Kultúra
post-authorNémeti Sándor
2020. március 02.

Molnár László: „A színház mindig is egy tükör volt”

post

A színház mindig is egy tükör volt, és ezután is az marad. Egy olyan tükör, amibe ha egy személy, egy közösség vagy akár egy egész társadalom belenéz, akkor saját magát fogja látni.” – vallja legújabb interjúmban Molnár László színész és rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának meghatározó tagja, akinek nevéhez számtalan szerep és rendezés fűződik. Molnár László pályafutását Jászai Mari-díjjal, Bubik István-díjjal, Bodex-gyűrűvel, illetve 2009-ben Jász Nagykun Szolnok megyei Príma díjjal ismerték el.

Színész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának meghatározó tagja vagy, akinek higgadt és intelligens véleményére minden kollégád figyel a színházban. Mivel érted el azt a szeretetet, ami téged körbevesz?

Törvényszerű, hogy ha az ember szeretetet ad, akkor szeretetet kap vissza, és ha úgy fogadja el a másikat, ahogy van, akkor őt is így fogják elfogadni. Hiszem, hogy ha valaki jó ember, akkor jó emberek fogják majd körbevenni. Ez a hitelességnek az alapja lehet. Nem biztos, hogy így van, de én mélyen hiszek benne, és ez alapján élem az életemet.

Melyik szerepkör áll közelebb a szívedhez, a színész vagy a rendező?

Mindig is színész voltam, és az is maradok. De ez nem jelenti azt, hogy időnként ne nyúljak színdarabokhoz, főleg, ha valamelyik mű nagyon izgatja a fantáziámat. Ilyenkor a különböző vizuális látomásokat, amik körvonalazódnak bennem a színdarabbal kapcsolatban szeretném megvalósítani a színpadon. Mindezt úgy, hogy nem távolodok el az eredeti irománytól.

Miért fontos ezt kihangsúlyoznod?

Lehet ezt konzervatív gondolkodásnak nevezni, de sok rendezővel ellentétben én úgy gondolom, hogy például egy Shakespeare-t vagy Móricz Zsigmondot szerintem a saját korában kell játszani. Közben sokan mindig új dimenziókba próbálják helyezni a rendezésükkel a darabokat. Véleményem szerint nem tudunk többet hozzáadni egy darabhoz, mint amit a szerző már megírt. Csak elvenni tudunk, csonkítani rajta, ez pedig nem célszerű. Nem is értem, hogy egyes rendezők honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy saját belátásuk szerint megreformáljanak bizonyos darabokat. Teszik mindezt úgy, hogy sokszor a darab dramaturgiai struktúráját is felborítva, saját lilaködös értelmezésben állítják ezt színpadra, ezáltal a műnek már semmi köze az eredetihez. Igaz, vannak sikeres próbálkozások is, de összességében nem ez a jellemző. Hiszem, hogy egy művet hitelesen kell megmutatni az eredeti értelmezésében, nem pedig öncélúan, új nézeteket vallva megrendezni. Ha ez nem megy, akkor írjanak saját darabot.

Mit jelent számodra a hitelesség?

Elsősorban nézhetőséget. Akkor jó egy darab, ha igazi érzelmeket és értékeket közvetít. Ha elhiszem, amit egy rendező, egy színész megalkot, akkor hitelessé válik. Tudom, kicsit közhelyesen hangzik, de ez a valóság. A hitelességet rá lehet vetíteni egy emberre, de ezt megfejteni néhány mondatban nagyon nehéz. Elég valakire ránézni és egyből érzi az ember, hogy a másik hiteles-e vagy sem. Ez pontosan így van egy színdarabbal is.

Mi lehet egy színház küldetése a mai időkben, miként tudnád ezt megfogalmazni?

