Szerző: Kalmár Borbála
Megkopott gyerekkori emlékeim közé tartozik az, amint esténként sokszor nehezemre esett elaludni, mert igen gyakran fájt a hasam. Szüleim és nagyszüleim minden bizonnyal házi praktikák ezreit vetették ilyenkor be annak érdekében, hogy végre elaludjon a nyűgös gyerek, majd egy szép napon apukám megtalálta a kulcsot: elővett egy képes világatlaszt és elalvás előtt távoli országokat, az ott élőket, egzotikus állatokat tanulmányoztunk, mígnem lassan felkapott az álommanó tündéri szárnyaira.
Nehéz megmondani, hogy ez a korai igen élénk emlékkép, vagy nagymamám csodálatos európai kalandozásainak lebilincselő története vezetett-e ahhoz, hogy már a tizennyolcadik születésnapom betöltése előtt is félelmet nem ismervén önállóan szeltem át kis országunk határait. Vonzódásom a világhoz és annak alapos megismeréséhez azóta sem csillapodott, így amikor a WineArtCulture tulajdonosa és főszerkesztője felkért, hogy képviseljem honlapját a JETRO Budapest – Japán Kereskedelemfejlesztő Szervezet – által szervezett Japán szaké- és ételbemutatón a Magyarországi Japán Nagykövetségen, gondolkodás nélkül igent mondtam.
Japán már régóta rajta van a bakancslistás helyeimen, eljutni viszont eddig még nem sikerült ebbe a távoli világba. Az országokon átívelő kultúráknak hála, miso és sushi kínálatával már régóta rabul ejtette szívemet, amelyet csak tovább erősített Kurosawa filmjeinek lebilincselő misztikuma. A cseresznyefavirágzás már az ablakom előtt is lenyűgöző látványt nyújt, hát még ott, ahol utcákat borít el a rózsaszínű apró öröm, de vajon mennyi mindent rejt még magában Japán, túl ezeken a mindenki által jól ismert kliséken?
Egy ország, amely megismertette a világgal Hello Kittyt és a tamagocsit (oh, azok a boldog kilencvenes évek), ahol az imázsfilmekben központi szerepet töltenek be ezen és hasonszőrű gyermekded játékok, miközben talán egyedüliként a nyelvészetben külön kifejezésük van arra a jelenségre, amely nem mást takar, mint önmagunk halálra dolgoztatása. Tekintsünk most el kicsit Tokyo zsúfolt hétköznapiságától és fedezzük fel együtt Koriyama ételeit és turizmusát.
Fordított sorrendben kezdem, mivel talán ez a rövidebb: Koriyama egy Budapest méreteivel rendelkező város, amelynek csupán 300 ezer lakosa van – még rágondolni is fellélegzés, milyen üdítő lehet ilyen szellősen élni. „Egyél, igyál és légy boldog“ – hirdetik magukról. Hát, lássuk!
Koriyama másfél órányi vonatútra található a japán fővárostól, tele cseresznyefákkal, zöld parkokkal és az országra, valamint tulajdonképpen egész Ázsiára jellemző nagy hagyománytisztelettel. Az ünnepi alkalmakkor az ember ugyanúgy bukkanhat kimonókba öltözött lányokba, mint hétköznapokon kézzel festett aprólékosan megmunkált portékákra, amelyek egészséget, szerelmet, tudást vagy éppen gazdagságot szimbolizálnak. Számukra a város legfőbb attrakciói ezekben a gyökerekben és nem a turisztikai látványosságokban rejlenek.
Magyarként a világban mindig az országunk egyediségére próbálom felhívni a figyelmet, míg a koriyamaiak ezzel ellentétesen a hasonlóságokban vélik felfedezni azt a turisztikai vonzerőt, amely által kedvünk támad meglátogatni őket. Így igazán büszkén hirdetik magukról, hogy kis hazánkkal a hal, illetve pontosabban a ponty egy közös kapcsolódási pont, amelyre minden bizonnyal a náluk nem is olyan régen állomásozó edzőtáborozó sportolóink is párás szemmel gondolnak vissza.
Mégha a ponty talán nem is mindenki számára megfelelő hívószó, abban mindenképpen igaza van a város Budapestre látogató diplomáciai és gasztronómiai különítményének, hogy a magyar ember szívéhez a legegyszerűbb út a gyomron át vezet. Így, nincs is nagyon más céljuk, mint megmutatni a kis országukban rejlő ipari és mezőgazdasági potenciált a gasztronómiájukon keresztül. Lássuk, mivel készültek még!
Ázsiáról lévén szó elengedhetetlen, hogy a rizs ilyen vagy olyan formában asztalra kerüljön. Úgynevezett welcome drinkként például egy alkoholmentes rizsitallal készültek, amely melegen és hidegen is fogyasztható ̶ bár rövid közvéleménykutatásom eredményeképpen az ízvilága számunkra még meglehetősen szokatlan. Országuk ikonikussá vált nemzeti eledelét aztán volt alkalmunk némi ízesített szójaszósszal is elfogyasztani, amely után már minden bizonnyal minden gasztromán más szemmel néz majd erre az egyszerű köretféleségre. És ha valakit még ennyi finomság sem győzne meg a rizs sokoldalú felhasználhatóságáról, készültek többféle szakéval is: az egyszerű alap szakétól kezdve a bio-n át,egyenesen a gyöngyöző változatig. Azt hiszem, ha a nagy népszerűségnek örvendő rizsdiéta elemei között ezek az imént felsorolt ínyencségek is helyet kapnának, könnyebb lenne nem megszegni a szabályokat.
A rizs mellett Koriyama városa másik büszkesége a szójabab, amely annak ellenére, hogy az 5. legegészségesebb élelmiszer a világon, nálunk kevésbé elterjedt. Nem úgy Japánban: az egyszerű, vízben áztatott, szárított szója mellett lehetett kóstolni csípős és édes változatban elkészített nassolnivalókat is. Bár van némi kétségem afelől, hogy az így bevitt kalória, illetve cukormennyiséggel kiegészülve ennek a szójának mekkora a létjogosultsága a világ legegészségesebb ételeinek palettáján, azt hiszem könnyen át tudnék szokni az esti filmnézés mellett erre a nem mindennapi nassolnivalóra.
Miként a rizst, úgy a szójababot is rendkívül sokoldalúan képesek hasznosítani: lehet pompás kiegészítője egy kis zöldségchipsnek, vagy készülhet belőle lekvár, akárhogyan is, mindenképpen igen ízletes arcát tudja mutatni. Ahogyan nálunk a borkészítés nyúlik vissza generációkon át egészen a régmúltig, Koriyama városában a szójára épülő gyáraknak van hasonló tradíciója – amint azt a diplomáciai küldöttség egyik tagja aprólékosan bemutatta nekünk.
Az oldal tulajdonosa és főszerkesztője. 