Bor
post-authorNémeti Sándor
2019. november 18.

Breitenbach Pince Kótsag Furmint 2018

post

A Breitenbach Pince, azaz Kiss János nevével fémjelzett pincészet boraival több ízben is találkozhattatok már eddig az oldalon, például ITT, ITT, és ITT, s bár az eredeti tervem az volt, hogy a tőle ajándékba kapott összes borról egy cikkben tegyek említést, mivel mindegyikről készítettem külön-külön képet, végül is úgy döntöttem, hogy egyenként szentelek nekik egy-egy rövidebb bejegyzést. Most a kiváló adottságú, sekély lösztalajú Kótsag-dűlőnek a 2018-as furmintja került a pohárba, mely a terület legfelső parcellájáról lett szüretelve 40-70 éves tőkékről, és teljesen reduktív módon készült el. A Kótsag-dűlő egyébként a nagy potenciálja miatt Kiss János kedvenc területe.

Breitenbach Kótsag Furmint 2018

Közepes intenzitású illatában a körtés-citrusos jegyek dominálnak, melyek kiegészülnek virágokkal, púderességgel, szalmával, krétával, kövességgel, gyurmával, porrá zúzott aszpirinnel, de pihenve megjelenik egy kis déli gyümölcsös vonulat is a pohárban, elsősorban ananász – friss és facsart formában – és karambola. Kóstolva viszont iszonyú fiatal, keveset mutat az illatában tapasztaltakból, a korty szikár és feszes, benne éretlen citrom, zöldalma, magas savak, utóízében kesernye. Kiss János szerint pár év érlelés jót tesz majd neki, hiszen ez az a tipikus bor, mely meghálálja az éveket.

A magam részéről, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a furmintnak jót tesz a teljesen reduktív tartályos elkészítés. Persze írni, kóstolni és borszakérteni a fotelből mindig sokkal egyszerűbb, mint borokat készíteni, de akkor is, véleményem szerint a furmintnak jót tesz az érettebb alapanyag, a fa (minimum fél év), a 4-8 gramm maradékcukor, illetve a 6 körüli sav, mely kiegyenlíti és fogyasztóbaráttá teszi a furmintból készült borokat. És ha már itt tartunk, mint ahogyan egyre jobban bebizonyosodik, bizony nagyjából 20% hárslevelű is jót tesz a házasításban, hogy ne csak szerkezete, hanem íze és zamata is legyen a furmintnak. Viszont azt is tudom, hogy tutti recept nincs… Kiss János, a Breitenbach Pince tulajdonos-főborásza kérdésemre felvázolta, hogy éppen most kerül majd palackozásra a Várhegy, illetve a Lapis-dűlő 2018-as termése, melyek hordós érleléssel készültek és januárban már a polcokra kerül. Mindenesetre, én nagyon kíváncsi leszek mindkét tételre, szintúgy, ahogyan Kiss János is az én véleményemre. Nálam jelen pillanatban a Breitenbach Pince Kótság Furmint 2018-as évjárata 4+ pont, bár azt is elismerem, hogy ha valaki az általam felsorolt ízjegyekre nyitottabb és terroirként említi, akkor a pontozásommal nem fog majd egyetérteni. Végül is minden véleményben jókora szubjektivitás van. Aki mást állít, az hazudik. Ha ételt kerestek hozzá, én egy citrusos polip carpacciot ajánlok, megszórva némi petrezselyemmel.

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!