Békássy Borászat, ahol a jó bor nem divat kérdése

Békássy Borászat, ahol a jó bor nem divat kérdése

A Békássy Családi Borászat már az 1840-es évek óta foglalkozik szőlővel és borkészítéssel a Badacsonyi borvidéken. Ma is ugyanabban a szellemiségben, mint az elmúlt 180 évben: kizárólag spontán erjesztéssel, a fajták és a termőhely sajátosságait érvényesítve, a lehető legkisebb beavatkozással. Mint vallják, a jó bor nem divat kérdése, így trendek követése helyett a fajta és a termőhely sajátosságait, illetve készítője ízlését tükrözik.

Egy rövid történelmi áttekintés

Az 1840-es években a Bezerédjek Badacsony egyik legnagyobb szőlőbirtokos családjává válnak a Szegedy-birtokok megöröklésével, később pedig Békássy István és Bezerédj Emma házasságával a Békássyak megérkeznek Badacsonyba. Az első világháborúból visszatérve ifj. Békássy István veszi át apjától a gazdaság irányítását, az 1950-es években pedig a birtokok nagy részét államosítják. István fia, Békássy Péter a meghagyott kis szőlőterületén viszont töretlenül folytatja a borászkodást. Többek között az ő nevéhez fűződik a ma már badacsonyi különlegességnek számító kéknyelű megőrzése, amely az államosított ültetvényeken alacsony terméshozama miatt egyébként kivágásra került. Később, a rendszerváltást követő kárpótlás során Békássy Péternek sikerül az eredeti szőlőterületek egy részét visszaszereznie, ezáltal a borászat is nagyobb lendületet vesz. A 2000-es években Békássy Gábor a szőlőterületeket modernizálja: az idősebb ültetvényeket újratelepíti, valamint a birtokokat Badacsonyban központosítja. Fia, István pedig borászként a pincét irányítja. 2021-ben az újabb területek megszerzésével pedig helyreáll a háború előtti birtokrendszer. Jelenleg öt hektáron gazdálkodnak Badacsony legjobb déli lejtőin. 

Pár szó a kéknyelű szőlőfajtáról

Talán csak kevesen tudják, hogy az első írásos említése nem Badacsonyhoz, hanem Somlóhoz köti a kéknyelűt. Ennek ellenére neve mégis a Badacsonnyal forrt össze, és itt, valamint a Balaton-felvidéken termesztik a legnagyobb mennyiségben. A filoxéravész majd a második világháborút követő átgondolatlan szocialista nagyüzemi gazdálkodás az 1990-es évek elejére kis híján majdnem örökre kiirtotta, de szerencsére néhány gazdának és a badacsonyi kutatóintézetnek köszönhetően a szőlőfajta mára már ismét megtalálta méltó helyét a borvidéken. Egyébként az „úri” szőlőként emlegetett kéknyelű nőivarú virágokat hoz, emiatt beporzásához – mely a szél segítségével történik meg – más szőlőfajták szükségesek, amiket a közvetlen közelébe kell telepíteni. Régebben a szlanka, mostanában leginkább a budai zöld tölti be ezt a szerepet.

Békássy Borászat Kéknyelű 2019

Viszonylag visszafogottabb illatában elsősorban a fehér húsú gyümölcsök dominálnak, kiegészülve citrusokkal, finom sóssággal, nyári almával, kövességgel és egy pici fűszeres vonallal. Szájban feszes, savai bár határozottak, egyáltalán nem bántóak, a korty pedig szépen visszaadja az illatában tapasztaltakat. Kellemes nyári bor, lecsengésében grapefruitos kesernye és némi sósság-kövesség. 5 pont, azaz a százas pontrendszerben 84 pont.

Szerző, fotó: Noreplika (Németi Sándor), borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa és főszerkesztője


Related Posts

Jamie Oliver féle arrabbiata egy kis csavarral

Jamie Oliver féle arrabbiata egy kis csavarral

A penne all’ arrabbiata egy klasszikus csípős paradicsomos olasz étel, aminek elkészítéséhez kevés idő és alig pár alapanyag szükséges. Amikor szezonja van, használjatok hozzá friss, napérlelte paradicsomot, de egyébként egy jó minőségű hámozott konzervparadicsom is tökéletes választás. Utóbbi esetében fontos, hogy darabos legyen, és ne […]

Hét kivételes kis családi pincészet Badacsonyban

Hét kivételes kis családi pincészet Badacsonyban

Tüzes borok, vulkanikus talajon – mindez Magyarország egyik legrangosabb és legkedveltebb borvidékén, Badacsonyban, ahol ásatások leletei is bizonyítják, hogy már kétezer évvel ezelőtt is virágzó szőlőkultúra létezett. A komolyabb szőlőtelepítések pedig Probus császár nevéhez fűződnek, aki feloldotta a közel 200 évig tartó, Domitiánus császár által […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .