Hírek - programok
post-authorBlazsovszky Péter
2020. november 11.

Blazsovszky Péter: Összefogás a magyar borokért

post

„Blazsovszky Péter vagyok és közel 10 évig voltam a Babel Budapest vezető sommelier-je. Segítségért fordulok hozzátok. A mostani helyzet az egész gasztronómiát tragikusan érinti, többek között nekem sincs március közepe óta munkahelyem. A magyar borkultúráért dolgozó szakemberként azonban most nem a saját, a kollégák vagy az éttermi szektor érdekében szeretnék szólni, hanem a magyar borászok számára szeretnék segítséget kérni, hiszen a számlákat senki sem tudja borokból befizetni. Ez a helyzet ugyanis őket is drasztikusan érinti. A vírus előtt olyan felszállóágban volt a magyar gasztronómia, hogy a csillagos ég sem volt elérhetetlen. Az országimázs részévé vált és ennek a felívelő folyamatnak bizony a magyar borok is szerves részei voltak. És itt nem a minden sarkon elérhető tömegcikkekre gondolok, hanem azokra, amik egyszeriek és utánozhatatlanok. Amelyik borok akár a magyar, akár a külföldi Michelin csillagos éttermekben képviselték méltón hazánkat és tettek minket föl újra a világ borászati térképére, vagy esetleg éppen elkerülték a „szakértői” figyelmünket, de amúgy méltóak lettek volna rá.

Segítsetek!! Vegyetek és ajándékozzatok magyar bort! Névnapra, születésnapra, hétfőre, keddre és ne csak egy palackkal! Ha van rá módotok, ajándékozzatok Karácsonyra egy egész kartonnal! Milyen nagyszerű is az, amikor egy nagyra tartott tétel életét követhetitek a féléves vagy éves palackbontással! Összegyűlhet a család, a baráti társaság és együtt tanulhat, játszhat, fejlődhet. Ezzel pedig azokat a magyar bortermelőket menthetitek meg, akik esetleg a túlélésért küzdenek.

Szerintem ez a helyzet nem csak a fizikai életünkről szól, hanem a saját borkultúránk túléléséről. Segítsük a saját kultúránkat! Vegyünk hazai bort és éljünk túl együtt!!

Köszönöm szépen!”

(Blazsovszky Péter, a WineArtCulture vendégszerzőjének két írása az oldalon ITT és ITT olvasható, illetve a vele készült interjúm ITT és ITT 

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Hírek - programok

Bemutatkozik az Egri Borműhely

2019. február 20.
Bor teszt-értékelés
Recept

Nosztalgikus zserbó szelet

2021. február 08.
Hírek - programok

Színes forgatag Mádon

2019. június 06.
Gasztronómia
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Küldj egy üzenetet!