Gasztronómia
post-authorKalmár Borbála
2021. február 23.

Habkönnyű citromos pite

post

Biztos vagyok benne, hogy minden ember életében vannak mániák, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodik. Nekem az egyik a múlhatatlan szerelmem Párizs iránt, amely sokszor ösztönöz arra, hogy egy-egy lopott ízt itthoni életem állandó részévé tegyek. A másik, hogy akármennyire is ronda az időjárás, a szombat reggel szent és sérthetetlenül mindig piacnap. Ebben viszont nem ismerek megalkuvást. Engem nem lehet holmi belvárosi turistacsalogató attrakcióval levenni a lábamról, így amikor a fővárosba költöztem addig mentem és teszteltem, míg megtaláltam a számomra legtökéletesebbet.

A budaörsi lakótelep kellős közepén némileg életidegenül fest egy termelői piac, amely azonban a korán kelők számára valóságos paradicsomi lehetőségeket rejt. Gyakorlatilag minden kapható itt: házi tojástól kezdve a csirkén át, sajtosokig, lángosozóig, az idényzöldséget-gyümölcsöt kínáló termelői portékáig. És habár ez utóbbi a tél folyamán kevés jóval kecsegtet, éppen két hete történt, hogy megakadt a szemem pár élénksárga citromon Lajosmizséről. Osztottam, szoroztam, vettem fél kilót, majd rákövetkező héten már egy egészet. Úgyhogy, azóta már készült citromlekvár, citromos kalács, kandírozott citrushéj, és érik a házi limoncellóm is.

Közben azt hiszem, hogy már a net összes receptjét végigkutattam, hogy megtaláljam a digitális világ legeslegjobb variációját a kedvenc francia citromos pitémre, míg ez az oldal ezt az igényemet is kielégítette. Házi tojásból, házi vajból és igen, házi citromból! Könnyű, krémes, laktat és szemet gyönyörködtet ebben az egérszürke időjárásban.

Citromos pite

Hozzávalók és elkészítési mód:

Lemon curd

  • reszelt citromhéj
  • 250 ml frissen facsart citromlé
  • 100 g cukor (citromtól és ízléstől függően több/kevesebb)
  • 170 g vaj
  • 4 tojás
  • 4 tojás sárgája

 

Tűz felett megolvasztjuk a citromlevet, cukrot, vajat; egy másik edényben felverjük a tojásokat. Habverővel folyamatos keverés mellett fokozatosan az olvadt részhez öntjük a tojást, majd visszatesszük alacsony lángra és kevergetjük, amíg be nem sűrűsödik. Átszűrjük, beletesszük a reszelt citromhéjat, félretesszük.

Pite (23 cm-es formához):

  • 85 g vaj
  • 1 evőkanál növényi olaj (én olívaolajat tettem bele, az is jó volt)
  • 3 evőkanál víz
  • 1 evőkanál cukor
  • késhegynyi só
  • 160 g liszt

 

Előmelegítjük a sütőt 210 fokra. A vajat, olajat, cukrot, vizet, sót egy fém, hőálló tálba tesszük, majd behelyezzük a sütőbe. 10-15 perc alatt a vaj bugyogni kezd, ekkor már jó, kivesszük óvatosan, belekeverjük a lisztet és összedolgozzuk. Beleborítjuk a sütőformába, közben folyamatosan hűl a massza, így el tudjuk egyengetni szépen úgy, hogy széle is legyen. Megszurkáljuk a tésztát, visszatesszük a sütőbe, 10-15 perc alatt megsül.

Kivesszük, mérsékeljük a sütő hőfokát 190-re. A tésztára rásimítjuk a citromkrémet, majd készre sütjük 10-20 perc alatt. Akkor jó, ha amikor megrázzuk, nem remeg a közepe. Ha kihűlt, lehet szeletelni vagy fagyasztóba eltenni ínségesebb időkre.

Hedonisták a kimaradt tojásfehérjehabot felverhetik a porcukorral, a habcsókkal befedhetik és grill fokozaton vagy zsebsárkánnyal rá lehet égetni.

Fotók: Kalmár Borbála

Ez is érdekelhet

Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Balaton, borok és szerelem

2021. november 04.
Bor interjú

A tokaji aszú nemzeti kincs

2022. október 03.
Gasztronómia
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Bock József kedvence

2020. november 05.
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!