Bor
post-authorNémeti Sándor
2021. október 06.

Első próbálkozás

post

Majoros László, tarcali borász történetében eljött az a pillanat is, hogy kínálatát egy habzóborral szélesítse, mely Majoros & Pearls névvel került a piacra. Hogy a pincészete online felületén kívül hol kapható még, arról viszont nincs információm. A Lilla névre keresztelt 6 puttonyos aszú társaságában a házassági évfordulómra kaptam tőle augusztusban Tarcalon, de csak most a napokban került végül felbontásra.

Mint a Majoros Birtok oldalán is olvasható, Majoros László meggyőződése, hogy a furmint és a hárslevelű 3,5 bar palacknyomás alatt is szépen működik együtt. Egyébként a borász egyre fontosabbnak látja Tokajban a frissebb stílusok kialakítását, a jól ihatóság, könnyű értelmezhetőség jegyében kidolgozni, mindezt annak érdekében, hogy Tokajt megszerettessék az emberekkel. Mint meséli, még tanulnia kell ezt a műfajt, de minden esetre nem tartja kizártnak, hogy egyszer esetleg pezsgővel is megpróbálkozzon.

Visszatérve a 2019-es évjáratú habzóborra: a gyorsan feldolgozott hárslevelűt hűtött tartályban érlelve házasította a furminttal, amely ugyancsak rövid ideig fahordóban kerekedett. A jelek szerint semmi szégyenkezni valója nincs Majoros Lászlónak, a habzóbor jól iható, kellemes, tiszta, friss, és zamatos. Pont az a fajta, amelyből megkíván az ember még egy pohárral. Pontozás, illetve illat- és ízjegyek felsorolása helyett legyen annyi elég, hogy kíváncsian várom a folytatást.     

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Bor interjú
Gasztronómia

30 perces spenótos kagyló

2021. április 26.
Bor interjú
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!