Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. február 07.

St. Andrea Szőlőbirtok Axios Bikavér

post

Dr. Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok vezetője és borásza, aki egyébként az 1999-ben alapított nagypresztízsű családi pincészeteket tömörítő Pannon Bormíves Céh elnöke is egyben, töretlenül azon fáradozik, hogy rangban és presztízsben elhelyezze az Egri borvidéket és az itt készült bikavéreket az őket megillető helyre. Törekvéseihez fia, Ifj. Lőrincz György is társult, aki az édesapja nyomdokaiba lépve többek között elkészítette első vörösbor házasítását Axios néven, amely egy bikavér grand superior. Mint a vele készített interjúmban (ITT olvasható) már említette, azért esett a választás az Axios névre, mivel olyan nevet szeretett volna választani a bikavérnek, mely számára is inspirációt jelent a jövőben, hiszen a görög axios szó, méltó-t jelent, és mint említi az ifjú borász, ő nagyon szeretne olyan borokat készíteni a jövőben, amik méltóak lesznek ahhoz, hogy az Egri borvidéket képviseljék. Hamarosan pedig a WineArtCulture oldalán Ifj. Lőrincz György is megosztja a gondolatait a 2019-es évjáratról, illetve milyen tervekkel várják az idei évet, de addig következzen néhány gondolat az Axios bikavérről:

Az Axios bikavér házasítása kékfrankos alapon nyugszik, ehhez társul merlot, syrah, cabernet franc és kevés pinot noir. Az alapanyag a Nagy-Eged hegyről és a Hangács dűlőből lett szüretelve szeptember 16 és október 13 között, 8-16 éves tőkékről. Erjesztése fahordóban és tartályban történt, és 17 hónap tölgyfahordóban pihentetés után lett palackozva 2018 márciusában. Mély, áradó és sűrű illatában érett fekete erdei gyümölcsök sokasága, füst, sonka, szilvalekvár, érett meggy, kökény, minőségi hordó, és az ebből származó fűszerek és édes tónusok, vanília, melyeket háttérben fekete ribizli lekvár és babérlevél egészít ki. A korty határozott savakkal indít, feszes és koncentrált tartalom, ízgazdagság, melyben tobzódnak az erdei gyümölcsök, az érett lédús fekete cseresznye és édes jellegű fűszerek. A tannin még nagyon picit szárító jelleggel lép fel, de minőségi formában.  Elegáns, jó arányokkal és beltartalommal bíró izgalmas és energetikus bor, amelynek további érlelés a palackban jót fog tenni, de már most is élményt nyújt kóstolva. 88 pont

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés

Pezsgés

2021. december 27.
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Zamatos rozé

2021. szeptember 24.
Hírek - programok
Bor egyéb

Édes szamorodni kisokos

2021. július 17.

Küldj egy üzenetet!