Tokaj, legendák nyomában: a Deák-dűlő és a Majoros Lilla aszú

Tokaj, legendák nyomában: a Deák-dűlő és a Majoros Lilla aszú

Tokaj, legendák nyomában címmel új, többrészes sorozat indult az oldalon, amelyben Nagy Kornél történész, az ELKH BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa segítségével arra vállalkoztam, hogy bemutassam Tokaj-Hegyalja egy-egy híres dűlőjét, s ezzel együtt egy olyan meghatározó pincészet aszúját is, ami részben vagy teljes mértékben erről a dűlőről készül. A sorozat újabb részében a nagy múltú Deák-dűlő történelmi hátteréről, illetve a Tarcalon található Majoros Birtok borászat 2017-es Lilla névre keresztelt aszújáról lesz szó.

De miért is született meg ennek a többrészes sorozatnak az ötlete? – egyrészről a benne szereplő dűlőkről kevés vagy egyáltalán nem található online információ, másrészről szerettem volna jobban ráirányítani a figyelmet az aszúra, és remélhetőleg meghozni a kedvet a fogyasztására. Abba, hogy a mai világban a „nagy” tokaji aszúkat miért nem kapkodják el pár óra alatt a polcokról, nem érdemes most részletesen belemenni. Mindenesetre jó lenne, ha végre kilépnénk abból a közhelyből, hogy a tokaji aszú a nagy események, alkalmak, ünnepek, megemlékezések bora, ahol mindenki meghatódva, könnyes szemmel koccint egy nagy évjárat, nagy 6 puttonyosával. Természetesen erre az aszú továbbra is alkalmas, és gondolom a tokaji borászok is köszönik szépen ezt az elismerést, megtiszteltetést. Viszont abban is biztos vagyok, hogy ez a páratlan és kivételes bor jó lenne, ha gyakrabban tudna örömet és felemelő érzést okozni az embereknek. Például nem csak hideg, rideg napokon, hanem nyáron is tökéletes választás, desszertként önmagában, vagy gyümölcsök mellé élvezve a napsütést, a jó időt. Ilyen többek között az elismert tarcali borász, Majoros László, a Majoros Birtok tulajdonosának a 2017-es Lilla aszúja is, mely alapanyagának (furmint) többsége a Deák-dűlőről, 40 éves ültetvényről származik. A bor 220 literes Szerednyei hordókban erjedt és érlelődött 3 éven keresztül. Egyébként az ültetvény 2022-ben kivágásra került, és Majoros László reményei szerint 2023-ban kerül majd újratelepítésre. Érdeklődésemre a tarcali borász elmondta, hogy a Deák-dűlőben a furmint mellé hárslevelűt is fog telepíteni.

Majoros László Tarcal
Majoros László, forrás: Majoros Birtok

Az elmúlt húsz évben Majoros László számára három emlékezetes évjárat volt: 2008, amikor megszületett nagyobbik kislánya, Blanka; 2013, amikor minden bortípust el tudott készíteni, amit csak megálmodott; valamint 2017, a kisebbik gyermekének, Lillának a születése. Mindkét gyermeke születésének örömét megpecsételve, mindkét évjáratból 6 puttonyos aszút készített tiszteletükre. Majoros László szavaival élve: „mivel véletlenek nincsenek, biztos, hogy a jó Isten akarhatta úgy, hogy mindkét aszú 188 g/l természetes maradék cukortartalommal legyen megáldva, vagyis klasszikusan aszúeszencia beltartalommal rendelkeznek.”

A Lilla aszú tényleg egy csoda, komplex, telten friss és játékos, élmény belőle minden korty. Akárcsak ez a Majoros Lilla aszú, a többi tokaji aszú is tökéletesen alkalmas nyáron picit jobban lehűtve desszertként fogyasztva. Mondjuk ugyancsak jól behűtött sárgadinnye kockák kíséretében vagy sárgahúsú, frissen elérhető gyümölcsökkel, például kajszibarackkal.  Izgalmas illat- és ízjegyei szép harmóniát alkotnak. Az aszú érett mandarinos, elegáns botritiszes jegyei tökéletes szimbiózist alkotnak a hűtött nyári gyümölcsökkel, de ki lehet próbálni déli vagy aszalt gyümölcsök mellé is, mindig más-más arculatát mutatja a bor.

A tarcali Deák-dűlő története Nagy Kornél jóvoltából

A nagy múltú Deák-dűlő a történelmi Mézesmál szőlőhegy részét képezte. Tarcal történelmi szőlői, vagy a mai szóhasználattal élve dűlői, néhány kivételtől eltekintve, a Tokaj és Tarcal között lévő nagy múltú Mézesmál vonulati szőlőhegy részét képezték. A Mézesmál történelme annyira gazdag e kiváló szőlőtermő területnek, hogy gyakorlatilag egy külön monográfiát lehetne neki szentelni. A Mézesmál a mai Kopasz-hegy déli, délkeleti és délnyugati lejtőin volt található. Elnevezésének az eredete összefüggésben áll a Kopasz hegy (régi nevén Tarcalhegye – Tharczalheghie) meleg mikroklímájú déli, délnyugtai és délkeleti lejtőivel. Innen van a mál utótag. Ugyanakkor a Mézes előtag egyöntetűen arra utal, hogy a szőlő a nevezett nagy termőterületen magas cukor-, illetve mustfokkal ért be.

Deák-dűlő, forrás: Majoros Birtok

A mai borvidék déli részén viszonylag korán találkozunk először a szőlőhegy nevével. Első, legkorábbi ismert említése a kései Árpád-korra vezethető vissza. 1280-ban a sági (Ipolyság/Šahy, ma Szlovákiában) Szent Kereszt premontrei rendi konvent birtokában álló szőlőterületként említették meg az írott források, egy a birtokhoz kapcsolódó határbejárás alkalmával Mezesmal írott formában. A Mézesmál szőlőkre vagy dűlőkre (latinul vinea) történő felaprózódása a 15. század utolsó harmadában vette a kezdetét, és ez a folyamat a 16−17. századokban jelentősen felgyorsult. Ebben az időszakban születtek meg, illetve váltak ki a tarcali Baksó, Czeke, Királygát, Lestár, Mestervölgy, Perőcz, Szarvas, Thurzó vagy Váti, illetve a tokaji Donáth, Hétszőlő és Nagyszőlő nevezetű dűlők.

A tarcali Deák-dűlő genetikája is ehhez volt hasonló. A település keleti határában elhelyezkedő történelmi Mézesmálon fekvő Thurzó nevű szőlőben volt az 1560-as években birtoka a tarcali református gyülekezetnek is, amely 1572-től önállósult, és ekkor vette fel a ma is jól csengő Deák nevet. A szőlőterület elnevezése egyöntetűen az ógörög eredetű diakonosz szóból (latinosan diakónus) ered, amely segédpapot jelentett. A reformáció idején annyit módosult a jelentése, hogy protestáns gyülekezetben segédkező nem papi személyt jelölte, aki általában írástudó, tanult személy volt. Gyakorta a mezővárosi protestáns tanítókat, illetve elöljárókat is deákoknak nevezték. Így a szőlő nevét nagy valószínűséggel a Tarcalon az iskolában, a gyülekezetben, illetve az önkormányzatban tevékenykedő deákokról kapta, akik szolgálatukért kapták a szőlőterületet.

Majoros László
Majoros László, forrás: WineArtCulture

A 16. század végén a Deák szőlőterületeinek már jelentős része főnemesi családok kezében összpontosult. E területen komoly szőlőbirtokokra tett szert a Bethlen, a Rákóczi, a Csáky, valamint a Bercsényi főúri család. Ezen túlmenően számottevő szőlőbirtokokkal rendelkeztek továbbá az Erdődy, a Nádasdy, a Nagy, a Szuhay és a Gyulaffy fő- és köznemesi családok is. Ez a birtokos szerkezet lényegében a 17. század utolsó harmadáig nem változott. Azonban 1670-ben, a Habsburg-ellenes Wesselényi összeesküvés (1664−1670) bukása után a fent említett birtokosoktól az udvar elkobozta szőlőit a Deákon, és azokat kincstári (állami) kezelésbe utalta. Ezt követően több új birtokosa lett a szőlőterületnek, de a fent említett Nagy és Szuhay famíliák visszaváltották szőlőiket a 17. század végén a kincstártól. Az 1701. év és a 1707. évi tarcali szőlőbirtok összeírása szerint a Lakatos, a Nagy, a Nehéz, a Sztankay, és a Vécsey nemesi családok lettek birtokosok a Deákon. Sőt ebben az időben a Deák alsó részét konkrétan Deakallaya néven említették meg a korabeli források, mint kiváló termőhelyet.

A Rákóczi szabadságharcot követően a Deák tulajdonosi szerkezete átalakult. A Bercsényi, a Nehéz és a Szuhay nemesi családok szőlőit elkobozták. A Vécsey főúri család ugyanakkor túladott szőlőjén. Ekkor a kincstár kezelésébe került jó néhány parcella szőlőrész a Deákon és haszonbérletbe, majd eladta más családoknak. 1713-ban a kincstár tulajdonában álló egykori Szuhay szőlőket a Deákon a Károlyi főúri família vásárolta meg. 1721-ben az Éles, a Károlyi, a Lakatos, a Nagy, az Oláh, a Szentiványi, a Szirmay és a Tokaji nemesi családok vettek bérletbe szőlőterületeket a Deákon. A 18. század derekára a tarcali plébániának, a kassai és az ungvári jezsuita rendházaknak, valamint Graff, a Károlyi, a Lónyay, az Erdődy, a Szirmay és a Waldbott arisztokrata családoknak voltak ott kiterjedt szőlőterületei. 1773-ban a jezsuita rend feloszlatását követően a kassai és ungvári jezsuiták Deákon fekvő szőlőit az udvar elkobozta, majd az úgynevezett Vallási Alapba utalta. A 18. század végén ezek a területek tarcali római katolikus plébánia, valamint református gyülekezet birtokába kerültek. A II. világháború végig a Deák legjelentősebb és egyszersmind legnagyobb birtokosai a katolikus és a református egyház mellett az arisztokrata (nemesi) családok voltak.

Szerzők: Nagy Kornél történész és Noreplika (Németi Sándor), borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa, főszerkesztője

Borítókép: Noreplika (Németi Sándor)


Related Posts

A tokaji aszú nemzeti kincs

A tokaji aszú nemzeti kincs

A Tállyán gazdálkodó, az arisztokrata gyökerekkel rendelkező Nyárády Pablo tulajdonában lévő Trifecta Borászat izgalmas időszak előtt áll. Ennek apropóján Táborosi Jánossal, a pincészet ügyvezető igazgatójával beszélgettem, de Tokaj és az aszú szerepe is szóba került. Mint mondja: Ha Tokajban is rájönnek a borászatok arra, hogy […]

Keresztes Ákos: Csak így lehet egy borvidék presztízsét építeni

Keresztes Ákos: Csak így lehet egy borvidék presztízsét építeni

Keresztes Ákossal, a tarcali Myrtus Pince tulajdonos-borászával, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület ügyvivőjével beszélgettem. A fiatal borász pályafutása alatt már megjárta a Patricius Borházat és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokot is, majd a felesége szülei által alapított Pataky BorBála pincészetet vették át, amit átkeresztelve felesége […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .