Terítéken az új Vida borok

Terítéken az új Vida borok

A Vida Borbirtok megújult arculatáról már írtam, nemrég pedig ifj. Vida Péterrel is közöltem egy interjút, így hát most inkább mellőzném a hosszabb bevezetőt és rátérnék egyből a borokra. Az egyéb elfoglaltságok miatt a The Ritz-Carltonban megtartott sajtóeseményt kénytelen voltam kihagyni, s így a megújult címkés borokhoz sem volt szerencsém. Most viszont ifj. Vida Péter meghívásának köszönhetően sikerült ezt a hiányosságot is pótolnom. Közhelyektől mentesen, röviden összefoglalva: a borok stílusa évről-évre – ahogyan ezt eddig is megszoktuk – egyre jobban csiszolódik, finomodik, több gyümölccsel és finesszel. De most nézzük ennél picivel bővebben:

Vida Péter Tündérrózsa Rosé 2018

Pinot noir, kékfrankos és kadarka a Hidaspetre, Báta és Virághegy dűlőkből, viszonylag későbbi szüretből: augusztus 25-31. Az alapanyag 90%-át acéltartályban, a többit pedig 300 literes használt hordókban érlelték. Amit a rozé-fogyasztók elvárnak, azt hozza is a pohárban: tutti-frutti, friss savak, illatában kis púderesség és sok szamóca. Szájban citrusok és szintén szamóca, az alkohol viszont a végén egy picit kikacsintgat. 4-

Vida Péter Tündértánc 2016

Kékfrankos és merlot házasítás a Hidaspetre és Virághegy-dűlőkből. Közepestől visszafogottabb illatában a szilva, meggy és az édes fűszerek dominálnak. Kedves és könnyedén elegáns, veszettül itatja magát, a laza esték tökéletes itala. 4+

Vida Péter Ölelés 2016

A Virághegy-dűlő 100% merlot termése, érlelve 5 hónapig acéltartályban, majd 18 hónapig 5-6 éves 300 literes hordókban. A Tündértánchoz képest illata viszonylag koncentráltabb és tartalmasabb is, sok gyümölccsel, elsősorban cseresznyével és érett eperrel, kóstolva fás jegyek és piros-és erdei fekete gyümölcsök. Érezhetően még fiatal. 5-

Vida Péter Bonsai Öregtőkés Kadarka 2016

A Lisztes-dűlő, 100 éves kadarka ültetvényének a gyümölcse, szüretelve 2016. október 7 és 9 között. A 7 napos hűtött erjesztést követően 17 hónapig érlelték acéltartályban, majd 2 hónapig 1000 literes hordókban. A 2015-ös évjáratú kadarkához képest mind illatban, mind pedig testben vékonyabb. Zöldfűszeres illat, melyhez társul némi csipkebogyó és koktélcseresznye. Kóstolva filigrán test, zöldfűszerek, a végén aláfestésnek pedig piros bogyós gyümölcsök és citrusok. 5-

Vida Péter Bikavér 2016

A házasítás gerincét a kékfrankos (50%) adja, a többit pedig cabernet franc és sauvignon (20%), merlot (20%), kadarka (15%) és syrah (5%). Az alapanyag 6 hónapot töltött külön-külön acéltartályban, majd 80%-a 1000 literes, 20%-a pedig vastagabb dongájú 500 literes használt hordókban 20 hónapot. Az illata a vártnál kicsit visszafogottabb, benne enyhe hűvösség, erdei gyümölcsök, díszítésként pedig fűszerek. Szép hordó használat, precízen összetett bikavér. Jó beltartalom, kulturált savak és tannin, elegánsan gyümölcsös. Nem mellesleg az alkoholja is nagyon rendben van. Adjunk neki még egy kis időt a palackban. 6

Vida Péter Hidaspetre Kékfrankos 2015

Dűlőszelektált, 100%-os kékfrankos szüretelve 2015. október 1-3 között 45 éves ültetvényekről. A 2 hónapos acéltartályos érlelést követően az alapanyag másod és harmadtöltésű 300 literes hordókban pihent 15 hónapon keresztül. Elegáns, összetett és szép egyensúlyban lévő kékfrankos, de felbontva adjunk neki egy kis időt a pohárban. Illatában érett meggy, eperlevél, szilva, édesfűszerek, a háttérben friss hús és feketebors. A tannin enyhén szemcsés, de jó minőségű, a korty lecsengése hosszú és tartalmas. 7-

Vida Péter La Vida 2013

A pincészet legjobb dűlőiből származó fajták házasításából: 90% merlot, 7% cabernet sauvignon, a többi pedig öregtőkék kadarka. Kézzel szüretelve október 23-án és 24-én, almasavbontás 6 hónap acéltartályban, majd 500 literes másod és harmadtöltésű hordókban 21 hónap. A fajták házasítása után további 6 hónapot töltött acéltartályban. Komplex illatában kedves bujaság és elegancia, kis füstösség, dohánylevelek, gyönyörű érettség, eukaliptusz, kis hűvösség, szilvalekvár és karácsonyi fűszerek. Kóstolva vastag, de egy percre sem tűnik nehéznek, a tannin még fiatal és a fának is kell még legalább 1-2 év. 6+

Vida Péter La Vida 2013 Magnum

Az elhangzottak szerint az arányok, elkészítési mód és érlelés megegyeznek a normál La Vida palackkal. Bár kóstolás nélkül a Magnum palackra esküdnék, most kóstolás után az az érzésem, hogy nem volt éppen a legjobb formában. Ezt később Péter is megerősítette kóstolva. Lomhább, mélyebb és érettebb a kistestvéréhez képest, illatában a húsos vonal erősebben dominál, szájban tercier jegyek, kis kátrány és mazsola. 6


Related Posts

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

Fiáth Attila – Senki nem akar darázsfészekbe nyúlni

A világot nem váltottuk meg, de akarva, akaratlanul komoly vitákat és indulatokat sikerült keltenünk a szakmában. Egy éves lett a Fiáth Attilával készített interjúm, úgyhogy ismét találkoztunk egy kávé mellett és ott folytattuk a beszélgetésünket, ahol abbahagytuk, némelyik gondolatot pedig tovább boncoltuk. Annyi biztos: a […]

St. Andrea Pincészet: Áldás Bikavér 2017

St. Andrea Pincészet: Áldás Bikavér 2017

Az egerszalóki St. Andrea Pincészetről már több alkalommal is írtam az oldalon, nemrég pedig ifj. Lőrincz Györggyel is készítettem egy interjút. Ha esetleg valaki lemaradt volna erről, IDE kattintva most elolvashatja. Az Áldás alapjában véve a St. Andrea pincészet alapbikavére, a házasítás gerincét 2017-ben a […]



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!
Inline
HA TETSZETT, AKKOR FACEBOOKON IS KÖVETHETED A WINEARTCULTURE OLDALÁT! KÖSZÖNÖM!