Bor
post-authorNémeti Sándor
2020. november 29.

Aszú, nem csak karácsonykor

post

Egy organikus, nagy kísérletező kedvű pince Tokaj-Hegyaljáról, mely bebizonyítja, hogy megfelelő akaraterővel és kitartó munkával semmi sem lehetetlen. A tállyai Szóló pince első aszúja tökéletes példája annak, hogy egy nem kifejezetten aszús évjáratból is lehet maradandót alkotni. Mivel ebben az évben a pincészet tulajdonosainak, Éless Tímeának és Éless Tamásnak született meg a kislányuk, az évjárat ellenére mindenképpen szerettek volna valamennyi aszút készíteni, amit a lányuk számára szeretnének megőrizni. Ezért csak egy részét értékesítik.

De nem szeretném hosszúra nyújtani a szót, hiszen a Szóló pince borai már kétszer is szerepeltek az oldalon: lásd ITT és ITT. Így röviden csak annyit, hogy a tállyai gyökerekkel rendelkező Tímea a nagyszülőktől ajándékba kapott szőlőterülethez férjével együtt 2012-ben további területeket vásároltak, és 2014-ben palackoztak először borokat. A 10 hektáron gazdálkodó Szóló pincénél az Éless-házaspár már a kezdetek óta organikusan műveli a szőlőt a Dukát, Tökösmály, Bártfai, Hetény, Bohomáj, Palota, Ötvenhold, Sípos, illetve a Vilmány-dűlőben. A munkálatokba többek között besegít a tarcali borász Dorogi István is, akivel közel másfél évvel ezelőtt már készítettem egy interjút, mely ITT érhető el.

Szóló Pince 6 puttonyos aszú 2015

Amit a bor hátteréről tudni kell: a 100% furmint alapanyag a 0,6 hektáros vulkanikus, andezit alapkőzetű Ötvenhold-dűlőből származik. Az aszúszemeket október végétől november végéig gyűjtögették, december közepén dolgozták fel, erjedő furmintban áztatták, és 5 nap áztatás után préselték. Palackozás előtt pedig 20 hónapig érlelték medium+ pörkölésű, másodtöltésű zempléni Kalina hordókban. Kitöltve szép tiszta, intenzív illat fogod a pohárban. Hömpölygős, finoman érett és meleg karakterű bor, gazdag illatjegyekkel, melyet az érett gyümölcsök, birsalmasajt, marmalade, kajszibarack kompót, füge, fenyőméz, szegfűszeg, bergamott, szegfűbors, propolisz jellemzi, aláfestésnek pedig egy kis nugát. Telt, szájkitöltő, krémes textúrájú bor, minden rezdülésében a 2015-ös évjárat köszön be. Koncentrált ízjegyeiben elsősorban aszalt gyümölcsök, méz, aranymazsola, aszalt sárgabarack, és narancslekvár, illetve egy kis sütőtök fedezhető fel, a végén érintésnyi mandulával. Savakban visszafogottabb, puhább érzetű, így picit a cukor felé billen az egyensúly, de kellemesen hosszú lecsengésére nem lehet panasz. Évtizedekig nem, de jó néhány évig biztos élményt tud nyújtani. Erős 90 pont a jutalma.

A Szóló pince 2015-ös aszúja a Wineglass Communication csapatától a #KoccintsAszuval kampány keretén belül jutott el hozzám, melynek lényege, hogy az ünnepek előtt felhívja az emberek figyelmét nemzeti büszkeségünkre, a tokaji aszúra. A magam részéről továbbra is bátorítok mindenkit, hogy szakítson azon sztereotípiákkal, hogy az aszúfogyasztáshoz kizárólag valamilyen különleges ünnep kell. Igyatok bátran aszút, akkor, amikor éppen jól esik.

Borítókép: Németi Sándor

Ez is érdekelhet

Bor teszt-értékelés
Hírek - programok
Gasztronómia
Kultúra

Leonardo da Vinci és a bor

2023. február 06.
Bor teszt-értékelés
Gasztronómia
Hírek - programok
Bor teszt-értékelés

Küldj egy üzenetet!