Hírek - programok
post-authorNémeti Sándor
2021. december 29.

Hoop Wines: Bizakodóak vagyunk!

post

Kerekes Zoltán tulajdonos és Németi Zoltán nevéhez fűződő Hoop Wines a szó szoros értelmében egy kis garázsborászat. A Gyöngyöspatán tevékenykedő pincészetről egyébként már két alkalommal írtam ITT és ITT az oldalon. Mint azt már korábban is jeleztem, bár az első Hoop Wines palackok már 2014-ben elkészültek, az első kereskedelmi tételek csak 2019-ben kerültek lepalackozásra. A Hoop Wines jelenleg 0,5 hektáron gazdálkodik, a többi szőlőt megállapodásban termeltetik néhány igényesebb helyi gazdával, aki hajlandó minőségre beállítani az ültetvényét. Boraikat többször is kóstolva nyugodtan kijelenthetem, hogy még sokat fogunk hallani a pincészetről a jövőben. Most Kerekes Zoltánt és Németi Zoltánt kértem meg, hogy ossza meg velem, milyen volt a pincészet számára az elmúlt év. 

A 2021-et nem a könnyű évjáratok között fogjuk elkönyvelni. Ez volt a harmadik szüretünk Gyöngyöspatán, mostanra belaktuk a "pincét" (ami egyébként egy átalakított garázs, így szó szerint garázsborászat vagyunk), beállt a feldolgozás folyamata, idén már flottul is ment minden. Ellenben a szőlő - a hektikus, nem éppen ideális időjárásnak köszönhetően - kihívások elé állított minket.” – mondta érdeklődésemre Kerekes Zoltán.   

Mint meséli Németi Zoltán, tavasszal elhúzódott a hideg, rossz idő, majd gyorsan átcsapott forróságba az enyhülés. Augusztusban már ment a találgatás a patai borász közösségben, hogy hol tart a szőlő: egyesek kéthetes csúszást becsültek, mások szerint ekkorra már behozták a lemaradást az ültetvények. Persze a művelésmód, terhelés, fekvés és sok más egyéb mind változók ebben az egyenletben. A nyár végi hőség és aszály (a Mátra egyébként is meglehetősen szárazzá vált az utóbbi években) szeptemberben szokatlanul hűvös éjszakákkal párosult, ennek minden bizonnyal szerepe volt abban, hogy a gyorsan emelkedő cukortartalom mellett még aggasztóan sok volt a sav.

„14% fölötti potenciális alkohol 9-es savval és 3,0-s pH-val: nem egy kékfrankos mintában mértek nekünk hasonló értékeket, a szintén Patán tevékenykedő Akov (borrajongo.blog.hu) is efféle eredményeket osztott meg velünk. Az analitikát félretéve, egy tétel kivételével gyönyörű, tökéletesen egészséges szőlő érkezett be hozzánk. Borvidékszerte a vártnál kisebb termésmennyiségekről kaptunk hírt, egy ponton az az érdekes helyzet is előállt, hogy a szőlő felvásárlási ára egyszercsak emelkedésnek indult. De ez nyilván a hozzánk hasonló kis, minőségorientált pincéket nem érinti. Több borász barátunk is elképesztő színanyagokról számolt be, és saját kékfrankosaink (idén már csak ezzel a fajtával foglalkoztunk) között is akadt olyan, hogy nem győztünk ámulni mély, bíbor árnyalatán. Néhány erjedés jelentősen elhúzódott - erősen tápanyaghiányosak voltak a mustok -, és idén az almasavbomlás is vontatottabban zajlik (spontán hagyjuk végbemenni), azonban bizakodóak vagyunk: az évjárat inkább erőteljes, mint elegáns borokat vetít előre, de nem akármilyen gyümölcsös gazdagsággal igyekszik kárpótolni mindezért.” – zárta gondolatait Németi Zoltán.

Borítókép: Tóth Kinga

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés

Syrah, Vámos Attila módra

2022. március 23.
Bor interjú
Gasztronómia interjú
Bor

Tokaj koronaékszere az aszú

2023. szeptember 25.
Hírek - programok
Gasztronómia
Bor teszt-értékelés

Az egyik legjobb kéknyelű

2022. december 16.

Küldj egy üzenetet!