Barta Pince Késői Szüretelésű Furmint 2017

Barta Pince Késői Szüretelésű Furmint 2017

A Barta Pince borairól már több írás is született a közelmúltban a WineArtCulture oldalon (lásd ITT, ITT, ITT), és valószínűleg a jövőben még írni fogok néhány borukról. Ennek oka egyszerű: Ujvári Vivientől, a Barta Pince fiatal borászától kaptam néhány palack bort ajándékba, és úgy döntöttem, hogy inkább mindegyiknek külön-külön szentelek egy írást, mintsem hogy egy bejegyzésbe ömlesszem ezeket. Másrészt egy ideje a feleségem nagyon ritkán iszik bort, így luxusnak tartom, hogy egyszerre több bort is felbontsak. 

Ujvári Vivien, mint ahogyan egy korábban vele készített interjúm során nyilatkozta, mindig is a Tokaji borvidéken szeretett volna alkotni, és boraival hozzájárulni kulturális örökségéhez, hiszen itt lehetősége adatik olyan borokat készíteni, amiket a jövő generációja is meg tud majd kóstolni. Teszi mindezt úgy, hogy a szükséges innovációkon túl, tiszteletben tartja a borvidék múltját és a hagyományait. A Barta Pince, így Vivien számára is különösen fontos a fenntarthatóság, ezért organikusan művelik a szőlőt, nem használnak semmilyen felszívódó vegyszert, mivel a lehető legeredetibb formájában szeretnék megóvni a természetet a következő nemzedék számára.  

A kis kitérő után most viszont rátérek az aktuális kóstolt borra, nevezetesen a 2017-es évjáratú késői szüretelésű furmintra. A túlérett, töppedt alapanyagot október közepén szüretelték, az erjedés részben acéltartályban, részben pedig hordóban ment le, majd közel 4 hónapot érlelődött 238 literes magyar tölgyben. Ezeknek aránya 10% új, a többi 90% pedig másod-és harmadtöltésű hordó volt.

Könnyedebb bor, mely némi levegőztetést meghálál, közepestől visszafogottabb aromajegyeiben érett körte- és sárga húsú gyümölcsök, citrusok, némi birs, narancs, szegfűszeg, mézesség, amihez társulnak hordófűszerek, illetve kevés borókabogyó és rózsabors is. Kóstolva a teltségéhez és krémességéhez képest könnyen iható. Ízjegyeiben kicsit intenzívebben visszaköszönnek az illatában tapasztalható jegyek, amihez díszítésként hozzátársul még kevés érett mangó és kandírozott citromhéj. A szerkezete puha, csúszik minden egyes korty, de az egyensúlya az édesség felé billen. Közepes lecsengésében felerősödik a rózsabors, kis reszelt gyömbér és némi grapefruithéj. 6p-/86  

Szerző: Noreplika (Németi Sándor), az oldal tulajdonosa és főszerkesztője

A borta pince webshopján tudjátok megrendelni, ITT


Related Posts

Ezekkel a magyar pezsgőkkel biztos nem nyúltok mellé!

Ezekkel a magyar pezsgőkkel biztos nem nyúltok mellé!

Pezsgőt bárhol, bármikor és bármilyen alkalommal lehet fogyasztani – így szól a pezsgőrajongók klasszikus mondata. Így én sem tudom elégszer kihangsúlyozni: felejtsük el a sztereotípiákat, hiszen a pezsgő nem kizárólag csak az ünnepek itala. Csak zárójelben megjegyezném, hogy az aszú sem. Egy jó minőségű pezsgő […]

Kiss János tokaji borász: Az életem egy nyitott könyv

Kiss János tokaji borász: Az életem egy nyitott könyv

Kiss János, a 2006-ban alapított bodrogkisfaludi Breitenbach Pince tulajdonos-főborásza az egyik legőszintébb magyar borász, aki magáról mindig szerénységgel, társairól pedig nagy alázattal beszél. 2005-ben egy frontális baleset és egy rossz műtét után, egy orvosi műhibával a háta mögött újra kellett kezdenie az életét, de mint […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..