A napokban idősebb lettem egy évvel, remélem, hogy bölcsebb is egy kevéssel. Mindenesetre így egyre közelebb a 40-hez kezd szűkülni az a lista, hogy mit is kívánhatok a torta felett. Nem azért mert mindent megkaptam az élettől, hanem mert tudom, hogy az, ami fontos az életben, azt sem pénzzel sem egyéb mással nem tudja az ember megvenni. Tehát csendben és nyugalomban töltöttem otthon ezt a napot, főztem és felbontottam egészségemre egy üveg bort. Nem azt a bort, amelyről szeretnék most írni, hanem egy másikat. De arról nem kívánnék írni, mert születésnapján senki ne szakmázzon és ne is elemezgessen tanninokat, savakat. Csak igyon, mert jól esik. És ha már ismét eltelt egy év, sok minden jár ilyenkor az ember fejében, és sok mindent átgondol az életében. Hogy mire jutottam, az legyen a saját kis titkom, de annyi biztos, hogy a borok területén – és természetesen máshol is – kevés hiteles embert látok a szakmában. A háta mögött – legyen az borász vagy szakíró – egyik a másikat szapulja, a sajtó – írott vagy éppen online felületen – egyre kevésbé írja őszintén a tapasztalt dolgokat. Senki sem hazudik, csak éppen nem mondja ki az igazat. Miért is kellene, amikor a különböző hamis mottók és cédulák mögé bújva, úgy gondolják, hogy éppen így szolgálják ki hitelesen olvasóközönségüket az oldalon? Szóval álláspontom szerint nincs különbség hazugság és megélhetési vágyból íródott cikk között. Magyarul: írjunk mindenről/mindenkiről szépeket, így a jövőben még több helyre meghívnak. Ha valakinek sosincs észrevétele – még akkor sem, amikor kellene -, az olvasó felé csak hamis információt nyújt, ezáltal becsapja. Legalábbis szerintem. Így ennek köszönhetően már egy jó ideje tudom: az összes borvidéken ragyogó napsütésben csiripelnek a dűlőkben a madarak, a borászok saját pincéjükben bor-próféták, a kóstolt borok izgalmasak és nemzetközi mércével is kitűnők. Pedig nagy szükség lenne őszinte mosolyokra, konstruktív beszélgetésekre és finomra hangolt kritikus szavakra. Mert csak egy valami rosszabb annál, ha valakinek van véleménye: ha egyáltalán nincs, és csendben szemlél mindent. És ha már a kritikánál tartunk, eszembe jut a tragikusan korán elhunyt borász és orvos, Bussay László szállóigévé vált tanácsa, amelyet egy borkészítőnek üzent, amikor megkóstolta ajándék borát: „Bort kiönteni, hordót elégetni, tevékenységet megszüntetni!”.

Bussay Pince

A boros szubkultúrában kevés szó esik mostanság a Bussay Pincészetről, pedig a Zalai-borvidék pont neki, azaz az 1958. június 4-én, Szigetváron született, és 2014. augusztus 19-én elhunyt Dr. Bussay Lászlónak köszönhetően került fel ismét a térképre. A borvidék elismerten első számú termelője 1988-ban telepítette az első szőlőtőkéket a hordalékos-üledékes talajú dél, dél-nyugati fekvésű Kövecs-hegyen. 2003-as traminije Olaszországban arany érmes lett, 2006-ban az Esküvé 2004 cuvée-jét pedig a Decanter Magazin a világ 10 legjobb rizlingje közé választotta. És hogy miért kezdett el borokat készíteni, erről a pincészet honlapján így írnak a lányai: „Háziorvosi teendőinek ellátását követően az idejét szívesen töltötte a természetben. Betegei – a jó szándékú falusi emberek- paraszolvencia címén sokszor bort is adtak neki, a tyúk és tojás mellett. Tudták a “dokiról”, hogy nagyapja, egy Pécs melletti kisebb területen foglalkozott szőlőműveléssel, így az “orvos” ért is hozzá és szereti is a jó bort. Amilyen jó volt az emberek szándéka Zalában, a boruk annyira rossz. Így döntötte el az “orvos”, hogy szőlőt fog művelni és gondos gazdaként megpróbál többet kihozni a zalai vidékből, mint amit eddig kóstolt. Amilyen természetes módon vágott bele az első ültetvény kialakításába, olyan természetes módon adta magát az, hogy a kis birtokból mára családi pincészet lett.”

A pincészet jelenleg 6,5 hektárral rendelkezik, a legrégebbi szőlőtőke a tramini, amely nagyjából 25 éves. Dr. Bussay Dorottya az egyetem és a rezidens évek után, 2014 decemberében vette át édesapjuk háziorvosi praxisát és a borászatot, de a szőlészeti és az értékesítési részét is ő cipeli vállán. Az olasz- és rajnai rizling, szürkebarát, tramini, sárgamuskotály, pinot noir, és a csókaszőlő után a pincészet 2016-tól további három vörösfajtával, merlot-val, cabernet sauvignon-nal és cabernet franc-nal bővítette a palettát. Az utóbbi három fajta kivételével – amely a Kövecs-hegyen az Izsó völgyben 0,14 hektáron terül el – minden más saját telepítésű. Nem vásárolnak senkitől szőlőt és helyben dolgoznak fel mindent. 12-15 éves, 1000-1200 literes fahordókkal dolgoznak, a pinot noir például a kezdetektől meglevő hordókba kerül. Trust hordókkal dolgoznak.

Bussay Csókaszőlő 2015

Egy olaszrizling területet oltottak át csókaszőlőre, az első szürete pedig 2010-ben volt. Általában 1000-1200 liter szokott készülni belőle és 5-8 hónapot tölt el 1000 literes hordóban. Illata viszonylag egyszerű felépítésű, játékos és nem kíván nagyobb lenni, mint amilyen. Gyümölcsös, fűszeres, aromajegyeiben elsősorban a piros bogyós gyümölcsök kapnak hangsúlyt – érett cseresznye, eper, málna, ribizli – kis feketebors, kék virágok, és leheletnyi zöldfűszer. Pihenve a pohárban sárgadinnyehéj, kevés mandula, fehércsokoládé és nagyon kevés földesség. Ízre könnyed, jó felépítésű, amelyben a fűszerek és a gyümölcsök viszik szintén a szerepet. Közepestől kicsivel kisebb test, a savai határozottak, de nekem az alkoholja egy kevéssel több, mint amit a korty önmagában elbír. Valahol a 6 pont határát súrolja alulról. Sajnos a 2016-os évjáratú – amelyet épp a napokban kóstoltam meg – a 2015-öshöz képest kevésbé tud meggyőzni. Illatában picivel mélyebb, de kóstolva még nagyon nyers, csiszolatlan és disszonáns. Kóstolva kusza a szájban, és az alkoholja is némileg kilóg. Jelenlegi állapotában nem több, mint 5 pont. Kíváncsian várom, hogyan fog még fejlődni.