Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. január 09.

Keresztes Ákos: stresszmentes éven vagyunk túl

post

Divatos lett véleményekkel dobálózni Tokajról – mondta Keresztes Ákos, a tarcali Myrtus Pince fiatal tulajdonosa és borásza a vele készített interjúmban, ami ITT elérhető azok számára, akik lemaradtak róla. Keresztes Ákos, mint már írtam, pályafutása alatt megjárta a Patricius Borházat és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokot, szerény, halk szavú, és csak akkor beszél, ha valami fontosat akar elmondani. Különben inkább hagyja, hogy a borai szólaljanak meg helyette. A sorozatom újabb részében, most ő osztja meg gondolatait a 2019-es évjáratról, illetve arról, hogy milyen tervekkel várja az idei évet:

„A kiemelkedő 2016-os, 2017-es, és az édes borok szempontjából szintén jónak mondható 2018-as év után, a bortermelőben mindig benne van egy fajta félelem, hogy előbb-utóbb következni fog egy gyengébb szüret, évjárat. Szerencsére 2019 egy majdnem klasszikusnak mondható évjárat volt. A vegetáció az első hónapokban nem hozta a már megszokottnak mondható szélsőségeket. Bár voltak aszályosabb periódusok, de a kritikus időpontra mindig érkezett annyi csapadék, hogy a tőkék zavaratlanul tudjanak fejlődni. Hozzáteszem, hogy mi zömében öreg tőkéken dolgozunk, így a gyökérzet a mélyebb rétegekből is tudja pótolni a vizet. A zöldmunkákat időben el tudtuk végezni, csak a gyomkontrol okozott időnként nehézségeket. A seregélyek idén is megkeserítették az életünket, a muskotályunk teljes mennyiségét a madarak tették tönkre. Ami még érdekesség, hogy egyes területeken - például Vigyorgó-dűlőn, ami egy jó vízellátott terület – fél termést hozott a szőlő, így nem volt szükség zöldszüretre, míg a többi, magasabban fekvő dűlőinkben, erősen kellett ritkítani a termést. A száraz borokat is szeptember közepén szüreteltük, optimális érettségben. Akár a pezsgő alapoknál, a száraz boroknál is a cukor, sav és a fenolos érettség is egy időben következett be. Eltarthatóság szempontjából a 2019-es szárazak szép jövő elé néznek. A rendkívül száraz, meleg október viszont nem kedvezett az aszúsodásnak. Nagy felületen későn jelent meg a botritisz a szőlőn, és mire igazán nagy mennyiségű és minőségű beérés lett volna, beköszöntött a csapadékos idő, ami miatt csak egy generációnyi aszúszemet tudtunk leszüretelni a tőkékről. 

Összegezve, azt lehet mondani, hogy a szőlő szempontjából stresszmentes éven vagyunk túl. A 2019 pezsgő és száraz bor szempontjából egy nagyon gazdag, valószínűleg hosszú életpályájú évjárat lesz. Az édes borok kevésbé lesznek jellemzőek erre az évjáratra, viszont ami elkészült azt nyugodtan le lehet venni majd a vinotékák polcairól, vagy megrendelni a webshopunkról. „  

Borítókép: Myrtus Pince facebook oldal  

Ez is érdekelhet

Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Recept

Füstölt lazacrózsák

2017. április 07.
Bor teszt-értékelés
Gasztronómia
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!