Hetedik alkalommal került megrendezésre az Egri Csillag Weekend, amelyre Lőrincz György és Gál Tibor meghívására ellátogattam Egerbe: kezdésnek a St. Andrea Pincénél rövid látogatás, ebéd és borkóstoló Gál Tiborral a Fúzióban, kis pihenő az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokon, dűlőtúrák, majd a nap végén a Dobó téren végigkóstoltam az összes pincészet csillagát. Szóval, ha az Egri-borvidék fehér bora az Egri Csillag, akkor az vajon mi? – tettem fel magamban a kérdést és a saját benyomásaim után, arra tettem kísérletet, hogy ezt másoktól is megtudjam: Fiáth Attilát, Sánta Zoltánt és Horváth Mátét kértem meg, hogy írjanak nekem néhány gondolatot az Egri Csillagról. De erről majd a végén, ne szaladjunk ennyire előre.

St. Andrea Pincészet  

Lőrincz György társaságában borokat kóstolni mindig nagy élmény, borairól már múlt évben írtam, hogy évről-évre egyre letisztultabbak, precízebbek és egyre közelebb járnak ahhoz a megfejtéshez, hogy mi is valójában az egri bor és stílus, és természetesen a bikavér. Ezt most is tartom, még akkor is, ha sokszor elveszve érzem magam a pincészet kísérleteiben és a címkéken lévő új nevekben. György saját útját járja Egerben, de az dobja rá az első követ, aki ezt másképpen csinálná. Főleg ha számításba vesszük, hogy milyen gondokkal küzd a borvidék, így hát ebből kiindulva Lőrincz Györgyöt kikérdeztem rendesen.

Az Egri-borvidéken a közös gondolkodás és az összetartozás még nagyon hiányzik, viszont Lőrincz György, Gál Tibor és hozzájuk hasonlóan még néhányan végre vállukra vették a problémák megoldását. Én pedig kíváncsian várom a fejleményeket, hiszen ha a borvidéken a borászok nem állnak össze és rövid időn belül nem tudnak közös erővel drasztikusan fellépni a gondok ellen, akkor az Egri Bikavér és az Egri Csillag nehéz jövő elé néz. Aggodalmaimra válaszolva Lőrincz György elmondta, hogy természetesen vannak olyan területek ahol nem úgy fejlődött Eger, ahogyan azt sokan elvárták, de szerinte van összefogás, csak még nem mutatták meg. Hamarosan viszont erre is sor kerül. Persze a hazai bormédiában ő is olvas mindenféle érdekes dolgot Egerrel kapcsolatban, ami gondolkodóba ejti. Főleg, amikor borban „nagyon járatos” emberek olyanokat írnak, hogy nem érzik a borvidék erejét. Folytatva gondolatát Lőrincz György hozzáteszi, hogy az egy teljesen más kérdés, hogy jelenleg mennyire van kifinomodva a borvidék. „Amikor kritikus szavakkal illetjük az itt készült borokat, nem árt számításba venni, hogy Egerben minőségi bortermelés nagyjából 20 éve van. Ahhoz, hogy az élmény megszülessen, óriási tapasztalatokra van még szükség, de mi is közösen fejlődünk a fogyasztókkal és a borvidékkel.” Ami a generáció közti különbségeket illeti, ez a probléma nem csak az Egri-borvidéket jellemzi, viszont ahogyan György mondja, az ilyen kérdések és megjegyzések valamilyen módon sokszor egy-egy borvidékre szűkülnek le. Jelen esetben Egerre.

Gál Tibor Pincészet

Néhány hordóminta kóstolása után megérkezem a Fúzióba, ahol Gál Tibor már vár. A saját pincészeténél közel 40 hektárról 150-200 ezer palack bort készít évente, szortimentjét az elmúlt években folyamatosan csökkentette, így az értékesített boroknak a 80%-a két márkára szűkült le: Egri Csillag és Egri Bikavér. Miközben felbontjuk a könnyed és fűszeres 2016-os kadarkát Gál Tibor elmondja, hogy a borvidéken az első generációs borászoknak a legnagyobb része abban hitt, hogy a komoly boroknak az alapját a nemzetközi fajták adják majd. Ez a logika hosszú időn keresztül működött is, de véleménye szerint nem elég csak jó bort termelni, azt el is kell adni. Utóbbi mindig csak váratott magára, a nemzetközi átütő siker nem igazán érkezett meg. A külföldi piac és a fogyasztók sokkal nyitottabbak a helyi fajtákra, így véleménye szerint amióta elkezdtek a borvidéken a magyar szőlőfajtákra alapozva magabiztosabban és tudatosabban dolgozni a házasításokkal, azóta a kereskedők, külföldi vendégek és a sommelier-k érdeklődése is sokkal nagyobb lett. A pincészetnél a magas kategóriás borokat a dűlős borokban képzeli el, így az ételek mellé felbontunk két ilyen bort: a 2016-os Pajados-t, illetve a 2015-ös Síkhegy-et. Előbbi csak jövőre kerül forgalomba, míg a melegebb karakterű, teljesen más tannin struktúrájú, fekete ribizlis, erdei érett gyümölcsös, frissen őrölt rózsaborsos, virágos Síkhegy már szeptemberben a polcokon lesz. Szó, mi szó: a fehérborokkal ellentétben, a vörösborokban sokkal könnyebben lehet felismerni az egri karaktert.

Síkhegy túra

Az olcsó bikavér az egri termelők szégyene is egyben, hiszen ők termelik meg azt a bort, amit eladnak különböző cégeknek, akik majd nagyon olcsó áron értékesítik a piacon – mondta a Síkhegyre felérve a bikavér helyzetén merengve Csutorás Ferenc, az Almagyar-Érseki Szőlőbirtok társtulajdonosa és borásza. Véleményem szerint a helyzet talán ennél kicsivel bonyolultabb és a problémák megoldása is több összetevőből áll, de tény, ami tény: a termelők kiszolgáltatott helyzetben vannak, arról nem beszélve, hogy míg például tavaly Kunságban 150 forintot fizettek egy kilogramm kékfrankosért, addig Egerben csupán 80-100 forintot. Az olcsó szőlőnek meg is van az eredménye, lásd például a boltok alsó polcait. Ami az integrációt illeti, a borvidéken ez sajnos nem tudott a mai napig egy olyan szintre eljutni, hogy mind a termelést, mind pedig a megélhetést tudja jobban ösztönözni, így némi párhuzamot vonva Tokajjal azt tudom mondani, hogy a munkaerőhiány itt is nagy gondot jelent a borászatoknak. „Mi általában 30-40 fő idénymunkással szoktunk dolgozni, de jóformán még vége sincs az áprilisnak, és nálunk már vagy 130-an fordultak meg. A többség néhány alkalom után már eltűnik, így ilyen körülmények között sajnos nem tudunk egy olyan stabil csapatot kiépíteni, akinek meg tudnánk tanítani a műveleteket.” – mondja Lőrincz György, miközben Csutorás Ferenc hozzáteszi, hogy idén ők már 800 forinttal emelték a napi díjat, de még így is alig találnak olyan embert, aki szeretne a szőlőben dolgozni. Az egri helyzeten viszont az sem segített, hogy a támogatási rendszernek köszönhetően a borvidék területe drasztikusan megnövekedett, ezáltal a saját beszűkült piacra egyre nagyobb lett a túltermelés. De ha már a bikavér került szóba, hadd idézek egy rövid részletet a Gál Tiborral készített interjúmból, ami a Dining Guide oldalon jelent meg: „A bikavér legnagyobb nehézsége a jelenben megtalálható párszáz forintos, nem borvidéki szereplők által készített, különböző kódszámokkal ellátott termék. Fontos tudni, hogy az egri bikavér nagy része nem az egri borvidéken készül. Az egri borászok vagy még nem érezték eddig azt az erőt, hogy miként tudnák ezt megakadályozni, vagy esetleg nem állt mindig szándékukban ez.” Ezek a gondolatok talán sok mindent elárulnak arról, hogy mi is zajlik/zajlott Egerben.

Szóval lehet sokat beszélni arról, hogy mi lenne a jó, de ilyenkor egyvalamit nem szabad elfelejteni: mindenki számára mást jelent a jó… A kérdés – ahogyan Lőrincz György fogalmazta meg – inkább arról szól, hogy hogyan tudnak úgy közösen élni és dolgozni, hogy a befektetett munkának a gyümölcse egymásra legyen jó hatással és ez egy irányba húzza a borvidéket. Az ehhez szükséges impulzust viszont bárhogyan is nézzük, nem könnyű kialakítani.

Egri Borműhely – az új összefogás

Lőrincz Györggyel és másokkal együtt Gál Tibor is látja és érzi a borvidék gondjait, éppen ezért közösen fontosnak tartják, hogy egy olyan brandet hozzanak létre, amit könnyebben tudnak kommunikálni a piacon, hiszen minél jobban próbálják a bikavért építeni, annál jobban gyengítik azt. Ez csak azoknak a termelőknek segít, akik a rossz, kontrolállhatatlan bikavérekkel árasztják el a piacot. „Kevés bortermelőt leszámítva, a többség nem tudja sem értelmezni, sem nyomon követni a borvidék egész eredetvédelmi rendszerét, éppen ezért érdemesnek láttuk egy együttgondolkodó, piaci alapon működő csapatot (Gál Tibor, St. Andrea, Bolyki, Gróf Buttler, Tóth Ferenc, Petrény, Juhász, Ostoros, Eszterházy Károly Egyetem, Thummerer, Egri Csillagok) létrehozni, ez lenne az Egri Borműhely” – fejtette ki gondolatait a borvidék új összefogásáról Gál Tibor. „Fontosnak tartjuk a borvidék arculatát és kommunikációját is fiatalítani, így kicsit a BalatonBor mintájára szeretnénk mi is egy új, fiatalos közösségi bormárkát létrehozni, ez lenne az EgerBor. Az úgynevezett „nagy bor” pedig a dűlős bor lenne.

Az Egri Csillag nevében

Sokan és sokfélét mondtak már az Egri Csillagról, személy szerint én jelenleg inkább a szkeptikusabbak táborát erősíteném. Bár mint mindennek az életben, ennek is adok még időt, hogy kiforrjon. Hátha tisztul és közérthetőbb lesz a kép. A Dobó téren kóstolt csillagok között, nem igazán találtam két egyforma stílusú bort. Jelenleg úgy érzem, hogy fából vaskarikát akarnak az Egri Csillaggal készíteni, de hogy ez sikerüljön egy ennél letisztultabb és szűkebb szőlőfajta használatra lenne szükség, amiben tisztán és precízen kellene a főirányzatokat kijelölniük maguknak. És ha ez sikerült, akkor jön a kérdés: a borvidék sajátosságait szeretnék ezzel megmutatni, vagy csak átlagos, könnyed bort akarnak letenni az asztalra? Persze ennél sokkal több a kérdés, de most inkább szeretném tolmácsolni, hogy mit is gondol Gál Tibor a Csillagról:

„Amikor elindítottuk az Egri Csillagot nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy túlszabályozzuk, vagy kimondjuk, hogy ez egy könnyed, gyümölcsös reduktív bor. Innentől kezdve a termelők a saját elképzeléseik szerint értelmezték a Csillagot: volt, aki a legolcsóbb, és volt, aki a legdrágább borának tekintette – válaszolt kérdéseimre Gál Tibor. Véleménye szerint ők a házasításokkal a nehezebb utat választották, de bízik benne, hogy a termelők hosszútávon vissza fognak majd venni a fajtakarakterekből, így a Csillag nem lesz sem leánykás, sem olaszrizlinges, sem pedig sauvignon blanc-os a jövőben. Azok számára, aki szkeptikusan figyelik az Egri Csillag jövőjét, Gál Tibor elmondta, hogy bár meglepően hangzik, de ez még mindig Magyarország legsikeresebb közösségi márkája. Tehát ha az vesszük figyelembe, hogy körülbelül 1 millió palackot értékesítenek belőle, Gál Tibornak valóban igaza van. Nem bántásként, de ezzel kapcsolatban nekem is lenne egy kérdésem: vajon a mennyiség egyet jelent a minőséggel is? Mindenesetre én szurkolok.

Hogyan látja a szakma az Egri Csillagot?

Fiáth Attila – nemzetközi borakadémikus és közgazdász, Master of Wine jelölt

„Mint brand, az Egri Csillag alapvetően támogatandó ötlet, hiszen egyértelműen Egerhez kapacsolható és fiatalos. Viszont a túl sok engedélyezett szőlőfajtának köszönhetően kockázatos, így nehéz origo stílust találni, valamint mivel széles skálán mozog, bárki belebújhat és dömping áron adhatja el. Véleményem szerint a Superior kategória nem kellene, hanem csak egy stílusban lenne jó elkészíteni az Egri Csillagot.”

Sánta Zoltán – nemzetközi borakadémikus, lektor, újságíró, oktató, a Bortankönyv – a világ borai c. kötetnek a társszerzője

 „Egy vallomással kezdem: semmi bajom sincs az Egri Csillaggal, mint borral, ha az jó. Sokkal inkább a koncepcióval van gondom. A termékleírás legújabb változata is több mint 30 szőlőfajta felhasználását engedélyezi e borhoz, ráadásul a „csillag” három szinten készül el: Classicus, Superior és Grand Superior. Az egrihez hasonló “marginális” éghajlaton minden termelőnél óhatatlanul évente más-és- más lesz az Egri Csillag összetétele. Jó esetben jó bor készülhet, azonban ezt csak akkor tudjuk meg, ha megkóstoljuk minden termelő minden csillagát, minden szinten és minden évben. Ha egy sommelier az előbb említett nehézségek miatt nem ismeri ezt a bort, akkor nem tudja a bor-étel párosításnál csatasorba állítani a „csillagot”. Lehet, hogy egyet-egyet ki tud választani, de a borvidék egésze “nem játszik”. Borkedvelőként, oktatóként személy szerint én sem tudok ajánlani magyar és külföldi barátoknak, tanítványoknak egy olyan bort, amit nem ismerek, aminek nem tudom elmondani és leírni az “ízprofilját”. És talán ez a legnehezebb: egy bormarketinggel foglalkozó cég vagy szakember nem tud ezzel a borral végképp mit kezdeni. Ha csak annyi készül(ne) belőle, amit a fesztiválozók, az ad hoc piac elfogyaszt/felvesz, akkor nem szóltam semmit. Talán még akkor is elfogadható a helyzet, ha csak neves termelők jelennek meg vele a piacon. Minden más esetben, és főleg, ha a nemzetközi piacot megcélozva készülnek a csillagok, akkor nagy gáz van, hiszen az Egri Csillagnak egy nagyon zsúfolt piacon kellene boldogulnia és bizonyítania létjogosultságát. A szakma és a publikum egyaránt tudja, mit várhat el egy moseli rizlingtől, egy meursault-tól, egy ausztrál chardonnay-tól vagy egy sauternes-i édes bortól. Na de MI tudjuk-e, hogy mit várhatunk el egy Egri Csillagtól? Varietas delectat! Rendben, de ennyire?”

Horváth Máté – kétszeres magyar sommelier bajnok, jelenleg a Mák Bisztró sommelier-je, aki a 2019. évi Sommelier Világbajnokságon Belgiumban a „Contest of the Best Sommelier of the World 2019” világversenyen Magyarországot képviseli majd.

„Egri Csillag? Nagyon jó gondolat, az Egri Bikavérnek kell egy fehér pár. Brand névnek kiváló. Amit hiányolok az az egységes stílus. Addig nagyon nehéz eligazodni a Csillagok között, amíg szinte nincs a borok karaktereiben egyezés. A tudatos borstílus felépítése évjárati hatásokat figyelembe véve a legfontosabb. Drukkolok a z Egri Csillagnak.”