Ujvári Pincészet, a Szent György-hegy butikborászata

Ujvári Pincészet, a Szent György-hegy butikborászata

A Badacsonyi borvidéken, pontosabban a Szent György-hegyen található egy igazi butikborászat, amely az Ujvári család birtokában van. Az általuk művelt alig több mint fél hektáros terület 1850 óta bizonyíthatóan a család birtokában van, olaszrizling és szürkebarát boraikat pedig 2015 óta palackozzák.

Mint a borászat (Ujvári Pincészet) oldalán is olvasható, az 1850-es években a Szent György-hegy nyugati részén, a Csendár dűlőben kezdett szőlőművelésbe Ujvári János, majd 1935-ben Ujvári Pál további területet vásárolt a hegy déli oldalán. Ebben az időben anyai ágon Kozma Teréz hozományaként egy déli fekvésű területtel bővült a szőlőbirtok. A jelenlegi parcellákat 1955-ben telepítették, – 60 évnél is idősebb tőkék sorai alkotják a szőlőterületet, a tőkepótlás pedig folyamatos. A kíméletes tőkénként átgondolt metszéssel és zöldmunkával céljuk az ültetvény állapotának megőrzése. Egyébként a Szent György-hegy kivételes fekvését és talajtani adottságait már a Római korban felismerték. Probus császár például ekkor telepítette a hegyen az első szőlőket.  

Ujvári Pincészet Olaszrizling 2020

Ma Ujvári Vivien nevéhez kötődnek a borok, aki főállásban a mádi Barta Pince borásza. Az általa készített 2020-as évjáratú olaszrizlinget kóstoltam a közelmúltban Németi Sándor, a WineArtCulture oldal tulajdonos-főszerkesztője társaságában. A bogyózást két órás héjon áztatás követte, majd vertikális préselés után 24 órás mustülepítés, színelés következett. Irányítottan, 1000 literes hordóban erjesztették és 4 hónapig finom seprőn érlelték. Közepesen intenzív illatában fehér virágok, citrusok, grapefruit, őszibarack, körte, zöldalma, bazaltos ásványok fedezhetők fel. Kóstoláskor le sem tagadhatná a származását, hiszen izgalmas sósság lengi körül a gyümölcsöket. Jó szerkezetű, lendületes savú bor. Jól ihatóság, karakterrel kiegészülve. Egyensúlyára nem lehet panasz és a lecsengése is megfelelően hosszú. 6,5 pont

Szerző: Dr. Konkoly Mihály nemzetközi borakadémikus

Fotó: Noreplika (Németi Sándor), borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa és főszerkesztője


Related Posts

Barta Pince, egy visszautasíthatatlan meghívás

Barta Pince, egy visszautasíthatatlan meghívás

Fejedelmi reggeli kiváló tokaji kézműves termékekből, pezsgővel, egy éjszaka Mád település legpatinásabb épületében, a gyönyörűen felújított történelmi jelentőségű Rákóczi-Aspremont-kúriában, borkóstolóval egybekötött pincelátogatás, illetve egy séta a Király-hegy egyik legimpozánsabb és legmeredekebb részén fekvő Öreg Király-dűlőben – valljuk be, nehéz ellenállni egy ilyen meghívásnak a Barta […]

A Balaton vörös arca

A Balaton vörös arca

A 2HA Szőlőbirtok és Pincészet a Balaton északi partján, a vulkánikus eredetű Szent György-hegyen helyezkedik el, s immár 2×2 hektárnyi szőlőterületről készíti a borait. Mára a birtok több külön területből áll, ezek mindegyike, mint a borászat oldalán is olvasható, a hegy déli oldalán, a legjobb […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .