Bor
post-authorWineArtCulture
2019. november 19.

Tradíció és innováció nyomában - A Pannonhalmi borvidéken jártunk

post

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. jóvoltából szerencsém volt egy fantasztikus napot eltölteni a mély álmából ébredező Pannonhalmi borvidéken, mely sokkal nehezebb helyzetből indul, mint a túlhájpolt, populárisabb társai. A divatos borvidékek valahogy könnyebben kommunikálnak, ellentétben kisebb társaikkal. Mi lehet ennek az oka? - erre és még sok minden másra is választ kaptunk a kirándulás során.

Az útközben felbukkanó napot Pannonhalmán felváltotta az igazán novembert idéző ködös szürke időjárás a maga misztikumával. Utunk első állomása a borvidék legfiatalabb borászatához, az apátság lábánál található Herold Pincéhez vezetett, ahol csábító falatok, sonkák, szalámik, sajtok, házi készítésű májkrémek vártak a házigazda jóvoltából az asztalon, természetesen mind helyi alapanyagokból készítve. Mellé pedig finom rusztikus bagett és kovászolt kenyér. A család 2010-ben vásárolta meg a pincét, melynek jelenlegi állapota az ő kezük munkáját dicséri. „Meglátni és megszeretni.” – fogalmazta a borászat megálmodója, Herold Ádám. Filozófiájuk, hogy az idelátogatók egy komplex élményben részesüljenek, éppen ezért szorgalmasan dolgoznak a jövőt illetően, hogy a borkóstolókat ki tudják egészíteni olyan plusz szolgáltatásokkal, ami máskor is visszacsábítja a vendégeket.

Pannonhalmi borvidék

A Herold Pince által 7 borból felállított sornak köszönhetően, az egészen gyümölcsös, savhangsúlyos irsain keresztül, a nagyon parfümös traminin át, az igazán behízelgő sárga muskotályig sikerült betekintést nyerni a pincészet repertoárjába. S hogy az élmény fokozódjon, egy újvilági stílusú sauvignon blanc is került a poharakba, de természetesen a komolyabb beltartalmú, igazán nehéz bombázó fehérborok sem maradtak ki a sorból. Kedvencem a karamellás, olajos, kissé petrolos jegyekkel rendelkező Liebling fantázianévre keresztelt 2017-es olaszrizling volt, mely a finom hordóhasználatnak köszönhetően a háttérben kiegészült vaníliás jegyekkel is. Itt kezdtünk el szorosabb kapcsolatot ápolni a PH-Érték névre hallgató közösségi borral, amit kóstolva még nem is sejtettük, hogy milyen fontos szerepet is tölt be a borvidék életében. Hasznos információkat magába szívva, jól bereggelizve indult a csapat tovább a következő helyszínre, mely az Apátság és a lábánál meghúzódó Apátsági Pincészet volt.

Herold Pince Herold Pince

Pannonhalmán az Isten és a bor legalább olyan szorosan kötődik egymáshoz, mint a bor és a zene. Bár az egyik legritkábban emlegetett borvidékünkről van szó, a történelmi múltját tekintve mégis az egyik legfontosabbak közé sorolandó. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet jeligéje: „Hitelesség megtartása, a hagyományokon, tradíciókon való gyökerezés.” A pincészet több szempontból is érdekesség a magyar borászat életében. Egyrészt bátran kijelenthetjük, hogy a borvidék szélesebb körben ismert pincészete, másrészt a gazdag történelme és az apátsági háttere is egyedülálló. Illés Tamás marketingigazgató először a feldolgozóba invitált bennünket, ami már önmagában is páratlan élmény volt. A feldolgozót ugyanis egy liftházzal kötötték össze, ilyenből pedig nem sok van a világon. Illés Tamásnak köszönhetően szó esett a szőlő életútjáról, a szürettől egészen a pohárba kerülésig, és hogy gyakorlatba is magunkba szívjuk a tudást, egy 7 tételes kóstolóval mélyültünk el a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borainak világába. Elsőként a St.Martinus Cuvée került kóstolásra, ami épp a napokban debütáló 2019-es évjárat új tétele, mely minden évben nagy sikert arat a fogyasztók körében, ezáltal a következő év májusáig általában köddé is válik, ezért érdemes időben lecsapni rá. Ha pedig már az újbornál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül az új arculat és címkecsalád mellett, mely nemrégiben került a piacra. A külcsín változott, a belbecs viszont a megszokott minőség maradt. A St. Martinus név a címkére is felskiccelt Szent Mártonra utal, aki nemcsak a borvidék ikonikus alakja, de a Márton-nap is a nevéhez kötődik.

Pannonhalmi Apátsági Pincészet

A kóstoló sort a korábbiakban már emlegetett PH-Értékkel folytattuk, de a poharunkba került egy rajnai rizling fajtabor is, az a szőlőfajta, mely a 20%-át teszi ki az ültetvényeknek. Ez követően tovább eveztünk a Hemina-borcsalád vízére, melyek már komolyabb borok képviselői. A Hemina Fehér egy burgundi stílusú chardonnay, viognier, sauvignon blanc házasítás, mely a teltebb, krémesebb fehérborok kedvelőinek valódi élményt nyújt. A név eredete Szent Benedek szerzetes idejére vezethető vissza, aki egy regulában szabályozta az elfogyasztható napi bor mennyiségét, ez a mennyiség volt a Hemina. A pinot noir fajtának a borvidéken mind a mennyiség, mind pedig a minőség szempontjából is fontos szerepe van. A 2018-as évjárat remekét vehettük magunk elé a kóstoló folyamán. „Az Óvilág és az Újvilág találkozása”. Méltó befejezésként pedig a pincészet zászlósbora, a 2017-es évjáratú Infusio került kóstolásra, mely merlot és cabernet franc alapú presztízs-házasítás a legmelegebb dűlőikből. A terroir-alapú szemlélet fontos a borászat életében, úgy tartják, hogy a „sok személyiséggel” bíró területeik, olyanok akár egy nagy játszótér. Érdekesség, hogy a komolyabb borokat is csavarzárral látják el, ami egy tudatos lépés. A csavarzár ugyanis jobban tartja a borokban a gyümölcsösséget, ami Pannonhalmán elsődleges cél.

Viator Apátsági Étterem és Borbár

A ködöt és az esőt arcunkba szitáló hűvös időben, mi sem esett volna jobban, mint a Viator Apátsági Étterem és Borbár szívet-lelket  melengető ököruszály levese , tavaszt idéző ropogós zöldségeivel. Az étterem egyébként ugyancsak követi a borvidék teológiáját, ötvözve a tradíciót és a modernitást. Tökéletes megtestesítője volt ennek, a főfogásként tányérunkba kerülő Bakonyi sertéspofa, melyet paprikás-kakukkfüves knédlivel tálaltak. Bár a fogások i-jére a pontot a kávé és csokoládé mámorában fürdő Pausa szelet adta, az ebéd valódi megkoronázása az itt bemutatkozott 3 borász személyiségében és boraiban rejlett: Cseri, Pécsinger és Tar. 3 borász, 3 személyiség, de egy közös cél - ez pedig nem más, mint a borvidéken belüli egységes stílus kialakítása.

Viator Apátsági Étterem és Borbár

A PH-Érték bormárka kiépítése egy kiváló kezdeményezés, mely esetében a rajnai rizling fajtát helyezték központba. „Hiszünk ebben a fajtában, nagy reményeket fűzünk hozzá” – mondták a borászok. Közben pedig sorra érkeztek a poharakba a PH-Érték borok, melyek minden esetben meghatározott technológiával és fajtaösszetétellel készülnek. Kifejezetten tiszta, gyümölcshangsúlyos tételeket volt szerencsém kóstolni. A vörösborok esetében a magyar fogyasztók nagy része inkább a déli borvidékeinkre, mint például Villányra, Szekszárdra asszociál,  holott az északi vidékeinken (lásd Pannonhalma) is helye van a vörösbor készítésnek.  Mi sem bizonyította ezt jobban, mint a poharunkba került 3 tétel: Pécsinger Merlot 2017, Tar Cabernet Franc 2016 és Cseri Merlot-Cabernet Franc Cuvée 2015. A hűvös elegancia kedvelőinek tökéletes választás.

Pannonhalmi borvidék Pannonhalmi borvidék

A következő, egyben utolsó állomása a napunknak a Nyúlon található Hangyál Pincészet volt. A családi pincészet épülete 1904-ben, eredetileg tanítóháznak épült, majd több mint száz év elteltével a mai kor igényeinek megfelelő látványpincészettel egészült ki. A tempó egésznap feszített volt, a csapat már picit fáradt, de a borász Hangyál Balázs rögtönzött borkóstolóval egybekötött stand up show-ja még a legfáradtabbakat is felrázta. Balázs egy igazi lokálpatrióta, aki nem csak arra törekszik, hogy kiváló borokat készítsen, de sokat dolgozik a borvidékért is. Alkotó egyéniség a bor mögött, aki valami extrát szeretne adni a vendégeinek. Nem mellesleg számos esemény megálmodója a térségben: többek között ő a szorgalmazója és ötletgazdája a BorCamino eseménynek, mely a borvidék két fontosabb dűlőjének való bejárása. Mindezt játékos borkóstolóval összekötve, finom falatokkal, frissítő italokkal, a célban pedig meleg étellel. Két vicc mesélése között természetesen a poharunkba is jutott valami.

Pannonhalmi borvidék

Két friss tételt kóstoltunk tőle, az első az Új Évad fantázia névre hallgató 2019-es szürkebarát és pinot blanc házasítás, egy kis irsaival megfűszerezve. Friss, virgonc, vibráló bor. A második pedig egy merlot és cabernet franc ötvözetéből született rozé volt. A nap utolsóként kóstolt üdvöskéje címet, a pannonhalmi kékszőlők királynőjéből készült pinot noir szerezte meg a 2018-es évjáratból. Gombás, avaros jegyek, szép savkészlettel társulva. Igen fiatal tétel még, de már most tisztán érződik a gazdag aromavilága.

Aki tehát azt gondolja, hogy egy pannonhalmi kirándulás kimerül az Apátság meglátogatásával, nagyot tévedhet. Jó látni, hogy vannak még ilyen összetartó helyek a kis hazánkban, ahol ekkora tisztelete van a hagyományoknak. Aki teheti, látogasson el a Pannonhalmi borvidékre, és túlmenően a történelmi emlékeken, fedezze fel a kulináris élvezeteket és a kiváló borokat is!

Képek: Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt

(A Pannonhalmi borvidéki túrán a WineArtCulture a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt meghívásából vett részt, ezúton is köszönet a megtisztelő meghívásért)

Ez is érdekelhet

Hírek - programok

Eger különleges fehér bora

2022. augusztus 18.
Borturizmus
Bor teszt-értékelés
Bor

Egyedülálló tokaji sikerek

2023. december 01.
Hírek - programok

Küldj egy üzenetet!