Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. július 04.

Előnyben az édesszájúak

post

Keresztes Ákos a Myrtus Pince tulajdonos-borásza bár alföldi gyökerekkel rendelkezik és az évek során több külföldi pincészethez hívták már dolgozni, mégis Tokaj-hegyalján, pontosabban Tarcalon alapított 2008-ban saját családi pincészetet. Mint mesélte egy korábban vele készített interjúmban, az, aki hisz az édes borokban és nem szeretné elhagyni a hazáját, annak csak egy út van: a Tokaji borvidék, hiszen hol máshol tudna az ember alkotni, kísérletezni és megpróbálni a világ legjobb édes borát elkészíteni, ha nem Tokajban?! Keresztes Ákosnak pedig ez a célja.

Keresztes Ákos nagyjából két és fél hektáron gazdálkodik (a Vigyorgó-, a Mestervölgy-és a Lestár-dűlőkben), és körülbelül 0,1 hektár sárgamuskotály szőlővel rendelkezik a Vigyorgó-dűlőben, amiből száraz vagy félszáraz bort szokott készíteni. A hegyaljai szőlészeknek, borászoknak augusztus elején, közepén van körülbelül két hetük, hogy nyaralni menjenek. Így tett ő is, de mire augusztus 17-én hazaértek, a muskotály már 23,5 mustfokos volt, ezért adva volt a lehetőség, hogy édes bort készítsen belőle. Az alapanyagot szeptember közepén szüretelte, amikor a gyümölcs 38 mustfokosra koncentrálódott. Rövid héjon áztatás után a bor saválló tartályban erjedt, spontán, majd fél éves tartályos érlelés után 2019 májusában palackozta.

Myrtus Pince Sárgamuskotály 2018 (késői szüretelésű)

Érett szín, lassú mozgás a pohárban, mely egyértelműen a bor nagy beltartalmát mutatja. Érdekességként csak annyit, hogy a benne lévő maradékcukor megfelel egy 6 puttonyos aszú cukortartalmának. Illatában virágméz, kompótosság (körte és sárgabarack), birsalmasajt, propolisz, fekete tea, aszalt gyümölcsök. Kóstolva krémes tapintású, telt, olajos, édes jellegű fűszerekkel bíró bor, mely tagadhatatlanul magán viseli a forró nyár nyomait. A korty vastag, sűrű és tömör, szinte harapható a tartalom, mely szájban is hozza az illatából ismert jegyeket. Az egyensúlya viszont a cukor felé billen. Több frissességet, dinamikát el tudnék képzelni a felépítésében. Elsősorban a nagyon édes szájúaknak ajánlom, illetve desszertek helyett önmagában fogyasztva. Az információim szerint a bor fogy rendesen a pincészetnél, viszik, mint karantén idején a lisztet és az élesztőt.

Keresztes Ákossal, illetve a többi tarcali borásszal például a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület által megrendezett Tarcali Bűbájos Hétvége: újratöltve! rendezvényen is tudtok találkozni. Az augusztus 21. és 23. között megrendezésre kerülő eseményről részletes infókat ITT, vagy a facebook oldalon ITT tudtok találni.   

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Küldj egy üzenetet!