Bor
post-authorNémeti Sándor
2022. január 10.

Kamocsay Ákos: Igazán büszkék lehetünk!

post

A Magyar Borszakírók Köre hatodik alkalommal értékelte azokat a magyar borászok által készített fehér- és vörös- – száraz és félszáraz – borokat, amelyeket a tagok az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből állították össze a legjobb tételek 12-es borlistáját. Fehérbor kategóriában, mint ezt már korábban is írtam a Kamocsay Prémium Chardonnay 2019-es évjárata nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat, s ezzel a díj történetében első alkalommal került a díj Neszmélybe. Ennek apropóján Kamocsay Ákossal beszélgettem.

Mit jelent ez a díj számotokra, illetve tágabb értelemben a Neszmélyi borvidéknek?

Szerencsére ennek már volt előzménye, hiszen 2019-ben a szintén Neszmélyi borvidéken tevékenykedő Kősziklás Borászat 2018-as szürkebarátja már szerepelt a listán, a magunk részéről pedig a mostanival együtt az elmúlt hat évben már háromszor is bekerültünk a Kamocsay Prémium borokkal a Super 12-be. Elsőként a 2015-ös évjáratú Ihlet Cuvée-vel, majd következett a 2017-es olaszrizlingünk, és most szintén nagy büszkeségünkre a Kamocsay Prémium Chardonnay 2019-es évjáratú borunkkal. Utóbbi valóban elsőként nyerte el neszmélyi borként fehér kategóriában a Magyar Bor Nagydíját. Ennyi kiváló bor között a legjobbnak lenni óriási elismerés, öröm és megtiszteltetés számunkra, illetve egyben az egész Neszmélyi borvidék számára is, mely hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt években. Jóleső érzés tapasztalni, hogy számtalan elismerés igazolja vissza számunkra a boraink készítésébe belefektetett minőségi munkát.

Ennyi év borászkodás után hogyan látod a Neszmélyi borvidéket?

50 éve borászkodom, s ebből közel 30 évet a Neszmélyi borvidéken töltöttem el. Személyes meggyőződésem, hogy fehér bor tekintetében Neszmély az ország egyik, ha nem a legjobb borvidéke. Szerencsére ma már egyre többen gondolják így a borvidéken. Ezen esetleg néhányan vitatkoznának más borvidékekről, de mi, akik itt tevékenykedünk és hosszú évek óta készítünk borokat, meg vagyunk erről győződve. Én is, és most már egyre több neszmélyi borász azon munkálkodunk, hogy mások is így gondolják. Fantasztikus borvidéken élünk és dolgozunk, mely egyaránt alkalmas a könnyedebb és tartalmas fehér borok készítésére is. Éppen tegnap volt egy összejövetele a Neszmélyi Borút Egyesületnek, előkészítve a már hagyományossá vált Tavaszi Kvaterka rendezvényt, ahol 2022-ben legnagyobb örömünkre több mint harminc neszmélyi borászat vesz majd részt. Ez a szám óriási dolognak számít, hiszen akkor, amikor elkezdtük a munkát a borvidéken, alig volt itt néhány borászat.  

Már a kezdetektől ennyire egyértelmű volt, hogy a chardonnay jól érzi magát Neszmélyen?

Egyáltalán nem. 1993-ban jöttünk Neszmélyre, és itt, ezen a csodálatos panorámával rendelkező helyen kezdtünk bele a mára már világszínvonalú borászatnak az építésébe. Mint ismeretes, a Hilltop úgy indult, hogy volt egy angol piaca, de Magyarországon az első években még kevésbé volt ismert a borfogyasztók körében a Hilltop név. Azóta rengeteg energiát és munkát fektettünk abba, hogy ez megváltozzon. Ma a Hilltop név egyet jelent a megbízhatósággal, a jó ár-érték arányú borokkal, és mi továbbra is azon munkálkodunk, hogy ez így is maradjon. Kezdetekben szőlőtelepítés szempontjából az volt a fő szempont számunkra, hogy mit tudunk majd Angliában eladni. Akkoriban az olaszrizling volt a főfajta a borvidéken, de ebből – bármennyire is jól érezte magát itt a szőlőfajta – nem igazán tudtunk borokat külföldön eladni. Így kezdtünk egyre jobban az eladhatóbb és keresettebb chardonnay-val foglalkozni, és csak menet közben derült ki, hogy Neszmélyen kiválóan érzi magát a szőlőfajta. Ma már összesen 400 hektárt művelünk, ebből különböző fekvésű dűlőkben 100 hektár chardonnay-t.

2017-ben készült egy történelmi chardonnay dűlőválogatás. Lesz még ilyen alkalom a jövőben?

Ezt az adott helyzet fogja meghatározni, de nem tartom kizártnak. Az említett 2017-es 6 tételből álló válogatás abból a célból készült, hogy megmutassuk a Neszmélyi borvidék sokszínűségét és gazdagságát, mindezt egy évjárat azonos fajtáján keresztül, szinte azonos elkészítési mód mellett. Izgalmas dolog megtapasztalni, mennyire más-más arcát mutatja a különböző dűlőkben szüretelt chardonnay. Limitált számban készült, de aki esetleg szeretne belőle rendelni, még van a Hilltop pince mélyén néhány belőle.

Visszatérve a Magyar Bor Nagydíj 2021-re: rengeteg borverseny van már Magyarországon, számodra mitől különleges a Magyar Borszakírók Köre által alapított Magyar Bor Nagydíj, és a Super 12 lista?

Bekerülni a Super 12-be eleve nagy dolog és hatalmas megtiszteltetés. Olyan emberekből áll a zsűri, akik azon dolgoznak, hogy a magyar bor hírnevét jobbá tegyék, folyamatosan kóstolnak, írnak a borokról, járják a pincészeteket, állandó vendégei a boros rendezvényeknek, tisztában vannak a trendekkel és komoly rálátással bírnak a piacra. Nem csak véleményt formálnak a borokról, hanem az írásaik által a fogyasztókat edukálják és folyamatosan tájékoztatják. Ami a verseny menetét illeti, ez is nagyon tiszta és átlátható szempontok alapján történik: a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat borait, amelyek megítélésük szerint „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesek”, majd a legtöbb jelölést kapott 12-12 fehér- és vörösbort két bizottság kétszer is vakkóstoláson értékeli és pontozza. Ha többszöri kóstolás után egy ilyen szakmai zsűri úgy ítéli meg, hogy a te borod a legjobb, az óriási örömöt jelent. Szerénység nélkül elmondható, hogy igazán büszkék lehetünk. Tapasztalataim szerint komoly hírverése és értéke van a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjnak. Számomra, de szerintem minden borász számára is, komoly presztízst jelent benne lenni a Super 12-ben.

Mit kell tudni a győztes Kamocsay Prémium Chardonnay 2019 borról?

Emlékeim szerint 2019 jó évjárat volt, bár nem volt kifejezetten különös. A győztes chardonnay egy birtokbort rejt magában, s a különböző dűlők érett alapanyagából készült. Kifejezetten igyekeztünk egy gömbölyű gyümölcsös bort készíteni, ami kitölti az ember száját és édeskés érzetet, teltséget ad. Ehhez pedig társul a chardonnay szőlőfajtának az ízvilága. Mindezt úgy értük el, hogy három hónapig seprőn tartottuk, időnként felkeverve, ettől pedig finoman krémes lett. Szintén fontos kihangsúlyoznom, hogy a bor nem volt hordóban, hanem palackozás előtt az alapanyag acéltartályban érlelődött 14 hónapon keresztül.  

Hogyan fogadták a borvidéken a hírt?

Bár azóta csak kevés emberrel sikerült személyesen beszélnem, mindenki tud a díjról és a gratulációk is folyamatosan érkeznek. Például alig hogy megjelent január 3.-án a hír, rövid időn belül már Bencsik János parlamenti képviselő, a Neszmélyi Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke üzenetben gratulált nekem. Rá pár percre egy másik országgyűlési képviselő tett fel gratulációval a közösségi médiában egy régi képet Neszmélyről rajta a Hilltop borászattal. Tegnap rádióban és tv-ben is nyilatkoztam, ma éppen a Magyar Turisztikai Ügynökség hívott fel, hogy szeretnének egy filmet csinálni a Hilltopról, így az eredmény kihirdetése után elég mozgalmasak lettek a napjaim.  

Milyen volt a Hilltop számára a 2021-es év?   

Érdekes, izgalmas, egyáltalán nem szokványos éven vagyunk túl. Eleve azzal kezdődött, hogy egy hónapos késéssel kezdett el fakadni a szőlő. A tenyészidő folyamán aztán nagyjából két hetet be tudott hozni, így a normál évekhez képest majdnem egy hónappal később szüreteltünk. Mindent összevetve az általános összkép mégis bizakodásra ad okot, szerintem szép borok fognak majd születni. A Covid rányomta mindenki életére, így a miénkre is a bélyegét. Piaci szempontból mégis sikeres éven vagyunk túl, ami annak köszönhető, hogy borainkkal elsősorban nem a HoReCa szektorban vagyunk jelen. Szerencsére egyáltalán nem tapasztaltunk visszaesést az eladásokban, sőt. És ez az angol piacra - ahová a borainknak közel 80%-át exportáljuk - is érvényes. Rengeteg technológiai fejlesztést sikerült megvalósítanunk a múlt évben, amiknek köszönhetően sokkal könnyebb lesz borászati szempontból az életünk. Sikeres évet zártunk 2021-ben, és a Magyar Bor Nagydíjon elért eredménnyel sikeres évvel nyitottuk meg a 2022-et is.

Fotók: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés

VinArt Villányi Franc 2017

2021. március 26.
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Bor

6 izgalmas bor húsvétra

2024. március 25.
Bor teszt-értékelés

Küldj egy üzenetet!