Bor
post-authorNémeti Sándor
2021. november 04.

Balaton, borok és szerelem

post

Az állami gazdaságban szőlészként tevékenykedő Id. Bujdosó Ferencnek 1972-ben nyílt lehetősége arra, hogy négy szőlész munkatársával közösen megvásároljon nagyjából 2 hektáros területet, az ebből neki járó fél hektárra, az érési időpontokat figyelembe véve pedig négy fajtát telepített: rizlingszilvánit, chardonnay-t, muscat ottonelt és zöld veltelinit. Így indult a Dél-Balatonon lévő Bujdosó Pincészet története, s azóta számos sikert könyvelhettek el.

Egy ekkora terület terméséből jó évben akár egy új autó árát is meg lehetett keresni, így nem csoda, hogy a helyi párttitkár nem nézte jó szemmel a magántulajdont. Az öt tulajdonos ultimátumot kapott, hogy a terület felét mindenki adja el. Id. Bujdosó Ferenc, azaz Feri papa egy hozzá nem köthető budapesti barátjának adta át papíron a területet, így mentette meg a vagyont. A terület a mai napig a család birtokában van, a Bánomhegy ezen részén most chardonnay-ültetvény található, tehát jövőre lesz 50 éve, hogy Bujdosóék az első tőkéiket elültették a Dél-Balatonon.

Feri papa, azaz id. Bujdosó Ferenc három gyermeke közül a legidősebb, szintén Feri, lett borász. A BB pezsgőmesterének szánták, a diploma után németországi gyakorlatra ment, ahol a pezsgőkészítés fortélyait sajátította el, de mire végzett, az állami gazdaság összeomlott. Így hamar családi cég alapításába vágtak, ebben a mai napig együtt dolgozik az öccsével, Zsigával. De már a harmadik generáció is kiveszi a részét a mindennapi munkákból: Zsiga lánya, Dana 2018 tavaszától, fia, Matyi pedig 2020 tavaszától dolgozik a cégben, elsősorban kereskedelemmel foglalkoznak, emellett Matyi a szüreti időszakban a szőlő feldolgozásáért felel. A borászutánpótlást Feri legkisebb fa, Ferkó jelenti, aki 2020 nyarán szerezte meg borász diplomáját. Már komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, például több szüretet töltött a toszkán San Leonino birtokon, de dolgozott Új-Zélandon a Matuánál, szüretelt Dél-Tirolban a Kantina Kaltern birtokán, jelenleg pedig Limoux-ban, az Antech pincénél tanulja a tradicionális pezsgőkészítés apró fortélyait. A Bujdosó friss, 2018-as évjáratú hagyományos eljárással készített pezsgőről, illetve néhány fehérborukról (Cirkáló Rajnai Rizling 2020, Dragon Chardonnay 2020, Nemere 2020) egy másik bejegyzésben, külön-külön ejtek majd néhány szót. Most a 2020-as évjáratú Kalóz névre keresztelt kékfrankosuk, és az egyik dűlős boruk, az idén megjelent 2017-es Kokas Merlot került a poharamba, amelytől a Bujdosó Pincészet hasonlóan kiemelkedő eredményeket vár el, mint 2015-ös elődjétől, ami Párizsban, Bordeaux-ban és Berlinben is aranyérmet nyert a világ legmagasabban jegyzett borversenyein. Konkoly Mihály nemzetközi borakadémikus, a WineArtCulture oldal vendégszerzőjének társaságában kóstoltam, a pontozás pedig a 100 pontrendszerben történt.

Bujdosó Pincészet Kalóz Kékfrankos 2020

A szőlőskislaki Borszérű-dűlő fiatal kékfrankos ültetvényének a termése, mely acéltartályban erjedt, és hosszú héjon áztatás után került a palackba. Friss, fűszeres illat, sok-sok gyümölccsel, elsősorban fanyar piros bogyósokkal, háttérben kis porossággal. Szerethető, behízelgő, könnyed kékfrankos, amely kóstolva sokkal több részletet mutat. Tökéletes, kedves és kerek tanninszerkezet, pont annyi mennyiségben, amitől nem veszíti el a jól ihatóságát. Árban is nagyon barátságos (1900 FT), ennyi pénzért szinte ajándék. 84 pont

Bujdosó Pincészet Kokas 2017

Válogatott merlot alapanyag a Balatonboglári Kokas-dűlőből. A bor egyben dűlő és hordóválogatás is. Az alapanyag hordóban (magyar és francia tölgy vegyesen, medium és medium+ pörköléssel) erjedt és érlelődött 24 hónapon keresztül, majd 2020 nyarán került a palackba. Sokrétű, elegáns bor, aminek szépsége illatában abban mutatkozik, hogy nem akar nagyobb és súlyosabb lenni, mint amilyen. Gyümölcsorientált illatában erdei gyümölcsök, érett fekete cseresnye, szilva, friss és aszalt formában, fűszerek, fahéj, szegfűszeg, háttérben kakaópor, szivardoboz és száraz avar. Nagyon szép, minőségi hordóhasználat. A tannin és a jól ihatósága szintén tetszik, de kóstolva az árához (6900 Ft) képest komplexitásban kevesebbet mutat. 87 pont

(a borokat a pincészettől kaptam kóstolásra)

Fotók: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor
Gasztronómia
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Gasztronómia

Klasszikus francia almás pite

2024. január 05.
Bor teszt-értékelés

A hónap felfedezése

2022. február 14.

Küldj egy üzenetet!