Barabás Botond: „Fontos, hogy emberként és színészként is hitelesek legyünk”

Barabás Botond: „Fontos, hogy emberként és színészként is hitelesek legyünk”

„Hatalmas szerepe van annak, hogy éveken keresztül milyen hiteles tartalmat tud nyújtani egy színház a fiatal generáció számára. Arra kell ránevelni a fiatalokat, hogy legyen igényük színházra, kultúrára.” – mondja legújabb interjúmban Barabás Botond színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának elismert és megbecsült tagja. Barabás Botond pályafutását többek között Jászai Mari-díjjal, Soós Imre-díjjal, Bodex-gyűrűvel, Területi Prima Primissima Közönségdíjjal, Prima polgár-díjjal, illetve Erdélyi Közösségi Élet Kiválósága díjjal ismerték el.

Gondoltad volna, hogy 11 évvel ezelőtt, márciusban vetted át a Színházi Világnapon a fiatal tehetségek elismerésére alapított Soós Imre-díjat, melyet a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította, és évente csak két személy kaphatja?

Már eltelt 11 év? Szinte hihetetlen milyen gyorsan elrepült az idő, de a pillanat emléke a mai napig élénken benne él a szívemben. Bevallom őszintén, amióta a két csodálatos lányom megszületett az időszámítás megszűnt számomra. A családalapítás, a lányaim születése lenyugtattak és kikapcsoltak abból a pörgésből, amibe akarva-akaratlanul beleszaladtam. Mindig hatalmas öröm, ha az ember munkáját elismerik, esetleg díjjakkal is jutalmazzák, hiszen ez egyfajta jelzés, hogy jó úton jár. Egyrészről éppen ezért is vagyok nagyon büszke a Soós Imre-díjra, mivel ezt a szakma ítéli oda a pályakezdő színészek számára. Másrészről pedig ez a díj mutatta meg számomra, hogy Budapesten kívül is látják és értékelik a munkásságunkat.

Az elismerés és ismertség, szintúgy, mint színpadon lenni, egy művész számára komoly felelősséggel is jár…

Főleg vidéki színházakban – mint például itt Szolnokon is – ahol rengeteg nagy szereppel találkozik egy színész, óriási feladatunk van a közönségnevelésben. Ez mindig felelősséggel jár, hiszen nem mindegy, mit képvisel egy színész, és hogyan áll a munkához a színpadon. Ezért is fontos, hogy emberként és színészként is hitelesek legyünk.

A felgyorsult társadalomnak köszönhetően mintha kezdenénk egy kicsit eltávolodni azoktól az értékektől, amiket a színház közvetít. Te hogyan látod ezt?

Alapvetően a közöny és a kereskedelmi televíziózás a legnagyobb ellensége a színháznak. Azzal a világgal, amit a tv elő tud varázsolni, versenyezni nem igazán lehet. A színházban az a siker, ha a néző hazaérve elkezd gondolkodni azon, amit látott és hallott a színpadon. A kereskedelmi tv-k a reklámokért jönnek létre, s mint tapasztaljuk ezeknek ideje több és hosszabb lett. Ennek köszönhetően egyre szűkebb az intenzív koncentrációs idő, amit a televízió előtt tölt el az ember. Mi a színházban próbáljuk őket kicsit megnyugtatni, és egy olyan fajta szórakozást kínálunk számukra, ami véleményem szerint talán értékesebb, mint amit a tv tud nyújtani. Félreértések elkerülések végett: egyáltalán nem ítélem el a televíziót, sőt, egy nagyon fontos dolognak tartom. Például az utóbbi pár évben főleg a sorozatgyártás olyan ívet futott be, ami követendő. Szerintem a legfontosabb, hogy a néző megtalálja a mértékletességet színház és tv között.

Barabás Botond és Molnár László Jászai Mari-díjas színész, rendező

Mivel és milyen eszközökkel lehet ránevelni a fiatalokat, hogy legyen igényük színházra? 

Már gyerekkortól meg kell szólítani a nézőket, és valamilyen formában közelebb hozni a színházhoz. Mi a Szolnoki Szigligeti Színházban első lépésként mese- és korhoz illő darabokkal próbáljuk megszerettetni a fiatal nézőinkkel a színház világát. Bízunk benne, hogy amikor elvégzik az iskolát, és már nem lesz kötelező a színházba járás, ha tartalmas kikapcsolódásra vágynak, a későbbiekben is visszalátogatnak hozzánk. Éppen ezért hatalmas szerepe van annak, hogy éveken keresztül milyen hiteles tartalmat tud nyújtani egy színház a fiatal generáció számára. Arra kell ránevelni a fiatalokat, hogy legyen igényük színházra, kultúrára.

