Bor
post-authorDr. Konkoly Mihály
2019. december 06.

Barta Pince: az Öreg Király dűlő visszahelyezése a térképre

post

A mádi Barta Pincét 2003-ban alapította a Barta család azzal a céllal, hogy a kiváló adottságú, de a tömegtermeléses időszakban elhanyagolt Öreg Király-dűlőt visszahelyezze a térképre. A 10 hektáros, teraszos művelésű dűlő talaja kövekben gazdag, vulkanikus riolittufa, zeolit és vörös agyag alkotja. A birtok 80%-a furmint, a maradékon pedig további három szőlőfajta osztozik: hárslevelű, sárgamuskotály és kövérszőlő. Az organikusan, kézzel művelt terület hektáronkénti tőkeszáma 10000 és 5800 db. Bartáék a 17 hektáros Kővágó-dűlőben is újratelepítettek 3,5 hektárt, ennek köszönhetően már az első borok kóstolhatóak is erről a területről.

A feldolgozó és a pince az eredetileg a 16-17 században épült, nemrég felújított mádi Rákóczi-Aspremont kúriában található (a kúriáról már ITT írtam bővebben – szerk.), amely ma többek között vendégszobákat, lakosztályokat is magában foglal. A birtok borait korábban Homonna Attila, a 2016-os évjárattól pedig Újvári Vivien készíti.

Nemrég jártam Mádon a pincészetnél, ahol alkalmam volt több évjáratot is kóstolni, illetve néhány tartály-és hordómintát, ami még pihen a pince mélyében.

Barta Pince Egy Kis Furmint 2019 (tartályminta)

Az Öreg Király-dűlő termése, amely a pince másodmárkája. Természetesen még van élesztősség az illatban, de már felsejlenek fehér virágok, fanyar fehér gyümölcsök, ananász, grapefruit, őszibarack. Kóstolva is ígéretes aromavilág, egyensúly és szerkezet jellemzi. Az 5 gramm maradékcukor pedig szépen kerekíti a kortyot és a jó savakat. Közepes test és intenzitás, a korty könnyed, mely elsősorban a gyümölcsökre van hangolva. Ígéretes.

Barta Pince Egy Kis Furmint 2018

Ez a tétel is, a 2019-es évjáratúhoz hasonlóan szintén tartályban erjedt. Közepes intenzitású illatában megjelenik az őszibarack, körte, fehér virágok, fehér bors, melyet az ásványok és a mentalevél egészít ki. Szájban szép szerkezet, egyensúlyos arányok, könnyen iható korty jellemzik. Az ásványosság és a mentolos jegyek pedig szépen egyensúlyoznak az őszibarack vezette gyümölcskosárral. 87 pont (3500 Ft)

Barta Pince Tokaji Furmint Öreg Király dűlő 2019 (hordóminta)

Csak színlét tartalmaz, amely hordóban erjedt. Közepesen intenzív illatában banán, grapefruit, citrusok, vilmoskörte, fehér virágok és némi magvas felhang. Elegáns, komplex bor, finom textúrával és kifogásolhatatlan egyensúllyal. Az előző két tételhez képest mélyebb tartalommal és ásványossággal bíró bor. A sav szinte vibrál a szájban, amelyre rásegít a sós lecsengés is. Szép bor lesz!

Barta Pince Tokaji Furmint Öreg Király dűlő 2018

Elegáns és sokrétű illatában a fehér húsú gyümölcsök mellett fűszerek, ánizs, finom pirított fenyőmag fedezhető fel. A korty telt, de nem nehézkes, a feszes savakat pedig némi maradékcukor gömbölyíti. Finom szerkezetű bor, megfelelő hosszal. 90 pont

Barta Pince Tokaji Furmint Öreg Király dűlő 2017

A 2017-es évjáratú furmint 500 literes magyar hordóban erjedt, majd 4 hónapot pihent finomseprőn. Elsősorban a citrusok dominálnak az illatban, amely mellett egy szappanos jegy is megjelenik, díszítésként mentalevél és ánizs. Kóstolva krétás ásványosság és sósság erősíti a savakat, amelyet 7,1 grammnyi cukor tart egyensúlyban.  88 pont. (8000 Ft)

Barta Pince

Barta Pince Tokaji Furmint Öreg Király dűlő 2016

A 2017-es párjához hasonlóan készült. Intenzívebb illatában sok fehér húsú, érett gyümölcs fedezhető fel. A korty lendületes, intenzív és harmonikus, melyben a gyümölcsöket pirított magvak egészítenek ki. 90 pont (8000 Ft)

Barta Pince Tokaji Furmint Öreg Király dűlő 2015

Homonna Attila évjárata, amely 8 hónapot töltött szerednyei hordóban. Némi túlérett almás oxidáció felsejlik, amely mellett érett körte, grillázs, pirított magvak jelennek meg. Széles, szájkitöltő korty, amely lomhább, mint a későbbi évjáratok. Krémes textúra, kerekebb savak, kicsit melegítő alkohol. Hosszú lecsengés. 88 pont (8000 Ft)

