Bor
post-authorBlazsovszky Péter
2020. július 27.

Bortrendek és borhibák

post

A borágazatban is időről-időre megjelennek trendek, amik látszólag uralják a közízlést, majd szépen lecsengenek, hogy teret adjanak az újabbaknak. Tagadhatatlan, hogy ezek felkavarják az állóvizet, szélesíthetik, vagy éppen szűkíthetik a látókört, de a trendek és a minőség sajnos nem járnak mindig kéz a kézben. Ez általában független attól, hogy világméretű vagy helyi divatról van szó, sokszor a termelők csak reflektálnak a piaci igényekre. Emlékezzünk csak vissza a teljesség igénye nélkül: barrique, kézműves pincék és most itt a legújabb őrület: a natúr borok. Vegyük szépen sorra.

Az ezredfordulón, amikor a rendszerváltást követően egyre nagyobb számban tudtunk jó hazai borokkal találkozni, ugrásszerűen megnőtt az igény a borképzésekre, borestekre. Sokunk tanulási folyamatának egyik gyerekbetegsége volt a „barrik” imádata (Wikipédia: a barrique-hordó tölgyfából készül, különböző pörkölési eljárásokkal égetik, hogy más és más intenzitású ízt érjenek el. A hagyományos hordó űrtartalma kb. 225 liter. Minél kisebb a hordó annál nagyobb felületen érintkezik vele a bor. Általában nehéz, testes vörösboroknál alkalmazzák, de már a fehérborokra is terjed ez az érlelési mód). Arról van szó, hogy indokolt esetben, ha nagyszerű és koncentrált az alapanyag, majd van lehetőség a további palackos érlelésre, ez a technológia inkább hozzáad a bor értékéhez. Azonban sokan az ilyen borokat fiatal, kialakulatlan állapotukban fogyasztva kezdeti sikerélményt láttak a nyers fa íz felismerésében, ahol gyümölcsösségről nem beszélhettünk, csak szárító-összehúzó tanninokról. A fogyasztói igények szerencsére változtak azóta, és az erőteljesebb gyümölcsösség, alacsonyabb alkohol, hűvösebb elegancia irányába hajtják az ágazatot. Azonban a stílus megmaradt rajongói, akik szeretik a fás, tanninos bort fiatalon, máig köztünk élnek.

Ezt követte a néhol toszkán romantikával átitatott kézműves pincék trendje, ami már az igazán szakavatottak feketeöves játszóterének tűnt. Hirtelen kifejezetten menő lett „felfedezni” egy addig ismeretlen családi pincét, ahol minden munkafolyamatot saját maguk végeznek és ellenőriznek, nem pedig gépekkel vagy a multik igényei szerint. Egyik bor ilyen lett, a másik olyan, de pont ez adta az egésznek a báját. Nem is az elképzeléssel volt a gond, hanem a kézműves szó elcséplésével. Konkrétan bármit el lehetett adni a bűvös kifejezés ráragasztásával.

Ám a láthatáron megjelent közben a bio, a biodinamikus, az organikus és a natúr! Hát kérem szépen itt igazodjon el az egyszeri borkedvelő! Szögezzük le gyorsan, hogy teljesen kénmentes bor nem létezik, csak kén hozzáadása nélkül készített bor. A vegánoknak is rossz hír, hogy a megkövetelt vegyszermentes szőlőtermesztés következtében a mustba is több rovar kerül. Én magam is híve vagyok az organikus borkészítésnek, ahol az évjárat és a terroir minden évben valami egyedi ízt szül – ráadásul lehetőleg kis palackszámban –, de számomra a kulcs a tisztaságban rejlik, szemben az öncélúsággal. Teljesen kontrollálatlanul nem hagyhatjuk az erjedést és érlelést, a kén pedig igenis stabilizálja a bort, meggátolja, hogy bármilyen rendellenesség alakuljon ki. Másik oldalról pedig az is igaz, hogy a túlzott kénhasználat okozza a nem kívánatos fejfájást.

Komoly boros rendezvényeken is találkozni igencsak vaskos borhibákkal, de a legmegdöbbentőbb dolog mégis az, hogy a befogadói oldalról egyre többeknek ezek tetszenek. A leggyakoribb a brett, aminek a hatvanas évektől komoly rajongótábora alakult ki a Bordeaux-i borvidéktől kezdve az egész világon át. Ez az elburjánzott brettanomyces élesztőgomba okozta istállószag, fémes íz a borban, ami csak határérték fölött borhiba. Ott van az illó is, a borban az ecetszagra emlékeztető kellemetlen illat, ami például egy amarone-ban szinte megkövetelt, de amúgy túlzott mértékben kifejezetten zavaró borhibának számít. A saját szememmel láttam kóstolókat, akiknek a főleg alacsony savtartalmú és kénezetlen fehérborokban kialakuló egéríz is tetszett. Ezek a borhibák alapvetően higiéniai problémák következményei, amik vagy a patikatisztaság tökéletlenségéből, a hibás hordóból, vagy a bor teljes kezeletlenségéből eredhetnek.

Természetesen nem lehet és nem is szabad a natúr borok és a borhibák közé egyenlőségjelet tenni. Izgalmas világ ez, mivel ugyanaz a tétel pár nap elteltével teljesen más arcát tudja mutatni. Fontos viszont felismerni, hogy csak attól nem lesz valami jó, mert trendi és ez sajnos fordítva is igaz. Egy bor natúr jellege önmagában nem erény, de válhat azzá. Figyeljük az aktualitásokat, legyünk nyitottak a világra, kóstoljunk sokat, de mindig bízzunk a saját ízlésünkben! Higgyék el, előbb-utóbb nem fog cserbenhagyni.

 

 

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!