Címke: Koch Csaba

Koch Csaba Chardonnay Brut Pezsgő 2016

Koch Csaba Chardonnay Brut Pezsgő 2016

Koch Csaba két évvel ezelőtt vágott bele a pezsgőkészítésbe, az első elkészült tételeket pedig már be is mutatta néhány borszakírónak a napokban. Mivel úgy alakult az életem, hogy le kellett mondanom a meghívást, a kollegák hoztak nekem is egy palackot az évjáratos, 2016-os Chardonnay Brut […]

Elsöprő győzelmet arattak idén az alföldi borok

Elsöprő győzelmet arattak idén az alföldi borok

A Soltvadkerten megrendezett XXII. Országos Cserszegi Fűszeres és VI. Irsai Olivér Országos Bor- és Pálinkaverseny aranyérmes borai elsöprő többségben az Alföldről érkeztek. „Az idei borversenyen az élmezőnyben végzett borok kiemelkedőek voltak” – lelkesedett a nap végén a zsűri elnöke, dr. Kállay Miklós, a Szent István […]

Új nemzetközi kísérlet a Koch birtokon

Új nemzetközi kísérlet a Koch birtokon

Magyar és szerb kutatók, valamint a Koch Borászat együttműködésének köszönhetően április elején új, vegyszermentesen művelhető szőlőfajtákból álló mintaültetvény létesült a Hajós-Bajai pincészet borotai birtokán. A fajtagyűjtemény, amely génbank és bemutató kert is egyben, lehetővé teszi az új, rezisztens fajták megismerését és megfigyelését az Alföld agroökológiai […]

Koch Csaba – „Nem szeretem a mellébeszélést a szakmában”

Koch Csaba – „Nem szeretem a mellébeszélést a szakmában”

25 év! Pontosan ennyi éve borászkodik Koch Csaba. Hogy kevés-e vagy sok idő, mindenki döntse el a saját érzése szerint. Én például a mai napig emlékszem a fekete-fehér tv-re, amin 1991-ben a híreket láttam: február 25.-i Varsói Szerződés felbomlása; II. János Pál pápa augusztus 16.-án […]

Koch-borok taroltak a merlot-k és cabernet-k világversenyén

Koch-borok taroltak a merlot-k és cabernet-k világversenyén

Koch Csaba villányi pincészetének (VinArt) két prémium bora, a 2012-es Csanád cuvée és a szintén 2012-es évjáratú Villányi Cabernet Sauvignon Prémium is aranyérmet szerzett az olaszországi Bergamóban megrendezett nemzetközi versenyen. A Csanád cuvée a sajtó különdíját is kiérdemelte. Idén 12. alkalommal rendezték meg a lombardiai […]

Mintegy hatvan diplomata szüretelt a Hajós-Bajai borvidéken-már készül a diplomatabor!

Mintegy hatvan diplomata szüretelt a Hajós-Bajai borvidéken-már készül a diplomatabor!

Mintegy hatvan diplomata szüretelt a Hajós-Bajai borvidéken, a Koch Borászat szőlőjében. A nagykövetek annyi chardonnay-t szedtek le, hogy Fazekas Sándor miniszter javaslatára külön bor készül belőle.  A szüret – mint Koch Csaba elmondta – nemcsak afféle reprezentációs esemény volt, a nagykövetek közel két órán keresztül […]

Jekl Béla – „Villányban mindenki borásznak születik, csak van, aki tovább tanul”

Jekl Béla – „Villányban mindenki borásznak születik, csak van, aki tovább tanul”

Határozottan kijelenhetem, nincs szerencsém Villánnyal. Félreértések elkerülése végett, nem a borokra értem, hanem a szeszélyes időjárásra: napsütés még Budapesten, végig eső Villányban. A mostani túra alkalmával Jekl Béla, a Pannon Bormíves Céh elnökének, és Koch Csaba, a Hajós-Bajai borvidék elnökének a villányi pincészetére esett a […]