Barta Pince Tokaji Hárslevelű Öreg Király dűlő 2017

Az Öreg Király-dűlő 0,6 hektáros hárslevelű-parcellájából származó alapanyag, mely harmadtöltésű, 500 literes magyar hordóban erjedt, majd pihent 3 hónapon keresztül. Behízelgő illatában virágpor, banán, grapefruit, sárga virágok, citrusok érezhetők. Kóstolva finom egyensúly, elegancia és lendület jellemzi a kortyot, savai kerekebbek, mint a furmintoké, teste némileg vastagabb. Közepesen hosszú lecsengés. 88 pont (10000 Ft)

Barta Pince Tokaji Furmint-Hárslevelű KVG 2018

A Kővágó dűlőbe 2017-ben telepített furmint és hárslevelű tőkék szűztermése, amely 80%-ban hordóban, 20%-ban pedig acélban erjedt, majd 4 hónapon keresztül hordóban érlelődött. Összesen 400 palack készült. Elegáns és parfümös illatában fűszerek, fehér virágok, fehér húsú gyümölcsök, fehérbors, menta és finoman pörkölt magvak fedezhetők fel. A korty elképesztően vibráló és izgalmas. Krémes textúra, szájkitöltő szerkezet, harmónia jellemzi a bort kóstolva. A frissítő savakat pici maradékcukor kerekíti ki. Komplex ízélmény sok gyümölccsel és finom fűszerekkel. A finis ásványokban gazdag. Még nagyon fiatal, de szűztermésként elképesztően nagy anyag! 93 pont (14990 Ft)

Barta Pince Tokaji Furmint Öreg Király dűlő Késői Szüretelésű 2018

Az alapanyagot október közepén szüretelték, az erjedés részben acéltartályban, részben hordóban történt, majd 4 hónapig 238 literes magyar tölgyben pihent, részben új hordóban. 100 gramm maradékcukor. Klasszikus késői illathalmaz: trópusi gyümölcsök, marmalade, narancsolaj, sárgabarack, birsalmasajt, fahéj, szőlőlé. A savak annyira frissítőek, hogy alig érezhető a 100 gramm maradékcukor. Elegáns, gazdag bor. 90 pont (6000 Ft)

Barta Pince Tokaji Furmint Öreg Király dűlő Késői Szüretelésű 2018 1108

Egy késői szüret válogatás, amelynek az alapanyaga november 8-án került a feldolgozóba. Összesen egy hordóról beszélünk, amely 3 héten át erjedt, alacsony hőmérsékleten. Finom illatában mogyoró, mandula, mangó, narancshéj, trópusi gyümölcsök, méz, virágpor, füge, aszalt sárgabarack fedezhető fel. Krémes textúrájú korty, szájkitöltő és komplex. A 127 gramm cukrot 7,8 grammnyi sav ellensúlyozza. Izgalmas és gazdag. 96 pont

Barta Pince TokaIji Szamorodni édes Öreg Király dűlő 2013

Illatában finoman jelenik meg a botritisz, narancslekvár, mangó, aszalt sárgabarack, fűszerek, fahéj, szegfűszeg, méz, dió, mandula és kamilla. A 115 gramm maradékcukrot a 6,7 grammnyi sav egyensúlyozza. A korty elegáns, mély, krémes, szájkitöltő. Ízében az illatában tapasztaltak visszaköszönnek, némi grillázzsal, pirított mogyoróval együtt. 93 pont (10000 Ft)

Barta Pince

Barta Pince Tokaji Fordítás Öreg Király dűlő 2008

6-8 órát ázott a kipréselt aszútésztán. 58 grammnyi cukortartalom. Nagyon érdekes mandulás, diós, aldehides, a száraz szamorodnikra, sherry finokra jellemző illat. A korty telt, édes, szép savakkal és érett gyümölcsök aromavilágával. Ízben is dió, mandula, illetve karácsonyi sütik teljes fűszerkészlete. Különleges bor, de nekem tetszik. 90 pont (12000 Ft)

Barta Pince Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013 Öreg Király dűlő

Óarany színű bor, gyömbérrel, fehéjjal, aszalt gyümölcsökkel, dióval, mandulával, édes kaláccsal, narancsolajjal, és diszkrét botritisszel. Gazdag, krémes, telt bor, a 246 gramm maradékcukrot pedig 7 gramm sav egészít ki. Kóstolva puha textúra, tömörség, ízintenzitása és a lecsengése is tökéletes. Nagy anyag! 94 pont (39000 Ft)

Barta Pince Tokaji Aszú 6 puttonyos 2016 Öreg Király Dűlő

Egy napos áztatás után 3 hétig erjedt a bor. Összesen egy hordó készült belőle. Illatában sok friss gyümölcs, citrusok, birsalmasajt, bujaság. Én hiányoltam a botritiszt. Kóstolva a sav intenzitása (13 gramm) azonnal érezhető, melyhez társul 244 gramm maradékcukor. Elképesztően vibráló és egyensúlyos bor, ízjegyeiben citrusok tömege jelenik meg a fehér húsú gyümölcsök mellett. Nagyon koncentrált, de még igen fiatal bor. Igazán különleges. 90 pont

Képek: Dr. Konkoly Mihály nemzetközi borakadémikus

Borítókép: Barta Pince

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!