Bor
post-authorNémeti Sándor
2022. február 23.

Hat borász, tizenkét bor – második rész

post

Azzal a kéréssel fordultam különböző borvidékeken tevékenykedő hat borász ismerősömhöz, hogy ajánljon egy bort a saját pincészetétől, illetve egy másik bort is, egy másik borászattól. A két részes sorozat befejező részében a Badacsonyi borvidékről Janosh Von Beőthy, a Bükki borvidékről Borbély Roland, illetve a Tokaji borvidékről Kiss János tippjei következnek most. Aki kíváncsi a sorozat első részére, amiben a Villányi borvidékről Ipacs Szabó István, a Tokaji borvidékről Majoros László, a Neszmélyi borvidékről pedig Szivek Péter osztotta meg tippjeit és gondolatait, IDE kattintva elolvashatja.

Janosh Von Beőthy, Von Beőthy Pince

A Von Beőthy Pince 1998-ban kezdte meg újra működését, a Beőthy család több évszázados borászati hagyományainak fogytatását azelőtt csupán a termelőszövetkezetek korszaka szakította félbe egy rövid időre a XX. században. Beőthy János Németországban kezdett anno új életet, ahol a csúcsgasztronómiát kiszolgáló delikatesz és húságazat szereplője volt. Visszatérve Magyarországra az újrakezdés után 2,5 hektár önerőből vásárolt saját területen és 1 hektár felvásárlásával ellenőrzött biológiai termesztést folytat a Csobánc hegyen, 250 méter magasan. A Csobánci Piedone, azaz Beőthy János borainak javarésze a csúcsgasztronómiában kerül fogyasztásra, így megtalálhatóak az összes magyar Michelin-csillagos, illetve más neves éttermekben is.  

Von Beőthy Pince Sauvignon Blanc 2020

„Egy borász mindegyik borát egyformán szereti, ez alól én sem vagyok kivétel, de az utolsó alkotás mégis közelebb van a szívéhez. Burgundia iránti rajongásom egy sokak által ismert tényező, hiszen oda köt a breszi csirke (Poulet de Bresse) és a pinot noir. A chardonnay-ról nem is beszélve, de a legfontosabb mégis az, hogy ott tanulhattam a borkészítés csínját-bínját. Bordeaux-val pedig úgy vagyok, mit Petőfi a havasokkal. Most mégis egy Loire-völgyi fajtát szeretnék említeni, pontosabban a sauvignon blanc-t, mert ezt a világfajtát vettem fel utoljára a repertoáromba. Őshazája mindkét stílusát (Pouilly Fumé és Sancerre) szeretem.  Az egyik vibráló savaival és a zöld mező minden vegetatív illatával, a másik a mély, letisztult és komplexen tömör eleganciájával elbűvölő. Én megpróbáltam mindkét stílust előállítani és így sikerült két magyaros sauvignon blanc-t megalkotnom. Mindezek ellenére hálás vagyok a gondviselésnek, hogy szerintem a pincém  jelenlegi legjobb vörösbora, a 2018-as kékfrankos. Ez a bor felülmúlja a legendás 2012-es évjáratot, amit Szik Mátyás örökös magyar sommelier bajnok anno a hordóból megvásárolt a Four Season számára. Ez a bor rendelkezik egy olyan eleganciával, amit kékfrankosnál én eddig még nem éreztem és ezzel ez a fajta belépett nálam a világ nagy fajtái közé. Már palackba került, és Magnumba is tettem belőle valamennyit.”

Janosh Von Beőthy, forrás: Németi Sándor/WineArtCulture

Amit mástól ajánl: Vámos Attila Cabernet franc 2019

Vámos Attila azon kevés borászok közé tartozik, akinek borait kedvelem, mert különlegesek. Nem vagyok híve a bordeaux-i fajtáknak, mivel azok a tengeri klímához alkalmazkodtak, ami hazánkra nem jellemző, de a cabernet franc kivételt képez, és itthon, talán a fajtához illő legszebb fajborokat adja. Mint barát és kolléga, mindig kritizáltam a magas alkoholt Attila boraiban, nem azért mert kilógott és nem volt harmonikus a bor, hanem mert szerintem a sok alkohol képes egy közepes bort is az első pillanatban feljebb tornázni, amire az ő borainak nincs szüksége. Baráti vitát folytatunk még a pinot noir fajta szeretetéről és a turán megítéléséről is, de pont ez az egyik fűszer a borbaráti  és szakmai kóstolgatások során, ami viszonyunkat hosszú életűvé teszi. A 2019-es évjáratú cabernet franc kevesebb alkohollal rendelkezik és mégis gyümölcsösebb, mint elődei. Szép elegancia, ízjegyeiben tipikus franc. Nagy jövőt jósolok a bornak és kíváncsi vagyok a karrierjére.”

