Hírek - programok
post-authorNémeti Sándor
2020. január 03.

Ezek a legjobb borok 2019-ben a borszakírók szerint

post

Legalábbis a Magyar Borszakírók Köre szerint. Szakmai szervezet, amelynek én is tagja vagyok. Sajnos 2019 és 2018-ban sem tudtam részt venni a vakkóstoláson, mivel külföldön voltam, de öröm számomra, hogy 2019-ben három általam ajánlott bor is felkerült a végső listára.

Fehérbor kategóriában a hegymagasi Szászi-birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörösborok között pedig a villányi Tiffán’s-pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

A szakmai szervezet negyedik alkalommal értékelte azokat a magyar borászok által készített fehér- és vörös- – száraz és félszáraz – borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobb tételek 12-es borlistáját. A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat borait, amelyek megítélésük szerint „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesek”, majd a legtöbb jelölést kapott 12-12 fehér- és vörösbort két bizottság kétszer is vakkóstoláson értékeli és pontozza. A 2019-es Super 12 listán ezúttal 14 borvidék képviseltette magát, a legtöbb borral Villány (5) és Szekszárd (4), míg Balatonfüred-Csopak, Eger, Etyek és Tokaj 2-2 tétellel szerepelt a döntősök között. A Magyar Bor Nagydíjjal járó trófeákat és okleveleket ünnepélyes keretek között január 25-én a debreceni Déri Múzeumban adják át.

Íme, a lista:

Fehérek

Barta Pince Öreg Király Dűlő Furmint 2017

Györgykovács Imre Nagy-Somlói Olaszrizling

Figula Pince Köves 2016

Gallay Blanc 2016

Kovács Nimród Battonage 2015

Szászi Birtok Kabócás Olaszrizling 2015

Dobosi Pincészet Kéknyelű 2017

Gál Lajos Kamra-völgyi Egri Csillag 2018

Dobogó Pincészet Tokaji Furmint 2017

Hernyák Birtok Altberg 2015

Konyári Pincészet Loliense 2018

Kősziklás Borászat Szürkebarát 2018

Vörösök

Vesztergombi Pincészet Turul 2016

Bakonyi Péter Cabernet Franc 2017

Bott Frigyes Kadarka 2017

Ipacs Szabó István Nászút helyett 2016

Balla Géza Feketeleányka Selection 2016

Etyeki Kúria Kékfrankos 2015

Mészáros Pál Ohmerops 2016

Heumann Lagona 2015

Eszterbauer Borászat Tüke Bikavér 2016

Heimann Családi Birtok Barbár 2016

Riczu Pince Villányi Kékfrankos 2017

Tiffán Ede Grande Selection 2015

 

Ez is érdekelhet

Kultúra

Koreai koncertek novemberben

2023. október 24.
Gasztronómia
Gasztronómia
Gasztroturizmus
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Bio siller a Mátrából

2021. július 13.

Küldj egy üzenetet!