bőven teljesíti azt, amit vállal, sőt…

Mascarponés házitészta, 3 féle borsóval és prosciuttoval (2490 Ft)

20140820_terminal8

Ha Csabának ez lenne a víziója a mascarponés házitésztáról, akkor engem meggyőzött. A tészta tökéletesen megfőzve, a mascarpone lágy és selymes, a prosciutto-nak nincs semmi tolakodó szerepe, pont annyira van jelen, hogy az ízek orgiáját kiegészítse. Az, ami zseniálissá és egyben játékossá teszi a fogást, az a hüvelyes borsó és a hozzáadott cseppnyi citromlé, a tálalásról nem is beszélve, ez magáért beszél. Lehetne még szuperlatívuszokban beszélni, legyen elég az a tény, hogy a saját ízlésvilágom számára tökéletesre vizsgázott. Kifogástalan, izgalmas fogás.

Borjúpaprikás, túrós csuszával (2990 Ft)  

20140820_terminal9

Érezhetően jó alapanyagok, (a borjú lehetne omlósabb) de valamiért mégsem alkotott maradandót az emlékezetemben. Talán csak nehéz volt felnőni az előző fogás nagyságához. Ez volt az egyetlen fogás, aminek a tálalásánál azt gondoltam, hogy a kevesebb az több lett volna…

Túrógombóc, tejfölhabbal (1290 Ft)

20140820_terminal10

Állítólag dicsérik, és nagyon szeretik, bolond lennék másképpen vélekedni. A nem túl édes, a krémes és savanykás ízorgiák kavalkádja, laza, de tartalmas szerkezetű túrógombóccal párosulva egy igazán szép köntösben tálalva. Nem a megszokott túrógombócos elképzelésünk, de nekem tetszik ez a visszafogottabb vonal.

Madártej, kandírozott naranccsal (1290 Ft)

20140820_terminal11

A madártejjel előítéleteim vannak (voltak), de a Terminál kínálatában kapható desszert jó úton halad, hogy átgondoljam magamban ezt a kérdést. Remélem jól lepleztem csodálatomat, amikor megérkezett ez a desszert, be kell vallanom, hogy el is felejtettem, hogy kandírozott naranccsal érkezik. Zseniális húzás, bárkié is volt az ötlet. Remekül zárta a sort, a nap koronázásaképpen Louis Armstrong „What a wonderful world” száma csak rátett még egy lapáttal az érzésekre.

Konklúzió:

A Terminál, a maga újra gondolt modern felfogású magyaros ételeivel, jó irányba tart a magyar gasztronómia labirintusában, hogy egy üde folt legyen ezen a térképen. Korrekt árak, jó adagok, igényes tálalás és jó minőségű alapanyagok, minden adott egy kellemes ebédhez vagy vacsorához. Mellesleg a borok kínálata is igen jó, egy pohár bor elfogyasztása, kulturált környezetben bármikor jól jöhet.

Engem meggyőzött!

Tesztelve: 2014.08.18

TERMINAL Étterem & Bár

1051 Budapest, Erzsébet tér 11.

Nyitvatartás:

Hétfő-Szerda: 11:00 – 00:00
Csütörtök – Szombat: 11:00 – 03:00
Vasárnap: 11:00 – 00:00

Ebédmenü: 12:00 – 15:00


Related Posts

Kovács Tamás: Ne a gumimatrac és a lubickolás legyen a Balaton fő üzenete

Kovács Tamás: Ne a gumimatrac és a lubickolás legyen a Balaton fő üzenete

Az alacsony felvásárlási árak miatt sokan felhagynak a szőlőtermeléssel, így vannak olyan falvak a Balaton körül, ahol teljesen megszűnt a szőlőtermelés. Sajnos nincs értéke a szőlőnek, és ez egy komoly probléma jelenleg Magyarországon. A múltkori Csapody Balázzsal készített interjúm után ismét a Balaton a főtéma: […]

Hampuk Zsolt – „Pengeélen táncol Magyarországon a gasztronómia”

Hampuk Zsolt – „Pengeélen táncol Magyarországon a gasztronómia”

„Kissé egyhangúnak tartom a gondolatot, hogy a gasztronómia csupán az ételekről szól. Annál jóval több, komplexebb, lendületesebb fogalom. Olyan, mint az illatos zene, vagy az ehető szín, borzolja és nyugtatja érzékeinket, külön-külön, vagy akár egyszerre. Befolyásolja hangulatunkat, gondolkodásainkat, élményeinket, jövőnket és múltunkat egyaránt. Kellő alázatot […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!