A színház mindig is egy tükör volt, és ezután is az marad. Egy olyan tükör, amibe ha egy személy, egy közösség vagy akár egy egész társadalom belenéz, akkor saját magát fogja látni. A hibáival, a szépségével és a dicsőségével együtt. Mindenféle politikai elfogultság nélkül arra kell törekednünk, hogy folyamatosan hiteles tükröt mutassunk a társadalomnak. És mint látod, ismét visszatértünk a hiteles szóra… Fontosnak tartom, hogy azt közvetítsük a nézőknek, amit egy író megírt, és ha például egy darab csak szórakoztatni akar, akkor ne akarjon senki belelátni politikai mondanivalókat. Minden egyes színdarabba bele lehet magyarázni politikát, de ez számomra értelmetlen és szánalmas. Sajnos sokan előszeretettel használják a napi politikát a darabjaikban, de én ettől mindig is elzárkóztam. Ott van például Shakespeare Macbeth-je: kizártnak tartom, hogy bárki jobban, durvábban és hitelesebben meg tudná írni a politikai életet, mint ahogyan ott zajlik. Ezt a mai korban transzponálni és új politikai nézeteket belehelyezni, nem csak értelmetlen, hanem fölösleges is. Arról nem beszélve, hogy számomra ez esetben elveszti a hitelét.

Molnár László színész
Molnár László színész, rendező

„Elbulvárosodott a szakma, és ártalmasan hatott rá a média sztár-és celebvilága. Így egy jól képzett színész, akármennyire mesteri szinten műveli a szakmáját, mindenképpen háttérbe szorul, s nem tehet szert országos hírnévre.” – mondtad egy veled készült interjúban 2013-ban. Hogyan látod most, változott a helyzet?

Nem emlékszem, hogy milyen médiumnak nyilatkoztam ezt, de most is fenntartom a korábbi véleményemet, miszerint igen, elbulvárosodott, elcelebesedett a szakma. Azóta pedig semmi sem változott, csak még rosszabb lett a helyzet, és a celeb is egyre több. A celebvilág az, aki nem tesz le semmit az asztalra, mégis mindenhol ott van, és ha már kifut alóla a talaj, akkor egy bulvárhírrel ismét a középpontba kerül. Mindezt úgy, hogy semmilyen értéket nem tudnak felmutatni.

Hígul a szakma?   

Az elmúlt években egy folyamatos hígulásnak vagyunk a tanúi. Legyen szó filmről vagy színházról, egyre több celebbel találkozunk, és ezek elveszik a munkát azoktól a jelentős színészektől, akik hívatottak lennének ezt csinálni.

Számtalan felkérésnek teszel eleget, sok helyen verseket mondasz, többször láthatunk a tv-ben is szavalni. Van-e igény a közönség részéről a versekre?

Sok helyen léptem már fel országszerte akár önálló estekkel, és szerencsére azt tapasztaltam, hogy a közönség nyitott erre a műfajra és az igény is megvan részéről. Ha az ember megpróbálja átadni magát és a vers mondanivalóját a közönségnek, akkor a siker is garantált.

Hihetetlenül felgyorsult a világ, és vele együtt a színház világa is. Hogyan látod ezt a fejlődést?

Nem csak a színház, hanem sok minden más is megreformálódott az elmúlt időkben. Párhuzamot vonva kicsit a gasztronómia világával, a színházi szakmában is az történik, hogy mindent újjá akarnak gondolni. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem érdemes. Természetesen a fejlődésre, az újra mindig szükség van, hiszen Ady Endre, A Tűz csiholója című versében is leírta: „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.”.  De csak akkor van ennek értelme, ha minden újításnak a jó része beépül a hagyományokba, és nem akarja a rég bevált, örökérvényű dolgokat kiütni a helyükből.

Színpadon színészként mindig szerepeket formálsz meg, de vajon milyen Molnár László emberként?

Sokkal hitelesebb, ha ezt mások döntik el helyettem. Mivel színész vagyok, az ember nyilván tökéletesebbnek szeretné magát láttatni, mint amilyen valójában. Ez is szintén egy olyan tükör, amibe reggel mélyen belenéz az ember, elsorolja a hibáit, megpróbálja levonni a tanulságokat és újra értékeli a dolgait. Majd újult erővel elkezdi ismét a napját. Szükség van időről-időre megújulni, és újból átgondolni azokat az állandó problémákat, amikkel szembesülünk az életünkben. Ez a skála nagyon széles lehet, értem ezalatt akár a környezetszennyezést is. Egyszerűen nem értem, hogyan képes az ember így bánni a földdel, fittyet hányva a jövőjére.

Színészként, rendezőként mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

Színészként az éppen aktuális szerep, rendezőként pedig a darab, amit rendezek. Nincs kis vagy nagy szerep, vagy kevésbé fontos rendezés. Mindenhez maximálisan állok hozzá, és törekszem az adott szituációból a legtöbbet kihozni. Ha a saját ízlésem és látásmódom legalább 80%-ban egyezik a nézők ízlésével, akkor boldog szoktam lenni. Olyan sosem lesz, hogy mindenki elfogadja és szereti azt, amit csinálsz színészként vagy rendezőként a színpadon.

Balmazújvárosban születtél, édesapukád pedig számadó csikós volt. Mit szólt, amikor bejelentetted, hogy színész szeretnél lenni?

Nem örült neki, sosem volt a szíve csücske a színész szakma. Azt mondta, hogy bohóc lesz majd belőlem.

Molnár László színész
Molnár László színész, rendező

És később sem változott a hozzáállása?

Nem igazán, de ehhez az is hozzátartozik, hogy sajnos nagyon korán meghalt. Gyakorlatilag akkor én még pályakezdő voltam, így egy-két szerepen kívül nem látott semmit tőlem a színpadon. Talán majd egy másik életben meg tudom ezt beszélni vele. Ha figyelemmel végig kísérte fentről a pályámat, remélem, tudok majd pozitív irányban változtatni a véleményén.

Első próbálkozásra felvettek a Színművészeti Főiskolára (most Színház- és Filmművészeti Egyetem – szerk.), ami hatalmas dolognak számít…

Ha nem így történik, másodjára már nem akartam volna megpróbálni.

Meglepődtél, hogy elsőre sikerült?

Örömömben majd’ kiugrottam a bőrömből. De ki ne örülne annak, ha elsőre felveszik a Színművészeti Főiskolára?! A versek mindig közel álltak hozzám, ennek köszönhetően merült fel bennem az a gondolat, hogy megpróbálom a Színművészeti Főiskolát. Legfőképpen azért, hogy ne tehessek szemrehányást magamnak egész életemben, hogy akár színész is válhatott volna belőlem.

Miért nem szeretted volna másodjára megpróbálni a Színművészeti Főiskolát?

Nem mondom, hogy előre láttam ennek a szakmának a lehetetlenségét, de valahogy mélyen éreztem. Túlságosan vidéki voltam ehhez a szakmához, s talán még mindig az vagyok. Az a fajta törtetés, könyöklés, ami szükséges ehhez a pályához, mindig is hiányzott belőlem. Még mindig nem jöttem rá, hogy miként lehet valaki érdekes vagy sem a filmesek számára. Annyi biztos, hogy amióta én Szolnokon játszom, azóta csak egyszer volt itt filmrendező. Igaz, az el is vitt filmezni.

Ennyire főváros-centrikus egy szakma?

Igen, és pontosan ennyire belterjes is.

Nem vágytál soha fővárosi pályafutásra?

Tíz évet töltöttem Budapesten, több éven keresztül voltam tagja a Katona József Színháznak, illetve az egyetem alatt is a fővárosban éltem. Válaszolva a kérdésedre: nem, egyáltalán nem vágytam ilyen pályára. 

Aki ismeri a pályafutásodat nyugodtan elmondhatja, hogy panaszra semmilyen okod nincs…

Nem szeretném, ha esetleg valaki félreértené a mondataimat, hiszen egyáltalán nem tartom magamat sikertelen embernek, sőt… Színészként, rendezőként nagyon szép feladatokat kaptam és kapok, pályafutásomat több díjjal is elismerték, szeretnek, megbecsülnek, fontos a véleményem. Semmilyen okom nincs panaszra. Ami a jövőt illeti, az mindenki számára kifürkészhetetlen. Szeretetet adni és kapni, színészként, emberként hiteles lenni, becsületesen élni – ez a legfontosabb számomra. 

Fotók: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Hírek - programok
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés
Bor teszt-értékelés

Jó bor, jó áron

2020. december 20.
Bor teszt-értékelés
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!