Bor
post-authorNémeti Sándor
2022. augusztus 25.

Kiváló magyar biobor, 2000 forint alatt

post

Koch Csaba családja hosszú generációk óta művel szőlőt a Hajós-Bajai borvidéken. Mint egy korábbi látogatásom alkalmával elmondta, ő maga 2000-től indult el tudatosan a minőségi borkészítés útján, az utolsó 10 év pedig gyakorlatilag semmi másról nem szólt számára, mint a minőség fokozásáról és az új utak kereséséről: többek között a hagyományos eljárással készített pezsgőről, melyet 2016-tól minden évben elkészít, a Vin Art néven futó villányi pincészetéről, a bio módra való átállásról.

Egyébként Koch Csaba a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetével együttműködve évek óta részt vesz a rezisztens szőlőfajtákkal folyó hazai kísérletekben. Jelenleg 33 fajtát tartalmazó gyűjteménnyel rendelkezik a birtokon és 2019-ben már elkészítette első saját bioborát is. Alapvető filozófiája, hogy csak egészséges szőlőből lehet kiváló borokat készíteni, ezért évek óta nem használ rovarirtó szereket az ültetvényeken, és gombaölőkből is csak az Agrár Környezetgazdálkodási programban engedélyezett, környezetkímélő szereket alkalmaz. Mert hitvallása szerint, ha azt szeretnénk, hogy száz év múlva is lakható legyen a bolygó, akkor az egészségünket szem előtt tartva, legyen szó mezőgazdaságról, borászatról vagy iparról, fenntartható termelési rendszerekben kellene gondolkodnunk. Ezt teszi ő is a lehetőségeihez mérten a bácskai zsíros feketeföldben gazdag Borotán.

Nemrég felépült két új üzeme is: az egyik a bioborok készítésére szolgál, a másikban már saját frissen préselt gyümölcsleveket is készít. És mi a siker titka? Nos, Koch Csaba szerint a válasz nagyon egyszerű: a pozitív gondolkodás, hiszen ez segítette őt is át a nehéz pillanatokon. Mert nehéz idők bőven voltak számára. Bizonytalan időkben vágott bele a borászkodásba, de a belső indíttatás, az akarat és a pozitív gondolkodás, amihez szorgalom, kitartás és szaktudás is társult, hozzájárult ahhoz, hogy átvészelje a nehéz időszakokat. Koch Csaba jelenleg 150 hektáron gazdálkodik, de ezen felül jelentős mennyiségben vásárol is szőlőt, s így évente - igyekezve minden fogyasztói igényt kielégíteni- nagyjából 800 ezer palack bort készít.

De mi is valójában a castellum, és miért kezdett bele Koch Csaba a rezisztens szőlőfajtákkal való munkákba? A chardonnay-val egy időben fakadó és körülbelül egy héttel korábban érő, nagyfokú ellenállósággal bíró fehérborszőlő-fajta Szerbiában Panonija néven került regisztrálásra. Egyébként évről-évre kiegyenlítetten jól terem és termésbiztonsága is kiemelkedő. Az Év Bortermelője díjjal kitüntetett Koch Csaba – akit nemrég a Magyar Bor Akadémia elnökének választották – meggyőződése, hogy a vegyszermentes boroké a jövő, közben elmondása szerint olyan genetikai háttérrel rendelkező fajtákat kell találniuk, amikből valóban biotermesztéssel lehet eredményesen és gazdaságosan előállítani kiváló minőségű, tiszta borokat. Ezért is indult néhány éve a rezisztens fajták irányába, amiknek művelése alkalmas terepet biztosít a bio borok készítésére. Nem csak szerinte, hanem az Európai Unió környezetvédelmi politikájának törekvései szerint is a rezisztens szőlőfajtáké lesz a jövő. Koch Csaba úgy véli, hogy 10-15 éven belül egyre nehezebb lesz hagyományos szőlőfajtákat művelni, hiszen sok ma engedélyezett szer tiltólistára fog kerülni, ami megnehezíti majd a termelők életét. A kézenfekvő megoldás pedig a rezisztens fajták termelése.

A most kóstolt 2020-as évjáratú castellum a címkén leírtak szerint kis fahordóban érlelt, mely boldog, szabadon növő, új, innovatív szőlőfajtából készült, a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal. A végeredmény pedig egy rendkívül jól iható, nagyon jó ár-érték arányú fehérbor lett. Egy igazi nyári bor, hízelgős, gazdag, friss és áradóan gyümölcsös. A korty zamatos, kiegyensúlyozott, pont az a fajta bor, amit nem elemezni kell, hanem tölteni belőle még egy pohárral. Jelenleg a 2021-es évjárat kapható a polcokon, de biztos vagyok benne, hogy az is hozza az elvárt szintet.

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!