Bor
post-authorNémeti Sándor
2021. augusztus 17.

Barta Pince, egy visszautasíthatatlan meghívás

post

Fejedelmi reggeli kiváló tokaji kézműves termékekből, pezsgővel, egy éjszaka Mád település legpatinásabb épületében, a gyönyörűen felújított történelmi jelentőségű Rákóczi-Aspremont-kúriában, borkóstolóval egybekötött pincelátogatás, illetve egy séta a Király-hegy egyik legimpozánsabb és legmeredekebb részén fekvő Öreg Király-dűlőben – valljuk be, nehéz ellenállni egy ilyen meghívásnak a Barta Pince részéről.  

A Barta család és a Rákóczi-Aspremont-kúria

A most már Barta család tulajdonában lévő, az egykor nemzetközi hírű rabbiképző és zsinagóga szomszédágában álló Rákóczi-Aspremont-kúriát II. Rákóczi Ferenc nővére, Rákóczi Julianna és férje, Aspremont Ferdinánd gróf építtette. A közel háromszáz éves dokumentumok alapján okkal feltételezhető, hogy II. Rákóczi Ferenc 1708 januárjában és márciusában több alkalommal is ebben az épületben szállhatott meg. A kúria egyenes ágon öröklődött és az idők folyamán mindvégig megtartotta főúri lakási funkcióját.

Barta Pince Rákóczi-Aspremont-kúria

20. század elején történt átalakítások tragikus eredménnyel hatottak az épületre. Mint Erhardt Gábor építész anno leírta - aki egyike volt azoknak, akik a felmérési és vázlatterveket 2009 márciusában készítette el - a rendszerváltás körüli tulajdonosváltást megelőző évtizedekben egy helyi család lakta a házat, akik az évszakok adottságai szerint költöztek szobáról szobára. Felújításokat - anyagi források híján - nem nagyon engedhettek meg maguknak, így az épület viszonylagos eredeti állapotában érte meg a kommunizmus végnapjait. Az új tulajdonos, egy osztrák férfi rögtön három egymás melletti telket vásárolt meg és itteni működését a középső, emeletes kőépület elbontásával kezdte.

Barta Pince Rákóczi-Aspremont-kúria
Barta Pince Rákóczi-Aspremont-kúria

Barta Károly, aki véletlenül talált rá az épületre, amikor a borászata számára méltó központot keresett, sok nehézség ellenére, időt és pénzt nem kímélve újította fel a történelmi jelentőségű kúriát. A hat éven át tartó felújítás során elsőként a földszinti részt restaurálták, majd 2015-ben az emeleti részt, ahol három, gyönyörű 17. századi korhűen berendezett lakosztály került kialakításra. Az osztrák tulajdonos, aki anno befektetési céllal vásárolta meg az épületet, teljesen elhanyagolta a kúriát. Mivel Barta Károly számára fontos volt az épület műemlékjellege, és törekedett a legeredetibb, korhű kinézet visszaállítására, a munkálatokat komoly régészeti kutatások előzték meg. Például a belső tereket Igaz Rita barokkspecialista művészettörténész segítségével rendezték be. A Barta család kortárs festményekkel tette hangulatosabbá az autentikus, 18. századi tereket, többek között az emeleti öt barokk termet is. A végeredményt látva nyugodtan kijelenthető: az exkluzív és patinás épület méltó a családi borászat hírnevéhez és a Barta-borokhoz.

Barta Pince Rákóczi-Aspremont-kúria Arany Lakosztály
Barta Pince Rákóczi-Aspremont-kúria Arany Lakosztály

A feleségemmel mi az Arany Lakosztályban laktunk, amely egy klimatizált nappaliból, hálószobából, és egy hatalmas fürdőből áll.

Reggeli a Rákóczi-Aspremont-kúriában

A lakosztályban foglalt szállás ára a fejedelmi reggelit is magában foglalja. A személyzettel pedig előre lehet ennek időpontját lefixálni, mi mivel későn kelők vagyunk, tíz órára kértük. Tényleg káprázatos, ámulatba ejtő volt a terítés, a reggeli pedig annyira bőséges, hogy egy hadsereg is jól lakna. A kézműves termékek egytől-egyig a helyi, tokaji termelőktől származnak, és aki a feleségemhez hasonlóan vegetáriánus, az is talál a kínálatból bőven lehetőséget.

Barta Pince fejedelmi reggeli
Barta Pince fejedelmi reggeli

A hústermékek (többek között mangalica sonka 36 hónapos érleléssel, tokaji aszús-borsos mangalica kolbász, szarvasgombás mangalica kolbász, mangalica vastagkolbász vörösáfonyával, friss tepertő, mangalica vastagkolbász aszús mazsolával) a Tokaj Vicinitas Mangalicától származnak; a házi vajak - például a szarvasgombás -, a kecskesajt és házi gyümölcsös joghurtok a Mádi Sajt manufaktúrától, illetve Bodnár Sándor sajtkészítőtől; az egyéb sajtkülönlegességek (borsos, kakukkfüves, lóherés), vagy a füstölt tehénsajt és gomolya a Zempléni sajt Tarcal és Szilágyi Tibor sajtkészítőtől; a finom házi lekvárok (aszúban főtt kajszi, édes furmintos meggy, mentás eper vagy az egyik kedvencem a lecsólekvár) a tokaji Ízes Örömestől; míg a vegán magkrémek és granolák a Mendula Biotól. Egyébként a friss gyümölcskínálat is ízléses és bőséges. A reggeli megkoronázása pedig a Barta Pince tradicionális eljárással készült 2017-es pezsgője.

Barta Pince fejedelmi reggeli
Barta Pince fejedelmi reggeli

Öreg Király-dűlő

Az anno többek között sátoraljaújhelyi szerencsi Bencés Szent Péter és Pál Főapátság, Luxemburg Zsigmond király, a szerb Brankovicsok, Hunyadiak, Szapolyai család, Alaghy és Mágochy főúri családok, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és gróf Rákóczi Pál, sátoraljaújhelyi pálosok, és Rákóczi Julianna és az Aspremontok tulajdonában lévő köves talajú és a meredek lejtése miatt nehezen művelhető dűlő hosszú utat járt be, míg 2003-ban a terület nagy részét a Barta család megvásárolta és elkezdte az újratelepítését, illetve az ökológiai szőlőművelést. Egyébként innen származott a Tokaji borvidék egyik legtöbbre tartott bora, amely a Rákócziakat is rabul ejtette.

Az alföldi parasztcsaládból származó Barta Károly és testvére Sándor, akivel üzlettársak a borászati vállalkozásban, azzal a céllal alapították 2003-ban a Barta Pincét, hogy a kiváló adottságú, de a tömegtermeléses időszakban elhanyagolt Öreg Király-dűlőt visszahelyezze a térképre. A birtok 80%-a furmint, a maradékon pedig további három szőlőfajta osztozik: hárslevelű, sárgamuskotály és kövérszőlő. Az organikusan, kézzel művelt területen kívül a 17 hektáros Kővágó-dűlőben is újratelepítettek 3,5 hektárt.

Öreg Király-dűlő

Mint említettem, a szőlőben bioművelés folyik, Barta Károly elvárása, hogy minél kevesebb beavatkozással készüljenek a borok. A pincészet borait 2008-tól kezdve Homonna Attila készítette, de a 2016-os évjárattól kezdve már Ujvári Vivien. Érkezésével Vivien alapvetően a hordózási időtartamon változtatott, a borok alacsonyabb hőfokú erjesztésén, illetve az oxidáció sokkal tudatosabb és intenzívebb kizárásán. Ennek megfelelően a Homonna által 7-8 hónapos hordós érlelést levitte 3-4 hónapra, és a borok is, legalábbis véleményem szerint sokkal érzékenyebbek és kifinomultabbak lettek. Újvilági borászszemléletűként Vivien mellőzi a régi pincét, és inkább a fenti, teljesen klímatizált helyiségben tárolja hordóban a borokat. A pincében leginkább azokat a tételeket tárolják, amik az elmúlt években készültek. Vivien legújabb kezdeményezése a borvidéken egy egyedülálló technikai beruházás: ezzel a hordón belüli erjesztési hőmérsékletet tudják szabályozni. Vivien csak zempléni tölgyből készült Kádár Hungary és Seguin Moreau hordókat használ, utóbbit a Gróf Degenfeldnél tesztelgette és nagyon megkedvelte.  A Barta Pince évjárat függvényétől maximum 20 ezer palackot készít évente.

És akkor jöjjenek a kóstolt Barta Pince borai

Barta Pince Furmint 2013

Mind száraz, mind pedig édesben fantasztikus évjárat. A Homonna Attila által készített 2013-as évjáratú furmint spontán erjedt és érlelődött 8 hónapig 5 hl-es első-, másod- és harmadtöltésű hordókban. Közepestől intenzívebb illata szép érettséget mutat, de mentes a kellemetlen oxidációtól. Klasszikus tokaji száraz bor szerkezet, szinte minden paramétere egyforma. Rusztikusabb bor, mint amit Vivientől már megszoktunk, de akkoriban ez egy modernfelfogású bor volt. Feszes, koncentrált, érett citrusok, viasz, leheletnyi só jellemzi. Szépen fejlődik, és még mindig van benne potenciál.

Barta Pince Furmint 2016

Nem volt egyszerű az év: bár jól indult, a végén hűvös-esősre fordult, sok rothadással, ami miatt sokat kellett válogatni az alapanyagot. Inkább a nagy aszúk évjárata volt a 2016, ennek ellenére fantasztikus száraz borok is készültek. Mint például ez a Vivien által készített furmint is. A bor vadélesztővel acéltartályban erjedt, majd a 2017. júliusi palackozásig 4 hónapon keresztül érlelődött másod- és harmadtöltésű öthektós magyar hordóban. Cizelláltabb, érzékenyebb felfogású furmint, mint az előző. Fehér húsú gyümölcsök, virágok, diszkrét fűszerezettség jellemzi a bort, de a körtés-almás gyümölcsök hátterében kis kövesség és egy pici hűvösség is feltűnik. Hosszú kifutású bor.

Barta Pince Furmint 2018

Meleg, forró és száraz év, ennek megfelelően érettebb gyümölcsöket, illetve sokkal vastagabb és gazdagabb érettséget mutat, mint a 2016. Kevesebb érlelési potenciállal bír, de azt a közel 6 évet, amit minden jól elkészített tokaji bornak tudnia kell, azt ez is hozza majd. Szépen nyíló bor, amelynek alapanyagát a dűlő legfelsőbb részéről szüretelték 2018.08.24-09.04 között, hordóban erjesztették, és 500 literes, közepes pörkölésű másod- és harmadtöltésű magyar tölgyben érlelték, majd 2019. április végén palackozták.

Barta Pince KVG 2018

A Kővágó-dűlő szűztermése és nagyjából 500 palack készült belőle. Mivel a Barta Pince a Mádi Kör tagja, a szabályozás miatt a Kővágó nevet nem lehet olyan borra feltüntetni, ami tízévesnél fiatalabb szőlőből készült, illetve dűlőszelektált bort csak 100%-ban furmintból vagy hárslevelűből lehet készíteni. Így lett KVG a megnevezése, ami a dűlő rövidített neve. Gazdag bor, a legutóbbi kóstolás óta sokat mélyültek az illat- és ízjegyek. Finom őszibarackos jegyek egészítik ki a florális, trópusi gyümölcsöket, amihez érett citrusok és körte társul még. Elegáns, buja és tartalmas lédús bor mézes nüanszokkal, csiszolt szerkezettel és hosszú lecsengéssel.

