Eger legfontosabb bora, a bikavér

Eger legfontosabb bora, a bikavér

Ifj. Gál Tibor, az Egri borvidék fiatal generációjának egyik meghatározó személyisége édesapja nyomdokaiba lépve 20 évesen vette át a pincészet irányítását. Igaz, 2005-től 2010-ig még édesanyja irányítása alatt zajlottak a munkák, de a Corvinus Egyetem borászati szakának elvégzése mellett ifj. Gál Tibor is kivette részét a mindennapi munkákból. Legfőképpen borkóstolókon és borvacsorákon látta el a pince képviseletét, de ezen felül a borok házasításában is segédkezett.  

Mint egy korábbi interjúban nyilatkozta, nem édesapja nevéből szerettek volna megélni, hanem folytatni, amit elkezdett, és ezen az úton megtalálni önmagukat. Bár eleinte akár 18 borból is állt a szortimentjük, külföldi mintákra alapozva, figyelembe véve a saját pincéjüket, illetve a borvidéki adottságokat, jelenleg összesen három borra koncentrálnak: Egri Csillagra, bikavérre, és pinot noir-ra. Utóbbira elmondása szerint idővel egyre kevesebb figyelmet szeretne szentelni. A pincészet jelenleg 33 hektáron gazdálkodik Eger öt kiemelt dűlőjében, a Síkhegy-, Pajados-, Áfrika-, Tornyos-dűlőkben és a Nagy-Eged hegyen, illetve évjárattól függően nagyjából 80 ezer palack bort készít évente. Első bikavérük, 5000 palackszámban 1994-ben jelent meg a piacon. Gál Tibor, avagy Titi, ahogyan sokan a szakmában szólítják, hiszi, hogy a jövő az organikus szőlőművelésben rejlik, ezért egyre nagyobb felületen törekszik erre. Szintén fontos megemlítenem, hogy a Fúzió vendéglátóegységükkel szemben idén indul el az új borászati üzemük építése, így 30 év után a borászat új helyszínre fog költözni.

Ifj. Gál Tibor, forrás: Gál Tibor Pincészet

A Nagy Egri Borműhely Kóstoló alkalmával (erről ITT írtam korábban) a Gál Tibor Pincészet 2017-es évjáratú Pajados bikavérét már volt alkalmam kóstolni, így most a Bikavér Superior 2018 került a poharamba, amit ifj. Gál Tibor testvérétől, Gál Zsombortól (a Magyar Turisztikai Ügynökség borturisztikai szakértője) egy korábbi egri utazás alkalmával kaptam ajándékba. A kékfrankos, syrah, cabernet franc és pinot noir alapú házasítás, a pincészet oldalán található leírás szerint ifj. Gál Tibor munkásságának ikonikus és legfontosabb bora. A Pajados és Síkhegy dűlők szőlőfajtái külön érlelődtek 500 literes hordókban, majd később lettek házasítva. Spontán erjesztés, nincs derítve, szűretlen, így az ízek is koncentráltabbak. Egyébként a bikavér vegán.  

Mélyebb illat, meggyes-szilvás, érett cseresznyés karakterrel, amihez társulnak fűszerek, fekete bors, kiegészítésként pici fa és füstösség. Szájban is gyümölcshangsúlyos, a tannin viszont kicsit szárít, de a korty friss, finoman fanyar és viszonylag koncentrált. Korrekt, tetszetős bikavér, szép arányokkal, ami tökéletes választás a mindennapokra. Most is érdemes felbontani, de kis érleléssel szebben fog kerekedni.  6 pont

Szerző, fotó: Noreplika (Németi Sándor), borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa és főszerkesztője


Related Posts

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

A világot nem váltottuk meg, de akarva, akaratlanul komoly vitákat és indulatokat sikerült keltenünk a szakmában. Egy éves lett a Fiáth Attilával készített interjúm, úgyhogy ismét találkoztunk egy kávé mellett és ott folytattuk a beszélgetésünket, ahol abbahagytuk, némelyik gondolatot pedig tovább boncoltuk. Annyi biztos: a […]

Minden jó, ha a vége jó!

Minden jó, ha a vége jó!

Az idei évjáratról és a szüreti tapasztalatokról kérdeztem több borvidéken gazdálkodó borászt. A mini-sorozat újabb részében ifj. Gál Tibor, az egri borvidék fiatal generációjának egyik meghatározó személyisége, aki édesapja nyomdokaiba lépve 19 évesen vette át a Gál Tibor Pincészet irányítását osztja meg gondolatait. „Bárcsak lenne […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .