Bor
post-authorNémeti Sándor
2021. március 26.

VinArt Villányi Franc 2017

post

Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Hajós-Bajai borvidéken található Koch Borászat. Koch Csaba borász-tulajdonos eddigi munkásságát számtalan díjjal ismerték el, ilyen például a 2014. Év Pincészete, 2019-ben az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetsége (CEUCO) által odaítélt Legjobb Európai Borászat cím, illetve az Év Bortermelője díj.

A sváb származású Koch Csaba borászatának története az 1991-ben nagypapájától ajándékba kapott 0,2 hektáros területtel kezdődött, melyet kemény munkával közel 10 év alatt 30 hektárra bővített. Csaba 2000-től indult el tudatosan a minőségi borkészítés útján, az utolsó 10 év gyakorlatilag a minőség fokozásáról és az új utak kereséséről szólt. Ennek köszönhetően a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetével együttműködve évek óta részt vesz a rezisztens szőlőfajtákkal folyó hazai kísérletekben, egy régi álmát valóra váltva 2016-ban a pezsgő készítésébe kezdett bele, átállt a bio módra, s nem utolsó sorban felismerve a Villányi borvidékben, főleg a vörösborokban lévő lehetőségeket, VinArt néven Nagyharsányban pincészetet alapított. Koch Csaba jelenleg 150 hektáron gazdálkodik, de ezen felül jelentős mennyiségben vásárol is szőlőt, s nagyjából 800 ezer palack bort készít évente.

A Siklóstól 8 km-re keletre, Villánytól nyugat-délnyugatra 6 km-re található VinArt borászat szőlőültetvényei a Diósviszlói Imre-völgyben találhatóak. Mint a pincészet oldalán is olvasható, termőterületeiken jellemző a hektáronkénti magas tőkeszám, terméseiket korlátozzák, kézi szüreteléssel szedik, majd boraikat válogatás után a modern technológia és a hagyományos borkészítés ötvözésével készítik. Első boraikat 2007-ben készítették és 2010-ben kerültek a forgalomba. Mint a legutóbbi látogatásom alkalmával Koch Csaba elmondta, ahogyan az életben, úgy a boraiban is a minőségre és a harmóniára törekszik, közben a Hajós-Bajai és a villányi tételeinél is igyekszik egyedi, jól felismerhető borokat készíteni. Ha valaki bővebben is kíváncsi a Koch Borászat újdonságaira, szerezze be a márciusi VinCE Magazint, ahol egy Koch Csabával készített interjúm is olvasható. Pár napig még biztos elérhető az újságárusoknál országszerte, egyébként egy izgalmas cikkem is olvasható benne vizekről és ásványvizekről.  

Most a 2017-es VinArt prémium cabernet franc-ja került felbontásra, de ha az időm és energiám is engedi, majd egy hajós-bajai boráról, illetve a pezsgőjéről is fogok írni a közeljövőben néhány sort.  

VinArt Villányi Franc 2017

Koch Csaba nagyharsányi VinArt pincészetének 2017-es évjáratú prémium franc-ja több elismerésnek is a büszke tulajdonosa, például Az Országház Bora 2020 borkiválasztáson a cabernet franc kategóriában nyerte el ezt az elismerést, a 2020-as Villányi borversenyen a 215 benevezett vörös minták közül lett aranyérmes, de 2020-ban a Vinagora nemzetközi borversenyen szintén aranyérmes lett. Maga az alapanyag 13 hónapos kishordós érlelést követően palackban pihent, míg az üzletek polcaira került, és 4320 palack készült el belőle.

Tartalmas, összetett és koncentrált illatában sok érett gyümölcs, aszalt szilva, étcsokoládé, kökény, áfonya, némi földesség, de aromajegyeiben a domináns hordóhasználat is kiveszi a maga részét. Szájban határozott, kissé szikár, rakoncátlan tanninszerkezet, viszonylag nagy test és magas beltartalom jellemzi. Koncentráltsága és teste miatt ételek remek kísérője, például szarvas vagy vaddisznóból készült fogások mellé ajánlom, de egy szivar is remek társa lehet. 

Fotók: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Gasztronómia
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés
Gasztronómia
Bor interjú
Gasztronómia interjú
Recept

Sült, ropogós édesburgonya

2020. október 02.
Recept

Küldj egy üzenetet!