Font Gábor: „Minden évjáratban bizonyítani kell”

Font Gábor: „Minden évjáratban bizonyítani kell”

A tiszta, jól iható és jó ár-érték arányú borairól ismert, a Font Pincészet Magyarország legnagyobb borvidékén, a Kunsági borvidéken, és ezen belül Soltvadkerten gazdálkodik. A közel 40 hektáros saját tulajdonban lévő ültetvényeikről többek között olyan magyar nemesítésű, illetve a borvidéken több száz éve meghonosodott szőlőfajtákból is készítenek borokat, mint az ezerjó, kövidinka, Irsai Olivér vagy cserszegi fűszeres, de portfóliójukban prémium tételek is találhatóak. Font Gáborral, a Font Pincészet borászával beszélgettem, akit 2019-ben a Magyar Borakadémia a tagjai közé választott. Hitvallása szerint a csapatmunka és az alázat mindig meghozza az eredményeket.  

Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2020-as rozétok arany éremmel tért vissza a világ legjelentősebb rozé-versenyéről. Mit jelent egy ilyen elismerés a Font Pincészet számára?

Az ilyen fontos elismerések visszaigazolják, hogy az a megalkuvás nélküli minőségbe vetett hit és érték, ami alapján készítjük a borainkat, az mindig kifizetődő. Számunkra fontos szempont, hogy amit készítünk, az minden kategóriában maradéktalanul megállja a helyét minőségileg. Nagy büszkeség ez nekünk, és egyben a borvidéknek is, hiszen rajtunk kívül a világ legnagyobb és legjelentősebb rozé versenyén, azaz közismert nevén „Le Mondial du Rosé-n” idén csupán öt magyar rozé kapott arany minősítést, ezekből pedig három a Kunsági borvidékről származik. Ez ékes bizonyítéka annak, és egyben megerősítés mindenki számára, hogy itt kiváló minőségű borokat, illetve rozékat lehet készíteni.

Tudtommal több szőlőfajtából is készül rozé nálatok…

Igen, a kékfrankos és a cabernet sauvignon adja bázisát a rozé-portfóliónknak. Utóbbiból, amiből a díjnyertes rozénk is készült, kisebb mennyiségben készítünk, nagyjából 12000 palackkal évente. Először csak kékfrankosból készítettünk rozét, de nagyjából 6 éve már a sauvignon-ból is. Egyes hírek szerint a rozé-értékesítés csökkent, vagy legjobb esetben stagnált az elmúlt időszakban, mi azt tapasztaljuk, hogy nálunk évről-évre növekedtek az eladási mennyiségek.

Font Pincészet Cabernet Sauvignon Rosé 2020

Hosszú, több száz éves hagyományokra nyúlik vissza a szőlőtermesztés és borkészítés a Font családban. Mit kell röviden tudni a Font Pincészet múltjáról?

Pontosabban egészen az 1740-es évekre nyúlik vissza, hiszen a családunk új termőterületeket keresve ekkor települt Baden-Württembergből Soltvadkertre. Dédszüleim és nagyszüleim viszont nem csak szőlőtermeléssel foglalkoztak – ahogyan jelenleg mi tesszük -, hanem sok más egyéb mezőgazdasági termékkel és állatokkal is. Más szóval, klasszikus önellátó parasztgazdaságot folytattak. A munka, a föld és a természet iránti szenvedély és szeretet generációról generációra száll át a családban. Szüleim viszont már csak a szőlőtermelésből éltek, s ahogyan lehetőség nyílt a rendszerváltás után, már saját bort értékesítettek lédig kiszerelésben. A kétezres években ez a piac erősen kezdett átalakulni és beszűkülni, így egyértelművé vált számunkra, hogy változtatnunk kell. Ahogyan akkor, most is hisszük, hogy a csapatmunka és az alázat mindig meghozza az eredményt. A munkából jelenleg is a család mind a négy tagja kiveszi a részét: testvérem, ifjabb Font Sándor a kereskedelemért és a marketingért felelős, édesapám, a pincészet alapítója és szőlésze édesanyámmal együtt inkább a fesztiválokon képviselik a pincészetet, a feleségem is itt dolgozik, én pedig a borokat készítem.

Milyen felelősséggel jár számodra a borkészítés?

Egy borászt az általa készített borokon keresztül ítélik meg a fogyasztók, így minden palack makulátlan minőséget kell, hogy képviseljen. Minden évjáratban újból és újból bizonyítanunk kell. Éppen ezért, fontosnak tartom, hogy a legrangosabb hazai és külföldi borversenyeken megmérettessük a borainkat, hiszen ezek a vélemények segítenek abban, hogy lássuk, jó-e az az irány, amit kijelöltünk magunknak. A visszajelzések nagyon pozitívak, amiket a különböző elismerések is bizonyítanak számunkra. Szerencsére nincs eladatlan készletünk, boraink jól fogynak, szeretik a fogyasztók, és egyre több értékesítési pontot sikerült létrehoznunk.

Font Pincészet Generosa Selection 2019

Mi abból élünk, amit megtermelünk és értékesíteni tudunk a piacon, olyan borokat készítve, amiket mi is szívesen megiszunk. Mindezt úgy, hogy borkészítés szempontjából figyelembe vesszük a borvidék lehetőségeit és adottságait. Természetesen kíváncsiak vagyunk a szakma véleményére, de mi a fogyasztóknak készítjük a borainkat, és nem a szakmának akarunk bizonyítani. Mint előbb is említettem, mi a magyar nemesítésű, illetve a borvidéken több száz éve meghonosodott szőlőfajtákat részesítjük előnyben. Ezen felül kisebb részben mi is telepítettünk világfajtákat, például múlt évben rajnai rizlinget és pinot noir-t, de ezt csak, mint választék bővítés céljából. A bázist, osztrák példákat figyelembe véve viszont arra kell alapoznunk, amiben erősek és jók vagyunk.

Font Pincészet

Sokan a jó ár-érték arányú, könnyű és friss borokkal azonosítják be a Font Pincészetet. Mi a borászat filozófiája?

A piac és a jelenlegi trendek elvárásait figyelembe véve főként reduktív borokkal foglalkozunk. A közel 40 hektáros saját tulajdonban lévő ültetvényeinkről többek között olyan magyar nemesítésű, illetve a borvidéken több száz éve meghonosodott szőlőfajtákból is készítünk borokat, mint az ezerjó, kövidinka, Irsai Olivér vagy cserszegi fűszeres. Ezen felül további 60 hektárról még felvásárolunk szőlőalapanyagot, s így összesen nagyjából 300 ezer palack bort készítünk évente, és mellette a folyó bor értékesítést is preferáljuk.  Szerintem a reduktív borkészítést a legjobban az Irsai Olivéren keresztül lehet bemutatni. Hisszük, hogy csak kiváló minőségű alapanyagból lehet jó borokat készíteni, mindezt úgy, hogy közben arra törekszünk, hogy megtartsuk a szőlőből származó elsődleges illat- és ízjegyeket. Prémium borainknál pedig igyekszünk kihangsúlyozni a fajtából adódó ízeket, továbbá az érlelésből származó másod és harmadlagos aromaanyagokat. A fehér és rozé borokat gyors feldolgozással, esetleg az évjáratnak függvényében héjon áztatással készítjük.

Ha már felmerült az Irsai Olivér, információim szerint a Font Pincészet készített elsőként a szőlőfajtából bort Magyarországon. Igaz ez?

Tudtommal igen, de hogy őszinte legyek, én ebből sosem csináltam versenykérdést. A lényeg, hogy 2001-ben készítettem első alkalommal Irsai Olivért és mindenhol, ahol bemutattam nagy sikert aratott. Akkoriban gyerekcipőben járt és nem is volt divatja a reduktív bornak, de én már akkor láttam fantáziát ebben. A nagy siker olyan önbizalmat adott, hogy 2001-től kezdve komolyabban kezdtem foglalkozni a szőlőfajtával.

Régen komoly előítéletekkel nézett szembe a borvidék. Mi a helyzet most?

Rengeteget javult a helyzet, ma már semmilyen előítéletek nincsenek. Sem a borfogyasztók, sem pedig a szakma részéről. Úgy gondolom, hogy azok a vállalkozások, akik a saját boros palackjuk címkéjére kiírják a nevüket, azok tisztességes utat járnak. Már jónéhány országosan ismert pincészet van a borvidéken, s ezek a húzónevek viszik a többi borászatot is. Sokkal könnyebb helyzetből tud most egy kezdő pincészet indulni, mint például mi 20 éve.