Borbély Roland, Gallay Pince

A Bükki Bika, azaz Borbély Roland az idei évben fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Gallay Pincének a tulajdonos-borásza. Kizárólag csak első osztályú dűlőkben gazdálkodik, első szőlőterületeit 1997-ben vásárolta, de csak 2002-től kezdett tudatosan borásznak készülni. Borbély Roland több magyar és külföldi pincészetnél dolgozott, majd 2012-ben indította Nyékládházán saját kis családi butikborászatát. Tapasztalatai szerint a Bükki borvidék országos viszonylatban is szenzációs borokra képes, célja pedig, hogy a saját borain keresztül megmutassa a borvidékben rejlő hatalmas potenciált.

Gallay Pince Pittyén 2017

„A 2022-es év elején egy "régi" újdonsággal jelentkeztünk, hiszen a 2012-es Gallay Bükk Blanc Pittyén borunk is egy dűlőszelektált tétel volt. Pincénk indulásakor ezzel a borral tudtunk bekerülni Michelin-csillagos éttermekbe. A most forgalomba hozott 2017-es Gallay Pittyén zenit-pinot blanc borunk gyorsan a kedvencünkké vált, rendkívüli karakterével és stílusával. Három és fél évig hordós érlelés után palackoztuk, illatában pörkölt magvak, behízelgő gyümölcsösség erőteljesen dominál. Ízében rendkívül kerek, krémes, tartalmas, hosszú bort sikerült készíteni. Igazi közönség kedvenc. 50% zenit, 50% pinot blanc saját termelésű, kézzel szüretelt termésből, legjobb válogatott hordókban érlelt bor.”

Gallay Pince Bükki borvidék
Borbély Roland, forrás: Borbély Roland

Amit mástól ajánl: Edelin Pince Blauburger 2018

„Néhány  évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Bükki Borvidéki Edelin Pince tulajdonosaival,  ahol megdöbbenve tapasztaltam, hogy  vörösboros borvidékek borait  is maga mögé  utasító tételek készülnek. A rendkívüli adottságokkal rendelkező edelényi Császta dűlőből szüretelt,  prémium alapanyagból készült 2018 évjáratú Blauburger fajtaboruk egyszerűen levett a lábamról. 18 hónap új  tölgyfahordós érlelés után került a palackba. Kirobbanó gyümölcsös illatkavalkád rengeteg hordófűszerrel, ízében lehengerlő komplexitás és selymes kerekség jellemzi. Igazi örömbor!”

Kiss János, Trifecta Borászat

Kiss János, a Tokaj-hegyaljai gyökerekkel rendelkező borász, mint egy korábban vele készített interjúmban (ITT olvasható) is leírtam, 2005-ben egy frontális baleset és egy rossz műtét után, egy orvosi műhibával a háta mögött újra kellett kezdenie az életét. Magáról mindig szerénységgel beszél, borász társairól pedig nagy alázattal. Bár a megélhetés miatt sok mindennel foglalkozott eddig az életben, mégis rá kellett jönnie, hogy a föld, a szőlőművelés, a borkészítés és a természet szeretete mindig erősebben hatott rá. 

Trifecta Borászat Szent Tamás Furmint 2017

„Sokan ismernek a saját borászat és a borkereskedelemben eltöltött éveim miatt. Most már 5 éve a Trifecta Tokaji részének borászati vezetésével foglalkozom. Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan bírom a rengeteg munkát, de akinek hozzám hasonlóan a szakmája a hobbija is egyszerre, a sok munka nem teher. Kedvenc fajtám a furmint, melyből a Trifecta 2017-es évjáratú Szent Tamás Furmint tételét szeretném ajánlani most. Ez az egyik kedvencem, több szempontból is mérvadó bort kóstolhatnak, akik felbontják. A 2017-es év mind száraz, mind pedig édes borok tekintetében kitűnő évjárat volt. Nagyon hosszú, 36 hónapos nagyhordós 500 literes hordóban finomseprős  érlelést kapott az alapanyag. Komoly, még picit cseres a bor, de olyan, mint egy ékszerdoboz. De itt nem drágakövek, hanem  fűszerek és gyümölcsös ízek díszítik a bort. Széles, komoly nem mindennapi tétel, aki kóstolja egy izgalmas élménnyel fog gazdagodni.”

Breitenbach Pince
Kiss János, forrás: Németi Sándor/WineArtCulture

Amit mástól ajánl: Gallay Pince Kabar

„Kedvenc fajtám közé tartozik a kabar, amit legnagyobb felületen Tokajban termesztenek. Borbély Roland barátomat nagyon régen ismerem, és mint a Bükki borvidék vezető prémium borászata elkezdett foglalkozni a kabar szőlőfajtával. Hihetetlen munkát öl ennek a fajtának a népszerűsítésébe, s egyben kivételes borokat készít a pincéjében. A Gallay Kabart ajánlom, mint a fajta egyik kiemelkedő száraz borát. Komoly, komplex, gyümölcsös és elegáns bort készít belőle.”

Ez is érdekelhet

Gasztronómia

30 perces spenótos kagyló

2021. április 26.
Hírek - programok
Recept

New York sajttorta

2015. december 21.
Gasztronómia
Bor teszt-értékelés

Pezsgés

2021. december 27.

Küldj egy üzenetet!