Mi lehet egy sikeres színháznak a titka?

Ha általánosságban vidéki színházakról beszélünk, akkor ezeknek többsége a nézői igényeket követi. Ha pedig egy színház – legyen az fővárosi vagy vidéki – igénykövető, akkor sikeres lehet. Viszont nem biztos, hogy ha valami sikeres, az szakmailag is megüti a mércét.

Ezt ki tudod kicsivel bővebben is fejteni?

Hogy mi számít sikernek és mi nem, az egy bonyolult kérdés. Például egy celeb szerepeltetése egy darabban akár magasabb nézőszámot is be tud vonzani a színházba, tehát ebből a szempontból a darab, a színház sikeres. Viszont nem biztos, hogy szakmailag vagy minőségileg is megállja a helyét. Be kell látnunk, hogy sajnos felhígult a szakma, a nagy színész-generációból majdnem mindenki meghalt. Akik pedig átvették tőlük a stafétabotot, azokból – tisztelet a kivételnek – hiányzik a markáns egyéniség, ami az előző generáció képviselőiben megvolt.

Szerinted minek köszönhető ez?

Manapság rengeteg lehetőség van, és ahhoz, hogy megtartsák az életszínvonalukat, sokan elaprózzák magukat. Kevesen vannak a szakmában, akik megmaradnak azon a koncentrált úton, amit a színház nyújt számukra. Nem tudom melyik út a legjobb, viszont abban biztos vagyok, hogy a hitelességi-faktor a legfontosabb: meg kell találni, mi az a bizonyos pont, ameddig el lehet menni.

És mi lenne az a bizonyos pont?

Bár továbbra is állítom, hogy semmi bajom nincs a kereskedelmi televíziózással, és nem áll szándékomban senkit megbántani, de ott tartunk, hogy olyan emberek, akik már sok mindent elértek a szakmában, például pávának, kutyának öltözve szerepelnek bizonyos kereskedelmi televíziók műsorában. Én méltatlannak tartom az ilyen jellegű szerepléseket.

Van-e különbség vidéki színész és fővárosi színész között? Ezt csak azért kérdezem, mert sokszor hallottam ezt a megkülönböztetést…

A színész mindenütt színész. Úgy tapasztalom, hogy vidéken alakulnak újra azok a műhelyek és közösségek, amik eddig Budapesten voltak, de már kezdenek megszűnni. 2004 óta vagyok tagja a Szolnoki Szigligeti Színháznak, és ez idő leforgása alatt többször is tapasztaltam, hogy a legjobb közönség az, akit mi neveltünk fel az évek alatt. Jó érzés tapasztalni, hogy annak a hihetetlen munkának, amit mi itt a színházban végzünk, van eredménye, és a fiatal korosztály is értékeli.

Barabás Botond és Radó Denise Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, szinkronszínész

A rengeteg előadás azt is jelenti, hogy sok karaktert tudsz eljátszani. Milyen típusú szerepben érzed magad kényelmesebben, volt-e az évek során olyan feladat, ami közelebb áll a szívedhez, esetleg nagyobb kihívást jelentett számodra?

Minden szerep bizonyos mértékben egy új kihívás. Vidéken egy színész számára pont az a nehézség, hogy szerepről-szerepre meg tudjon újulni. Az alkatomból adódóan általában a nagy hős szerepekkel találnak meg, így nekem szakmailag az a kihívás, ha nem ilyen szerepeket kell eljátszanom. De ha arra vagy kíváncsi, hogy milyen jellegű szerepeket kedvelek jobban, akkor hozzám a drámai szerepek állnak közelebb. Szerencsére panaszra nincs okom, hiszen itt Szolnokon rengeteg karakter bőrébe volt alkalmam belebújni, és sokszínű feladatokkal láttak el az évek során.

Fontos és meghatározó pontok az életedben?  

Ha idősorrendbe veszem, akkor az, hogy elsőre felvettek a Színművészeti Főiskolára, majd az első találkozásom Szikora Jánossal egy szakmai táborban, amelynek köszönhetően meghívott a Nemzeti Színházba, ahol alkalmam volt szerepelni az általa rendezett Az ember tragédiája előadásban, amellyel megnyitotta kapuit az új Nemzeti Színház. Aztán a temesvári időszakom, ahol a nemzetközileg elismert Victor Ioan Frunza rendezővel dolgoztam, majd a Szolnoki Színház, ahol azóta is vagyok. Minden lehetőségért keményen megdolgoztam az életemben, semmit sem kaptam ingyen. Hiszem, hogy munka nélkül nincs elégtétel.

Visszagondolva a 16 évre, amióta a Szolnoki Színház tagja vagy, hogyan látod az eltelt éveket?

Szerintem ember nem kívánhatna szebb életet a színész szakmában, mint amit én itt megélhettem Szolnokon. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy a mindenkori aktuális igazgatóim, Szikora János és Balázs Péter, olyan szerepekkel láttak el, amik a fejlődésemet elősegítették. Például Balázs Péter igazgató úr szerint, a színész teher alatt tanul, így már fiatal koromtól kezdve nagyon komoly szerepeket kaptam tőle.

Közben pedig jöttek a díjak…

Egy csodálatos 16 évnek az eredménye ezek a díjjak, és mindegyikre nagyon büszke vagyok.

Kellenek ezek a fajta megerősítések egy színész számára?

Mondaná az ember, hogy ez nem szükséges, de amikor megkapja, jól tud esni. Ott van például a Prima polgár-díj, amit 2018-ban szülővárosom, Székelyudvarhely ítélt meg nekem. Fantasztikus érzés, hogy 18 év távollét után még emlékeznek rám, és bárhol járok a világban, figyelemmel kísérik a munkásságomat. De szintén büszke vagyok arra, hogy 2019-ben megkaptam az Erdélyi Közösségi Élet Kiválósága díjat, amit a Magyarországon élő erdélyi magyarok közössége, a Transilvanum Alapítvány ítél meg.

Barabás Botond és Simó Klára, a Transilvanum alapító elnöke

Erdélyi magyarként milyen érzés az Anyaországhoz tartozni, családot alapítani, életet kezdeni, boldogulni?

Pár szóban összefoglalva: csodálatos és megható érzés. Nagyon fiatalon jöttem át, és a kezdetekben nem volt egyszerű, de magyar emberként mindig is úgy éreztem, hogy haza érkeztem. Ez lélekben sokat segített nekem és minden nehézségen át tudtam lendülni.

A koronavírus-járványnak köszönhetően most teljesen új aspektusba került az életünk, így utolsó kérdésként szeretném megkérdezni, hogy hogyan töltöd most az idődet?

Olyan járvánnyal és problémával áll szemben a világ, ami sok mindent újraír, így a mi életünket is. Korábban kellett befejeznünk az évadot, rengeteg előadás elmaradt, de ezzel együtt a munka nem állt le. A következő évadra készülve online folytatjuk a próbákat, sőt, a fiatalokra gondolva már volt egy online mese premierünk is. Igyekszünk a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni, megtalálni önmagunkat és a hangunkat, így ezekkel a próbálkozásokkal kicsit szinten tudjuk tartani magunkat és a színházi közösségünket is. Nagyon sajnálom, és együtt érzek azokkal az emberekkel, akiknek a járvány teljesen mértékben felülírta az életüket és komoly nehézségeket okozott nekik. Minden nehézség ellenére én mégis próbálom a pozitív oldalát is nézni, és kihasználom ezt az időt, hogy a családommal még több időt eltölthessek. Közben természetesen várom azt a pillanatot, hogy az élet ismét a megszokott körforgásban elinduljon.

Képek forrása: Szolnoki Színház, transilvanum.hu

Szerző: Noreplika (Németi Sándor), az oldal tulajdonosa és főszerkesztője


Related Posts

Molnár László: „A színház mindig is egy tükör volt”

Molnár László: „A színház mindig is egy tükör volt”

A színház mindig is egy tükör volt, és ezután is az marad. Egy olyan tükör, amibe ha egy személy, egy közösség vagy akár egy egész társadalom belenéz, akkor saját magát fogja látni.” – vallja legújabb interjúmban Molnár László színész és rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház […]

Molnár Nikolett- Junior Príma- díjas színésznő. Néha nem kell annyira erősnek lenni.

Molnár Nikolett- Junior Príma- díjas színésznő. Néha nem kell annyira erősnek lenni.

Idén, negyedik alkalommal adták át a Junior Prima-díjakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A díj, a szárnyaikat bontogató fiatal tehetségeknek szeretne ösztönzést adni, olyan fiatalok számára, akik a „jók között is a legjobbak”. A rendkívüli elismerést, Dr. Spéder Zoltán, az Igazgatóság elnöke, valamint a zsűri tagjai közül Molnár Piroska, a […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .