Bor
post-authorNémeti Sándor
2021. június 08.

Jammertal Cassiopeia Cabernet Franc 2011

post

A bordeaux-i fajtákra koncentráló villányi Jammertal Borbirtok borairól kevés szó esik a hazai borszférában, de ez talán azért van így, mert a pincészet elsősorban inkább a külföldi, azon belül pedig az ázsiai piacra összpontosít. S ez a prémium tételeinek az árazásában is tetten érhető: például a Koh-I-Noor széria borai 30 ezer forintért kaphatóak, a Cassiopeia pedig közel 13 ezerért. Igaz, a négy márka közül – Wunderlich, Jammertal, Koh-I-Noor, Cassiopeia – az első kettő, amely a kiskereskedelem és a gasztronómia számára készül, már sokkal barátságosabb árazású.

A Dr. Szűcs Róbert nevéhez köthető Jammertal Borbirtokról már egy korábbi bejegyzés alkalmával ejtettem néhány szót ITT. Az orvosi műszerek kereskedelmével foglalkozó Dr. Szűcs Róbert, aki egyébként a leggazdagabb magyarok egyike, kezdetben pénzügyi befektetőként társult a villányi borász, Wunderlich Alajos mellé, majd Jammertal Borbirtok néven vitte tovább a vállalkozást, Wunderlich Alajos pedig újraalapította a családi pincészetet. A Jammertal Borbirtok jelenlegi borásza Kövesdi Zsófia, aki Szabó Kata Veronikától vette át 2018-ban a főborászi stafétát. Zsófia tanulmányait Franciaországban és Portugáliában végezte, de ezen felül még dolgozott Kaliforniában, Ausztráliában és Új-Zélandon is.

A laikusok számára még egy érdekesség: a Jammertal, melynek jelentése siralomvölgy, egy dűlő név is. A termőhely az 1687-es szársomlyói csata után kapta a nevét. A legenda szerint még hetekig lehetett hallani a törökök jajgatását a csúfos vereség után, így innen a név is. Egyébként az agyagos lösz talajú terület a Villány városához legközelebb fekvő terület, és a kitűnő adottságai nagyon kedveznek a bordeaux-i fajtáknak, illetve a prémium borok készítésére.

A Cassiopeia cabernet franc a pincészet egyik legsikeresebb tétele, a 2011-es évjáratú összetételét pedig 90%-ban cabernet franc, 10% pedig merlot alkotja. A nagyon meleg évjárat a pohárban is visszaköszön, kifejezően intenzív illatában kezdésként a hordó aromái uralkodnak, de kis idő elteltével megjelennek az érett erdei fekete bogyós gyümölcsök, csillagánizs, szegfűszeg, őrölt fekete bors, füst, dohány, aszalt datolya, érett szilva és szilvalekvár is. Pihenve enyhe földesség, étcsoki, konyakmeggy járja át az illatát, csipkebogyóval, és egy furcsa kínai tigristapaszra emlékeztető jegy is. Kóstolva karakteres, szájkitöltő, krémes bor, szárító és szikár tanninnal. Dinamikus franc, melegítő alkohol, szájban kevesebb gyümölccsel. A hordó kissé szárít a korty végén, lecsengésében enyhe kesernye. Érezhetően minőségi, érett alapanyagból készült, de itt is, mint a Jammertal Cassiopeia Cabernet Sauvignon 2011-és évjárathoz hasonlóan hiányzik a frissesség. 

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Bor
Bor teszt-értékelés

Bock Cuvée 2013

2018. augusztus 22.
Hírek - programok

Bor, mámor, Bénye 2023

2023. augusztus 06.

Küldj egy üzenetet!