Izgalmas sajtóeseménynek adott otthont március 5-én a St. Andrea Wine & Gourmet Bar, amelynek keretén belül ifj. Lőrincz György, Private Selection néven futó borválogatását lehetett kóstolni: a 3. évjáratú Egyetlen Cuvée-t, a limitált palackszámban (332) elkészített 2016-ös Ajándék-ot, illetve Ifj. Lőrincz György első vörösbor házasítását, az Axios névre keresztelt 2016-os Grand Superior Bikavér-t, amely a Nagy-Eged hegy és Hangács dűlő kiválogatott alapanyagaiból készült. Szintén premierként került a poharainkba a St. Andrea pincészet Extra Brut Prestige Cuvée pezsgője és kadarkája, mindkettő a 2017-es évjáratból. Az esemény apropójaként, a borbemutató után ültem le ifj. Lőrincz Györggyel beszélgetni.
Mi volt az a meghatározó pont az életedben, amikor hátat fordítottál a sportos karriernek, és inkább a borokkal kezdtél el foglalkozni?
Sokáig az volt az álmom, hogy profi labdarúgóként a válogatottban szerepeljek, így ennek megfelelően mindent alárendeltem ennek az életemben. Például Debrecenben jártam középiskolába, hogy a Lokiban nevelkedjek és a csapat színeiben játszhassak. Persze volt egy olyan időszak is az életemben, amikor fogorvos vagy ügyvéd szerettem volna lenni, de visszatekintve a fiatalabb éveimre, azt tudom mondani, hogy Isten valahogy mindig a szőlő és a borok irányába terelgette a lépéseimet. Bármenyire is szerettem volna a sport területén tevékenykedni, és Debrecenben élni, az élet mégis úgy hozta, hogy a középiskola végén a budapesti Corvinus Egyetem szőlész-borász mérnöki szakára adtam be a jelentekésemet. Az egyetem alatt a családnak köszönhetően egyre jobban belefolytam a borok világába, és elkezdtem mélyebben belelátni azokba a dolgokba, amiket édesapám felépített. Nagy büszkeség volt számomra látni, hogy édesapukám borai milyen örömet tudnak szerezni az embereknek. Nem tagadom, ez az érzés nagyon megragadt bennem.
A család részéről nem volt semmilyen nyomás a jövődet illetően?
Egyáltalán nem. Természetesen, mint első gyermek a családban, bennem is volt egy fajta belső késztetés, hogy édesapukámat követve én is hozzájáruljak segítségemmel a családi pincészetünkhöz. Visszagondolva, valahogy mindig hiányzott egy apró kis dolog ahhoz, hogy komolyabb labdarúgó váljon belőlem. Például életem legjobb szezonja után a Budaörssel, amikor a bajnoki címet ünnepeltük, és talán a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságba is lett volna esélyem bekerülni, megint közbejött valami: az egyetem végén kellett megcsinálnom a féléves szakmai gyakorlatomat.
És hol töltötted a szakmai gyakorlatodat?
Mivel Tokaj Magyarország elsőszámú fehérboros borvidéke, és hazánk legjobb bortermelőjétől szerettem volna tanulni, Szepsy István volt az első állomás. Akkor jártam először ezen a borvidéken, és annyira magával ragadott az egész környezet, és az a filozófia, ahogyan Szepsy István hozzááll a borvidékhez és a termőhelyekhez, hogy akkor döntöttem el végleg, hogy a labdarúgást a hátam mögött hagyom, és szőlővel és borral fogok majd foglalkozni.
Édesapád azt nyilatkozta egyszer, hogy régen ő szeretett volna lenni az Egri borvidék Szepsy Istvánja…
Véleményem szerint ez minden jóravaló és törekvő borásznak az egyik célja lehet, hiszen ez azt is jelenti egyben, hogy olyan dolgokat szeretne véghez vinni a borvidéken, amik előremutatóak és a borvidék érdekeit szolgálják. Kevesen vannak a világban, akik úgy tudnak hozzányúlni a szőlőfajtákhoz és termőhelyhez, mint ahogyan ő teszi, megmutatva, hogy milyen tudatos munka és alázat kell ahhoz, hogy valaki kifejezésre tudja juttatni azt, ami a termőhelyben van. Szepsy Pista bácsi minden magyar bortermelőnek egy jó példa.
A tudatosság vezetett ahhoz, hogy ne csak Magyarországra, hanem a világra is legyél kíváncsi? Ha jól tudom külföldön is voltál szakmai gyakorlaton…
Mivel nagyon érdekel a környezettudatos szemlélet, Szepsy István után Ausztriában folytattam a munkámat egy bio birtokon, majd következett Új-Zéland. Utóbbi helyen elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy termelik a világban elképesztő sikereket elérő sauvignon blanc-t, másrészről mivel ott tavasszal van a szüret, így egy évjáratban kétszer is szüretelhettem.
Milyen ötletekkel és gondolatokkal tértél vissza Magyarországra?
Új-Zélandon teljesen más szemléletben dolgoznak, összességében én annyi szőlőt, mint azon a birtokon ahol dolgoztam, még életemben nem láttam. Napi 24 órában 10 ezer tonna szőlőt dolgoztunk fel, hihetetlen precíz és kifinomult technológia segítségével. A borok pedig szabályszerűen úgy vannak megtermelve, ahogyan a „nagykönyvben” le van írva. Mindezt lehetőség szerint minden évben ugyanabban a minőségben és a kívánt aromajegyekkel. Amit a legtöbbet tanultam, és a mai napig alkalmazok is, az az, hogy milyen jól szervezik a munkálatokat.

Mikortól csatlakoztál teljes erőbedobással a St. Andrea pincészethez?
2013-ban, ekkor készült első, Egyetlen névre keresztelt fehér házasításom is. Igaz, a rá következő évet Új-Zélandon töltöttem, de hazatérve, 2015-től már az összes időmet és energiámat a saját pincészetüknek szentelem.
Volt esetleg már olyan ötleted, amivel édesapádat is meglepted?
Inkább egy javaslat volt, például hogy egy adott feszes egri bornak jót tenne pár gramm maradékcukor. De aztán elvetettük közösen a gondolatot, hiszen összességében én a pincészet életébe nem szerettem volna, és nem is szeretnék nagy újdonságokat behozni. Édesapukám mellett nőttem fel, gyakorlatilag nagyon hasonló a gondolkozásmódunk és az, ahogyan a borról véleményt formálunk. Ennek köszönhetően maximálisan magamévá tudom tenni azokat a technológiákat és gondolatokat, ahogyan készülnek a St. Andrea pincészetnél a borok. Sokkal inkább a technológiákat szeretném tovább finomítani, illetve a szőlőgyümölcs termesztést nagyon magas minőségben véghezvinni.
A 2002-es alapítása óta sok mindenen ment keresztül a St. Andrea pincészet, nyilván más szemmel, mint édesapád, de te hogyan látod az elmúlt 17 évet?
Ahogyan az ember is az élete során, úgy a borbirtok is nagy fejlődéseken ment keresztül, ebből kifolyólag vannak olyan dolgok, amiket másképpen látunk most. Kezdetben szerettük volna minél hamarabb megismerni az egyes dűlőket, és ezek különböző karaktereit. Ezt a világfajtákon, és a fajtaborokon keresztül tudtuk a leggyorsabban megcselekedni, éppen ennek köszönhetően széles portfolió volt megtalálható a kínálatunkban. Az idő elteltével pedig édesapukám rájött, hogy nekünk egri bort kell termelnünk.
És mit ért egri bor címszó alatt a St. Andrea pincészet?
A hagyomány a legfontosabb kapaszkodó, hiszen nélküle nincsen élet. Nem véletlen az, hogy Egerben már többszáz éve házasított bort termelnek a borosgazdák. Éppen ezért döntötte el édesapám is, hogy a pincészetnél a házasított fehér-és vörösbor lesz a főirány, azaz a bikavér, és az akkor még nem létező, de ebben a szellemben készített bor, az egri csillag. Így mi is elkezdtük a fajtaborok arányát csökkenteni, és gyakorlatilag, ami az alap szortimentet illeti, jelenleg ott tartunk, hogy szinte minden egyes borunk házasítás. Csak a pinot noir maradt meg önálló borként. Véleményem szerint évről-évre egyre tudatosabban dolgozunk, a tőlünk telhetően legjobban képviselve és megmutatva a borvidéket. Szeretnénk, ha az emberekben tudatosulna, hogy az Egri borvidék két dologról szól: a bikavérről és az egri csillagról. S ezt mi is mind kommunikációban, mind pedig a borainkon keresztül tudatosítjuk a fogyasztók számára.
