Bor
post-authorNémeti Sándor
2017. augusztus 17.

Menjetek Tállyára! Bemutatkozott a SZÓLÓ Fine Wine

post

Egyrészt azért, mert szerencsére egyre több pincészet bontogatja ezen a vidéken szárnyait, másrészt pedig azért, mert a fiatal történettel bíró, és természethű borokat készítő SZÓLÓ Fine Wine borait kereskedésben nem, csak a pincészetnél találjátok meg.

No, meg persze jó néhány top-étteremben, többek között magyar és külföldi Michelin-csillagos étteremben is. Nem mellesleg Éless Tímea és Éless Tamás a pincészet tulajdonosai rendkívül szimpatikusak, céltudatosak, és határozott kézzel készítik a borokat. Még akkor is, ha bevallottan a kísérletező útját járja jelenleg a pincészet. Tímea, aki tállyai gyökerekkel rendelkezik 2009-ben kapott egy kis szőlőterületet, 2012-ben pedig férjével együtt kezdtek további szőlőterületeket vásárolni, majd végül 2014-ben palackoztak először borokat. Jelenleg 7 hektáron gazdálkodnak, a területeik főként Tállya körül találhatók. Olyan dűlőkben vannak ültetvényeik, mint a Dukát, Tökösmály, Bártfai, Hetény, Palota, Ötvenhold, Sípos, de Mád északkeleti részén, a Vilmány-dűlőben is rendelkeznek 0,8 hektárral. Boraikkal a terület adottságait szeretnék megmutatni, és szinte mindent a természetre bíznak, kivéve az erjesztési hőmérsékletet. A szőlőben integrált gazdálkodást folytatnak és a lehető legkevesebb növényvédő szert alkalmaznak. A birtok hivatalosan is a biominősítési folyamat alatt áll. Tímea és Tamás a Kalina Kádárüzem hordóit használják és minden évben az alapanyag savtartalmának megfelelően választják ki, hogy milyen fajta hordókban szeretnének erjeszteni. Vallják, hogy nem csak nekünk, borfogyasztóknak, hanem a bornak is füle van, és hiszik, hogy ha kellő ráhangoltsággal művelik az ültetvényeket, nyúlnak az alapanyaghoz és kezelik a borokat, akkor az eredmény megszólal. A zeneművészet iránt fogékony házaspár például zenei kifejezésekkel próbál utalni az elkészített borok stílusára, sőt, a borokhoz általában zenéket is szoktak ajánlani.

Július 19.-én a SZÓLÓ Fine Wine Puro premierjén, illetve a 2015-ös és 2016-os borok portfolio bemutatóján jártam, melynek a Michelin-csillagos Costes Downtown adott otthont. A borokhoz Pongrácz Péter az étterem head sommelier-je, és Tiago Sabarigo - Miguel Rocha Vierra egykori tanítványa - állították össze a kísérő falatkákat.

SZÓLÓ Contra 2015

Hordóban erjesztett, fajélesztős rozé a déli-délnyugati fekvésű Dukát-dűlőből, mely műfajilag és szerkezetileg is távol áll az átlagos tutti-fruttis magyar rozé-boroktól.  Kissé zárkózott és félénken nyit a pohárban, de idővel kirajzolódnak benne a zamatos gyümölcsök. Illat-és ízjegyeiben eper, érett citrusok, vérnarancs, piros grapfruit, díszítésként pedig kevés hordó, zöldfűszerek és ribizli. Csak a lecsengése rontja némileg az összhatást…(zweigelt és blauburger házasítás, készült 625 palackkal)

SZÓLÓ Frivolo 2016

100% furmint a mádi Vilmány-dűlőből, két ütemben szüretelve szeptember végén, illetve október elején, mely a speciális 12 mm falvastagságú 675 literes porcelán tojásedényben erjedt, majd érlelődött is. Bizonytalanság és fülledtség illatában, mellette pedig almás-körtés jegyek, citrusok, friss szőlő, szőlőcukor és virágok. Feszes szerkezet, a korty vajas-sós beütése és a maradékcukor szerencsére tompítanak az éles savakon. (palackszám: 530)

Étel: Fekete királyhal tartár zöld alma granité

SZÓLÓ Parlando 2015

A köves, riolitos, nehezen művelhető keleti fekvésű Bártfai-dűlő furmint (80%) és hárslevelű (20%) termése, melyet egyben szüreteltek november elején. Mélyebb és koncentráltabb illat, amelyből a hárslevelű szépen kiveszi a szerepét, lédús almával, körtével, citrusokkal, őszibarackkal, akácmézzel és finom birses jegyekkel. Érett, puha savak, szerkezetét lezserség és komolyság egyaránt jellemzi, a maradékcukor viszont a többi elemhez képest egy kvárttal magasabb. Lecsengésében diszkrét hordós jegyek és citrusok. Gazdag, tartalmas bor, és mivel szélesebb a textúrája, komolyabb ízeket is elbír. Az est legszebb étel-bor párosítása. (palackszám: 348)

Étel: Kacsamell tabouleh és gránátalma

SZÓLÓ Gracioso 2016 (minta)

Az alapanyag fele új, light pörkölésű hordóban erjedt, a másik fele pedig tartályban. Friss, limeos, grapefruitos, köves, sós, fehérhúsú gyümölcsös, kiegészítésként zöld-és édesfűszerek. Egyelőre még nyers és nagyon fiatal. Mind illatában, mind ízjegyeiben a hordó még komoly szerepet játszik, szerkezetileg szikár, keményvonalas bor. Időre van szüksége. Az étel jól eltalált sóssága és a marhapofa zsírossága jól harmonizált a bor savszerkezetével.  (85%furmint, 15% hárslevelű, palackszám: kb. 550)

Étel: Marhapofa édesburgonyával és jus.

SZÓLÓ Puro 2016

A nap főszereplője, mely kén hozzáadása nélkül, szűretlenül, derítetlenül lett letöltve.  Szintén a speciális 12 mm falvastagságú 675 literes porcelán tojásedényben készült, melyet az Éless-házaspár az újdonságok után kutatva talált néhány éve egy ausztrál honlapon. A Puro alapanyaga a déli kitettségű rész, riolitos-bazaltos talajú Sípos-dűlőből származik, 60 éves tökékről. Szokatlan illat és ízjegyek, de mindenképpen izgalmas kísérletezés, sós, citrusos, fehérhúsú gyümölcsökkel, mézzel, pici szénsavval, és kesernyével utóízében. Percről-percre új arcot mutat a pohárban, érdemes neki kis időt és türelmet szentelni. Ízében visszafogottabb, a korty enyhén krémes és sós, de inkább a citrusok dominálják, több maradékcukor viszont szebbé és izgalmasabbá tudná varázsolni. Várjuk a folytatást! (furmint, palackszám: 770)

Étel: Érlelt Parmiggiano Reggiano olivával

SZÓLÓ Aszú 2016

Friss és egyedi karakterű aszú 304 g/l maradékcukorral és 13,6-os savakkal. Sárga-és őszibarack kavalkádja, trópusi gyümölcsök, virágméz, kandírozott narancs, és leheletnyi zöldfűszeres vonulat. Sűrű, selymes, energetikus, magas savszerkezetű, lendületes bor. Izgalmas lesz pár év múlva újból kóstolni, remélem lesz majd alkalmam rá.

Képek: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Hírek - programok

Eger különleges fehér bora

2022. augusztus 18.
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Küldj egy üzenetet!