Barta Pince Hárslevelű 2019

Gyönyörű száraz és nagyon ígéretes aszúk évjárata a 2019-es év. Kirobbanó frissesség, elegancia, talán az egyik legszebb száraz tokaji bor. A leírás szerint a mustot és újbort gravítációsan színelték, javarészt harmadtöltésű 500-literes magyar tölgyfahordóban erjedt alacsony hőmérsékleten, majd a teljes tétel szintén harmadtöltésű hordóban érlelődött 4 hónapon át. Rendkívül jól iható, cizellált szerkezet. Rég kóstoltam ilyen szép száraz bort Tokajból. Már most is jól iható, de némi érleléssel fogja kihozni a legszebb formáját.

Barta Pince KVG 2019

Szintén furmint és hárslevelű házasítás, de a 2018-hoz képest az arányok változtak: 80% furmint, 20% hárs. Az alapanyag hordóban erjedt és itt is érlelődött 4 hónapon keresztül. A maga 14990 árával jelenleg a legmagasabban pozíciónált száraz Barta-bor. Még nagyon fiatal, több időre van szüksége fejlődésre, hogy a pohárban hozza a tőle elvárható eleganciát. Mézes-barackos, vajas illat- és ízjegyekkel rendelkező házasítás, mogyoróval, olajos magvakkal és a még érezhető hordó lenyomatával. Szép bor lesz, de időt igényel. 

Barta Pince Szamorodni 2016

Hűvösebb év 100% furmint alapanyagból készített nagyon izgalmas édes szamorodni. A Barta Pince oldala szerint a 3 óra áztatást nagyon kíméletes préselés követte. A 24 órás ülepítést 8°C-on végezték, ezt követően gravitációval színelték a mustot 220 l-es, zempléni tölgyből készült szerednyei hordókban. Az alapanyag 13 hónapot érlelődött fahordóban, majd 2 évet palackban. Gyönyörűen változik és nyílik a pohárban, pici fehérgombát, botritiszt mutatva illatjegyeiben, amik jól jellemzik a 2016-os édes borokat. Kifinomultabb, hűvösebb, kompaktabb és jobban összeállt, mint a 2017-es szamorodni. Szájban egyenesebb vonalat képvisel, vertikális szerkezetű. Talán az ízgazdagság kevesebb, mint a 2017-es szamorodninál, de most ez nekem egy leheletnyivel jobbnak bizonyult a másiknál. Feszes savak, jó arányok, energiával és lendülettel rendelkező bor.

Barta Pince Szamorodni 2017

Melegebb évjárat, szintén 100% furmint. Szép koncentráltság, kerekebb és selymesebb az előző 2016-as szamorodnihoz képest, szájban kicsit szélesebb és jobban is elterül. Nem csak a technikai leírásában, hanem a kortyban is érezhető hogy a cukor több, a sav pedig kevesebb. Akácméz, körte és pici birsalma, finom fűszeresség jellemzi. Érezhetően a pályája elején jár és kell még neki némi palackérlelés, ennek ellenére nagyon izgalmas. Krémes, üdítően citrusos, sárga húsú gyümölcsökkel, kandírozott citromhéjjal. Tiszta és kellemesen hosszú lecsengés.

Barta Pince Eszencia 2013

A kóstoló méltó megkoronázása, pazar élmény, amihez már csak az ára miatt is (180 ezer forint egy palack) ritkán van esélye az embernek. Koncentrált, nagyon komoly beltartalom, szép egyensúly.

(A Barta Pincének és csapatának köszönöm az élményt, vendéglátást és a meghívást. A borsor kivételével a fotókat Dancsecs Ferenc készítette, a túráról pedig a WineArtCulture Facebook oldalán találtok általam készített fotókat)

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés

Gallay Pince Kabar 2018

2020. január 11.
Bor teszt-értékelés
Recept

Hagyományos csörögefánk

2021. január 14.
Hírek - programok
Hírek - programok
Hírek - programok
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!