Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. május 24.

Megtaláltam az egyik legjobb furmintot!

post

A viszonyom a furminttal nem volt mindig felhőtlen, s erről nagyrészt nem én, hanem az a sok rossz és középszerű furmint tehetett, amit itt-ott kóstoltam. Legtöbbször azokon a fesztiválokon és borkóstolókon, ahová már egyre kevesebb alkalommal látogatok el.

Biztos már említést tettem arról, hogy amikor annyit konyítottam a borokhoz, hogy tetszenek-e vagy sem, úgy jártam borkóstolóról-borkóstolóra, s fesztiválról-fesztiválra, mintha kötelező lett volna számomra. Töretlenül jegyzeteltem, miközben számtalan fölösleges kérdésemmel untattam a borászokat. Szerencsére gyorsan kinőttem ezt a rossz szokást. Azóta ha mégis megjelenek valamilyen szakmai kóstolón, inkább szép csendben, magamnak kóstolom a borokat, és ha esetleg valamilyen kérdésem lenne, azt egy-két perc erejéig felteszem a borásznak. Vannak borászok, akik már ismernek, de ez elkerülhetetlen, ha az ember közel 7 éve ír online és print magazinoknak – no meg persze a saját honlapomra, jelen esetben a WineArtCulture oldalra – borokról. Velük más körülmények között, leginkább személyes találkozások alkalmával, leginkább a pincészetüknél szívesen elbeszélgetek. Hazugság lenne azt mondani, hogy ez idő alatt sosem kóstoltam jó, vagy kiváló furmintokat. Ilyen például többek között a jelen Barta Furmint 2018-as évjárata is. Hogy őszinte legyek, a Barta Pince boraival kicsit elfogult vagyok, főleg amióta 2016-tól Ujvári Vivien vette át borászként a stafétabotot, és nagyon tudatos elképzelés szerint csiszolja menet közben a borokat. De ki ne lenne elfogult, ha ennyi jól elkészített és izgalmas bort kóstolt volna a kínálatukból?! Lásd például a KVG borukról írt bejegyzésemet ITT, ami teljesen levett a lábamról.

De most kanyarodjunk vissza a Barta Pince Öreg Király Dűlő Furmint 2018-as borára, melynek alapanyagát a dűlő legfelsőbb részéről szüretelték 2018.08.24-09.04 között, hordóban erjesztették, és 500 literes, közepes pörkölésű másod- és harmadtöltésű magyar tölgyben érlelték, majd 2019. április végén palackoztak. Halványzöld szín fogad a pohárban, harmonikus, közepestől intenzívebb aromajegyeiben finom fűszerezettség, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack elsőként, lédús körtével, almával és virágokkal díszítve. Kóstolva kerek, komplex, nagyon jól eltalált bor, remek arányokkal és egyensúllyal. Szerkezetileg kellően tartalmas és széles, mégis játékos és üde is egyben, a korty szomjoltó, benne friss citrusok, körte, és a 4 hónapig finomseprőn érlelésnek köszönhetően kis diszkrét krémesség is feltűnik. Izgalmas, szépen kidolgozott bor, sok részlettel és réteggel, hosszantartó lecsengéssel. Minden rezdülésében finom és elegáns, olyan jól esik inni, hogy nehezen lehet visszatenni a borhűtőbe a palackot. 

 

Borítóképt: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Gasztronómia
Gasztronómia
Recept

Füstölt lazacrózsák

2017. április 07.
Bor
Gasztronómia
Hírek - programok

A Nivegy-völgyi Borpiknik

2023. október 23.

Küldj egy üzenetet!