Font Pincészet Ezerjó 2017

Most uniós oltalmat kapott a soltvadkerti fehérbor, pezsgő, illetve a töppedt szőlőből készült bor. Gondolom ez komoly lehetőség a borvidék számára….

Ez egy nagyon komoly előrelépés az eredetvédelemben, hiszen ezzel felkerültünk Európa bortérképére. 2016 áprilisában nyújtottuk be az oltalmi kérelmet, nagyjából 4,5 évet kellett várnunk erre a döntésre. Remélem, minden borászat tud élni majd ezzel a lehetőséggel, amely egyben komoly felelősséggel is jár. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden ezerjó eredetvédett lesz. Soltvadkerten csak a megfelelő dűlőkben szüretelt, szigorúan ellenőrzött technológiával készült, megfelelő paraméterekkel rendelkező termék viselheti a Soltvadkerti Ezerjó nevet. Mi a Szarvaskút-dűlőből készítjük saját tulajdonú ültetvényről – amit 2002-ben vásároltam meg – a prémium ezerjót. A szőlőfajta itt minden évben jól terem, szép a savgerince, kiszámítható jó minőséget ad. 2006-ban készítettem első alkalommal prémium ezerjót, aminek nagy sikere volt. Több bemutatót tartottam, de senki nem találta el, hogy ez egy kunsági bor. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a homokos terület is alkalmas magas minőségű borok készítésére.

Miként érintette a Font Pincészetet a pandémia időszaka?

Boraink nagyobb része a kiskereskedelemben fogy el, a HORECA-szektor csak kisebb szelete az értékesítésünknek. Ennek köszönhetően ránk nem volt negatív hatással a pandémia, a boraink jól fogytak ebben az időszakban is. Az ágazat egyik legfontosabb kérdése viszont az áremelés, hiszen az elmúlt években minden olyan dolog, ami a borkészítéshez szükséges – legyen az munkabér, alapanyag, növényvédőszer, üveg, stb -, jelentősen drágább lett. 

Font Pincészet Font Secco

A pincészet egyik nagy újdonsága a Font Secco néven ismert gyöngyözők. Mit kell tudni erről?

Nem szeretünk sodródni az eseményekkel, ezért minden tervet, új beruházást vagy terméket, alaposan átgondoljuk és megvitatjuk közösen a családban. Felismerve, hogy egy borászat időnként új dolgokkal kell, hogy megjelenjen a piacon, mi is igyekszünk innovatívak lenni, illetve termékeinkkel nyitni a fiatalok felé. Ennek eredményeként a CANPACK multinacionális csomagolóanyag-gyártó vállalat közreműködésével született meg a Font Secco is. A cserszegi fűszeresből és a kékfrankos rozéból készített, szén-dioxiddal dúsított gyöngyözőket külföldi példákból merítve három év tervezés eredményeként végül tavaly év júliusában palackoztuk első alkalommal. A csomagolása pedig a mai kor igényeinek felel meg, a fémdoboz 100% ban újrahasznosítható, a méretéből adódóan praktikus a szállítása és az elhelyezése is. Reméljük sikertörténet lesz belőle, eddig nagyon jól fogadták a piacon és a fogyasztók is szeretik.

Szerző, fotók: Noreplika (Németi Sándor), borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa és főszerkesztője

(Az interjú a Font Pincészet és a WineArtCulture közös együttműködésének eredményeként jött létre)


Related Posts

Meglepetés ezerjó

Meglepetés ezerjó

Uniós oltalmat kapott a közelmúltban a soltvadkerti fehérbor, pezsgő, illetve a töppedt szőlőből készült bor, ami egy nagyon komoly előrelépés az eredetvédelemben, hiszen ezzel –ahogyan több soltvadkerti borász is fogalmazott – felkerültek Európa bortérképére. Az oltalmi kérelmet 2016 áprilisában nyújtották be és nagyjából 4,5 évet […]

Pikáns vadlazac avokádóval és sajtkrémmel

Pikáns vadlazac avokádóval és sajtkrémmel

Néhány alapanyag segítségével és kevés ráfordított munkával, igazán ízletes és egészséges vendégváró fogást készíthetünk, de ez a könnyű vadlazac avokádóval és sajtkrémmel akár reggelire vagy vacsorára is kitűnő választás. Elkészítése egyszerű, nem igényel semmilyen konyhai tapasztalatot, így bárki bátran nekiállhat az elkészítéséhez. Pikáns vadlazac tekercs […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .