Bor
post-authorNémeti Sándor
2016. április 20.

Ipacs Szabó István - „Az ember itt megérti, hogy a szőlő és a bor képes a lelket felemelni”

post

Április 2.-án került megrendezésre az Aba-Novák Kulturális Központban a III. Szolnoki Bor-és Pezsgőmustra, ahol a Szolnoki Borkör szervezésében 30 borászat, 150 szabadon kóstolható borral és pezsgővel várta a látogatókat. A szakmai partner találkozóból már nyilvános rendezvénnyé avanzsált sétáló kóstoló, láthatóan évről évre fejlődik: határozottabb célokkal és több kiállítóval jelentkezett idén, ami egy pozitív jel.

A Vylyan főborászaként is ismert Ipacs Szabó István saját pincészetet alapított 2009-ben Villányban, ahol szívvel-lélekkel műveli a Tenkes-hegy Kövesföld dűlőben a szőlőt. „ A család nagy örömére, a nászútra félrerakott összegből vettem ezt a szőlőt: „muszáj” volt, első látásra szerelem, ahol a világ számomra kitágul és épp belefér ebbe a másfél hektárba. E kicsiny birtok számunkra azóta is az együttlét, a kihívás, a boldogság újra megújuló jelképe” – vallja az életében történt változásokról Ipacs Szabó István.

Mint arra Hubert Kálmán a klímakutatásában írt doktori disszertációjában is rámutatott, Magyarországon itt a legenyhébb a szél, a szőlő pedig korábban fakad, és korábban is érik be, ez pedig ideális a cabernet-k számára. A különleges adottságú területen készült kézműves borok be is mutatkoztak a közönségnek Szolnokon, így Ipacs Szabó Istvánnal tudtam készíteni egy rövid interjút.

Milyen indíttatásból vágtál neki egy saját pincészet elindításának?

2009-ben kerestek meg, hogy segítsek egy földterületnek az eladásában, de amint megpillantottam az elém táruló tájat, rájöttem végre, hogy szeretnék megteremteni egy olyan helyet, ahol saját magam végezhetek mindent. A kétkezi munka sosem volt idegen számomra, már gyerekként is ebben nőttem fel. Szerelem volt első látásra, ösztönös és hirtelenből jött érzéssel. A terület megvásárlásával új időszak kezdődött el az életemben, és azóta is ezen az úton járok lépésről lépésre.

Miben különbözik ez a Vylyan Pincészetnél betöltött szerepkörödtől?  

Ha a gasztronómiát veszem viszonyításként, azt tudom mondani, hogy míg a Vylyan Pincészetnél séfként dolgozom, a saját pincészetemnél szakácsként tevékenykedem. Mindkét helyen boldogan csinálom ezt.

Mi a koncepció?

Kis pincészet vagyok, és az is szeretnék maradni. Nem szerepel terveimben átlépni a 2 hektáros határt. Először csak egy szőlőfajtát telepítettem - ami szerintem Villányban érzi a legjobban magát - a cabernet franc-t. Szeretnék ennek rejtelmeiben elmélyedni és megismerkedni ezer arcával. Időközben az új szerelem, a kékfrankos is színre lépett, ami egy izgalmas fajta és szép borokat ad Villányban. Azt gondolom, ezzel a két szőlőfajtával kibontakoztathatom minden vágyamat.

A borokon levő címkék letisztultak és művészi arculattal bírnak...

Ipacs Géza munkáját dicséri. Amikor első alkalommal idelátogatott, azt mondta, hogy úgy érzi magát, mintha ég és föld között lenne. Ha a szemem elé terülő tájat nézem, nekem is ilyen érzésem van. Az ember itt megérti, hogy a szőlő és a bor képes a lelket felemelni, és bár a földön élünk mindig is a magasba vágyunk. Az élet körforgásában majd újból visszatérünk arra a helyre ahonnan elindultunk. Ezt sugallja a címke is. Számomra a borkészítés művészet, és bármennyire fáradt is lennék a mindennapokban, élvezem minden pillanatát az itt töltött időnek. Jó érzés látni, ahogyan a munkám által szépül és épül napról napra itt minden. Hihetetlen nagy örömet, és egyben kikapcsolódást is jelent ez számomra.

Ha már az örömökről beszélünk, mit jelent számodra a szőlő?

A család mellett a legmeghatározóbb az életemben. Akkor érzem magam otthon, ha fent vagyok a hegyen és művelem a szőlőt. Ha eljön az ideje, azt szeretném, hogy szőlők közt leljem majd meg a végső nyugalmat.

 

Néhány tétel a III. Szolnoki Bor-és Pezsgőmustráról, amit szeretnék kiemelni:

Ipacs Szabó, Nászút Helyett 2011

Nem hiába egyre több szakember nyilatkozik elismerően Villányról, ha a cabernet franc-ból készült borok kerülnek nagyító alá. Úgy látszik a szőlőfajta itt is igazi otthonra lelt, és ez a cabernet franc alapú házasítás tényleg izgalmas és szép. Nyoma nincs itt lekvárosságnak, magas alkoholnak vagy éppen a bántó tanninnak. Elegáns, nem tolakodó illat-és ízvilág, szederrel, szilvával, ropogós cseresznyével, érett meggyel és eperrel. A kis vanília és földesség szépen kiegészíti a diszkréten feketeborssal megfűszerezett jegyeit. Cizellált, barátságos tannin és jóleső fanyarság a korty végén. A bornak van mélysége és tartalma, de szerkezetében mégis meg tud maradni játékosnak és vidámnak.  

Janosh von Beöthy, Pinot Grande 2012 és Petit Rhone 2012

Nagyon szép formát mutat mindkettő: finom fűszerek, elegancia, kellemes tannin, szép egyensúly, és az adott szőlőfajtára jellemző karakter is diszkréten ott van. A pinot, a maga részletgazdagságával, érett piros bogyós gyümölcseivel és enyhén ásványos karakterével, még az útja elején tart, de ettől függetlenül már most is nagy élménnyel kóstoltam. (A Janosh von Beöthy-vel készült interjúm -„Magyarország a ripacs borok Eldorádója”- a linkre kattintva elolvasható)

Kristinus Borbirtok, Cabernet Franc 2011

Az Ax & Ax néven ismert kéthelyi pincészet nemrég új nevet választott magának, és új iránnyal, tervekkel és arculattal vágott neki a borok készítésének. A megjelent tételek közül ez a franc tetszett a legjobban. Rusztikusabb vonal, érezhető hordóval, édes beütésekkel, csokoládéval, érett fekete bogyós gyümölcsökkel, némi punccsal, és melegítő alkohollal. A gasztronómiában egy jól hasznosítható bor.

Benedek Pincészet, Pinot Noir 2014

A jól iható és jó ár-érték arányú borok szempontjából én jó szívvel ajánlom. Könnyebb struktúra, piros bogyós gyümölcsök és pici földesség jellemzi. A hétköznapokra ideális választás lehet. Minden elismerésem, hogy a 2014-es évjáratban ilyen bort sikerült Benedek Péternek készítenie.

 

 

Ez is érdekelhet

Hírek - programok

Badacsony télen is izgalmas

2023. december 27.
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Hírek - programok

Borozz tudatosan!

2023. április 30.
Gasztronómia

Küldj egy üzenetet!