Tarcal Bor 2016 – Az összefogás bora

Tarcal Bor 2016 – Az összefogás bora

Tarcal első településbora, a Tarcal Bor, a borászokat és szállásadókat tömörítő Tarcal Kulturális Egyesület égisze alatt került kidolgozásra, amelynek első hivatalos bemutatójára 2017-ben, a Bűbájos Hétvége rendezvény alkalmával kerül sort. Az összefogásban résztvevő kilenc pincészet (Basilicus, Kikelet, Kern, Degenfeld, Palásthy-Emmert, Myrtus, Kutatóintézet, Tokajicum és Majoros) mindegyike 2 hektoliter bort adott be a közösbe, és így született házasítás útján a furmint és hárslevelű szőlőfajtákból a Tarcal 2016 bor. Persze, a szabályzat ennél sokkal részletesebb, de most inkább nézzük, milyen arcát mutatja most a bor. Érdekességképpen annyit még elárulok, hogy a Tarcal Bor új évjárata április 26-28. között megtartott Bűbájos Hétvégén debütált.

A Tarcal Bor 2016-os évjárata kis redukcióval nyit a pohárban, kiszellőzve meleg karakterű bor, közepestől visszafogottabb illatában kis gyurma, majd kibontakozva sok fűszer, sós citrusok, virágméz, őszibarack és körtés-birsalmás jegyek. Szájban határozott, a korty elsősorban a fűszerekre és az érett-sós citrusokra épül, a kortyvége tüzes. Férfias bor. Én egy provence-i fűszeres, fokhagymás-vajas sült pisztráng mellé bontottam fel, jó választásnak bizonyult. 5-


Related Posts

Szent Iván-Napi Nyitott Kert Tarcalon

Szent Iván-Napi Nyitott Kert Tarcalon

Június 25-én először kerül megrendezésre a Szent Iván-Napi Nyitott Kert a Katica Vendégház szervezésében: a nyári napfordulót nyitott kerttel, pezsgőkóstolóval, aromaterápiás és táncos programmal köszöntik Tokaj-Hegyalján, este dobshow és egy különleges sámándobos tűzgyújtás keretében kenyér-bor szertartás tölti fel energiával a látogatókat. A nyári napfordulót mióta […]

Kacsacomb sült kacsamájjal, egyszerűen tökéletes

Kacsacomb sült kacsamájjal, egyszerűen tökéletes

A Degenfeld Mária grófnő, illetve férje, Dr. Thomas Lindner tulajdonában lévő Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszállóról már több alkalommal is írtam az oldalon. ITT például Sulyok Balázs borásszal és Varkoly István szőlésszel olvasható egy interjúm, ITT pedig a negyed évszázados jubileumi ünnepségükről írtam néhány szót. […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .